Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Randi az exemmel? Mire számíts...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Randi az exemmel? Mire számítsak? Mit kéne tennem, hogy ebből békülés legyen?

Figyelt kérdés

Olyan egy hónapja szakítottunk nagyon csúnyán. Annak az volt az előzménye, hogy én a kapcsolatunk elején, több, mint két éve, amikor két hete voltunk együtt, megcsaltam őt egy barátnőjével. Akkor ég komolytalan, rövidtávú valaminek ígérkezett a kapcsolatunk, meg kb hatszor találkoztunk addig. Ő nem mondta, hogy tudja, de amikor rájött, bosszúból megcsalt két csávóval, majd erről nem szólt.

Aztán amikor erre rájöttem, megtörtént a vita. Nem az zavart, hogy megtette, elfogadtam volna, hogy egyenlíteni akar a helyzeten, csak beszélhettünk volna. Szóval összevesztünk, nagyon ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez, ő felpofozott, én vissza. Aztán az lett belőle, hogy kitettem a lakásból(nálam lakott) este fél kettőkor még a vita hevében, cuccai maradtak, vitte, ami rajta volt, meg amit 2 perc volt összeszedni, ment egy barátnőjéhez.

Én békülni szeretnék. Bocsánatot kértem üzenetbe, mert látni nem akart. Írt, hogy a cuccait küldjem el csomagként neki, én megírtam neki, hogy nem, jöjjön el érte, beszéljük meg normálisan a történteket. Azt írta oké, eljön a cuccért, de nincs miről beszélni. Nehezen találtunk közös időpontot, ami neki is, nekem is jó.

Tegnap rámírt, hogy péntek délután jó-e. Írtam, hogy igen, de megkérdeztem, hogy ha már valentin nap, nem akarna-e inkább randizni, felvetettem pár dolgot, hogy hová mehetnénk, meg hogy utána aludhatna nálam, ráér másnap pakolni. Erre visszaírt, hogy oké a randi, de inkább legyünk csak nálam.

Én mindenképp békülni szeretnék vele. Feltételezem neki is van valami ilyesmi szándéka abból ítélve, hogy belement a randiba.

Mire számítsak? Mit csináljak, hogy legyen esély a békülésre?

Addig oké, hogy bocsánatkérés, meg virág, meg főzök neki vacsit, megsütöm a kedvenc sütijét...


ma 11:25
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
#8 Benne van a pakliban... :(
ma 12:15
 12/21 anonim ***** válasza:
100%

Méghogy szereted, nagyon jó poén. 🤣🤣🤣


Közben a valóságban megaláztad és egyedül az bántott, hogy visszaadta a kölcsönt és azért nem elég, hogy megütötted (bár neki sem volt hozzá joga akkor is te vagy a férfinemű) még éjjel kitetted a cuccai nélkül.


Senkit se szeretsz magadon és a farkadon kívül és a világ bohócai lesztek ha megpróbáljátok. 🤣🤣🤣

ma 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 A kérdező kommentje:

#12 Nem az bántott, hogy visszaadta a kölcsönt. Ha megmondja, hogy tudja, hogy mit tettem, viszonozni akarja, akkor semmi baj nem lett volna. Két év után több őszinteséget szerettem volna...

Azért az éjjel kitettem kicsit máshogy nézett ki, mint gondolod. Nem az volt, hogy kiraktam a hidegbe random, majd utánadobtam az iratait meg a kabátját. Veszekedtünk, mondtam, hogy hívok taxit, szedje szépen a cuccait, nemet mondott, hogy de ő nem akar menni, folytatódott a vita, én attól még hívtam taxit, és két perccel a taxi érkezése előtt kapta össze magát.

ma 12:34
 14/21 anonim ***** válasza:
100%

13


Ez mondjuk semmivel nem hangzik jobban, mint ahogy eddig elképzeltem.

ma 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
100%

"Két év után több őszinteséget szerettem volna..."


De miért, milyen alapon, mikor te két és után sem vallottad be, hogy megcsaltad?

ma 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%

#13


Miért magyarázkodsz? Teljesen mindegy hogyan zavartad el megtetted, de előtte visszakézből felpofoztad, sőt le merem fogadni lekurwáztad, vagy valami hasonló és azért kevert le egyet. Mire fel vártad el, hogy elmondja, vagy beszéljetek róla amikor te sem mondtad el neki??? Neked szabad titkolni, neked szabad mindent, de neki eléggé ostoba módon védekezni már nem! Az egyikőtök 19 a másik jobb híján 20.

ma 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
100%
#15, Még akkor sem vallotta be, a kérdező úgy fogalmazott, hogy “rájött”. Úgyhogy ennyit az őszínteségről… Ő sem volt az, és azt most visszakapta.
ma 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 A kérdező kommentje:

#17 Nem tagadtam le.

#15 Amikor megtettem, akkor azt hittem, hogy nem lesz semmi a kapcsolatból. Futó időtöltésnek tűnt. Aztán ahogy komolyabb lett, kerestem az alkalmat, hogy elmondjam, de nem találtam. Féltem attól, hogy elveszítem, és ja, egyre jobban megszerettem, annál jobban tartottam attól, hogy vége lesz, ha megtudja...

#16

"Teljesen mindegy hogyan zavartad el megtetted"

Nem mindegy, hogy hogy zavartam el. Tudtam, hogy van hova mennie, tettem azért, hogy biztonságba odaérjen. Így is elég nagy görénység volt, meg kibszott undorító, de sokkal szarabb lett volna, ha pizsibe kirakom az ajtó elé minden nélkül.

"le merem fogadni lekurwáztad, vagy valami hasonló és azért kevert le egyet."

Lényegében ez történt.

"Mire fel vártad el, hogy elmondja, vagy beszéljetek róla"

Semmi okom nem lett volna elvárni azok után, ahogy viselkedtem vele. Úgy gondoltam/gondolom hogy nem akkora nyomorult gyökér, mint én, ezért egyenesebb lesz. Érthető, hogy nem így történt, nem gondolok már rosszakat róla az eset miatt, de akkor hirtelen nem gondoltam át.

"Neked szabad titkolni, neked szabad mindent"

Nekem sem kellett volna...

ma 13:03
 19/21 anonim ***** válasza:
54%
Elég könnyen meggyőzhető a barátnőd. Meggyőzted a személyes találkozásról, meggyőzted a randiról. Innen már nem lesz nagy cucc ledumálni a bugyiját. Csak csináld azt, amit eddig is. Mindig a következő lépésre kell őt rábeszélni.
ma 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:

#19 Meggyőztem arról, hogy jöjjön el a saját cuccaiért. Nem olya hű de nagy meggyőzés.

Illetve aggaszt, hogy csak nálam akar randizni. Ha tényleg biztosan benne lenne a randiba, akkor mennénk valahova. Így most vagy csak pakolni akar és "rámhagyta a hülyeségem" az egyszerűség kedvéért, vagy nyugodtabb helyen akar beszélni és tényleg randizni.

Mellesleg nem a bugyiját akarom ledumálni, az max egy búcsú-szex, én békülni szeretnék.

ma 13:14
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!