Jól gondolom, hogy egy ilyen nő sosem fog engem szeretni elsőként?

2 éve vagyok együtt a barátnőmmel, viszont ő lélekben mindig az anyukáját helyezi előtérbe.

Az első fél évben ez még nem tűnt fel, onnantól kezdett el feltűnni és zavarni. Gondolom az első fél évben még meg volt a barátnőmnek ez az igazi rózsaszín köd, de aztán újra az anyukája lett a fontosabb.

Mindenkinek fontos az anyukája, és máshogy szeretjük mint a párunkat, ez velem is így van. Nem összehasonlítható a kettő, de valahogy ő nem tesz különbséget.

Én úgy érzem hogy nekem a párom később meg a gyerekem fontosabb lenne mint az anyukám.

Ami fokozza az egészet, hogy az anyja egy rosszindulatú, gonosz, egyedülálló hárpia, aki éllősködni szeret csak mindenkin. Szerintem van egy pszichés zavara is, de az csak rá tesz, tehát eleve egy förtelmes személyiség mellé jön ez az elmebaj gyanú. (a barátnőm személyiségét tekintve maximálisan az apukájára hasonlít aki már egy magasabb szint ennél a nőnél)

Hogy a barátnőm esetében mi zavar? Tervezünk egy nyaralást: anyu jöhet?

Elmegyünk a boltba: veszek anyunak is egy ilyet, egy olyat.

Az anyján soha nem kér számon semmit, rajtam mindent.

Egyszer azt mondta hogy neki a megcsaláson kívül az egyetlen ok az lenne amiért elhagy, ha az anyjával nem jövök ki.

Ez megtörtént, már kétszer összevesztem a anyjával mikor elegem lett belőle. (nem hagyott el)

Mi albérletben lakunk, de az anyja rendszerint a barátnőmtől kér pénzt, mert nem bírja beosztani a pénzét, meg nem is akarja, és volt hogy azzal érvelt, hogy dehát én jól keresek, miért ne adnánk neki?

Közben folyamatosan fröcsög rám a hátam mögött.

Ez volt az a pont amikor elegem lett belőle, és megmondtam a magamét, de természetesen még ő volt felháborodva, őrjöngve, üvöltve küldött el a pokolba, hogy finoman fejezzem ki magam. Itt is megmutatkozott a pszichés zavara, mert tombolt mint egy bolond, csapkdota az ajtót, majd sírt, majd üvöltött, majd átkozott és megint sírt hogy én bántom őt lelkileg.

Végül ezt az esetet úgy zárta magában, hogy én provokáltam, és ő azt nem tűri, szóval semmi gond nincs a viselkedésével, és én voltam a tiszteletlen.

A barátnőm ekkor azt kérdezte, hogy mire volt jó, hogy így bántottam az anyukáját?

Ekkor szakítottunk. (vagyis én vele, hogy éljen az anyjával)

1 hónapig folyamatosan ostromolt, így végül adtam neki egy új esélyt.

Ez fél éve tart, igazából van változás, mert lefektettem pár szabályt, hogy nem adunk pénzt az anyjának hiába kér, nem segítünk neki semmiben (legalábbis én nem - és ő sem segíthet olyanba ami érint engem is)

Meg se kérdezheti, hogy jöhet e velünk bárhová az anyja.

Sajnos abban megértem,hogy nehéz ellenkezni az anyjával, mert őt is elküldi a pokolba ha ellenkezni mer, igaz 1-2 nap után mintha misem történt volna úgy keresi meg újra az anyja.

Szerintem könnyen rávágja mindenki, hogy minek tartja vele a kapcsolatot, de azért mégis csak az anyukája, és ha csak ritkán is, de néha viselkedika az anyja értelmes felnőttként is.

Nem tudtam 2 év alatt megérteni, hogy miért ennyire fontos neki ez az ember azon kívül, hogy az anyukája.Viszont nem akarom, hogy megszakítsa vele a kapcsolatot (bocs, akarni akarom, elvárni nem várhatom el)

Ez az ő döntése, ha neki megfelel így az ő dolga, csak nekem ne kelljen túl sokszor kapcsolatba lépnem ezzel a primitív alfajjal.

Viszont a változások ellenére is úgy érzem, hogy neki még mindig nem érzésből jön ez, hogy hátrébb teszi az ayukáját csak egy picivel - mint a párját, vagyis engem.

Továbbra is azt érzem, hogy első anya, második a párom.

Ha lenne gyerek akkor meg harmadik lennék, és megkocáztatom hogy a gyerek is csak második.

Persze ilyenekben nem is gondolkozom, sőt, pont az ellenkezőjén, hogy még így sem érzem azt, hogy ő háttérebe szorítaná az anyját, nem tud családban gonodlkozi, nem tud felnőttként élni.

Mert az anyja a kutyának se kell, és a lányát ostromolja, mert ő az egyetlen ember aki szóba áll vele, úgyhogy ebben megértem a barénőmet is, mert piócaként van jelen az anyja rajta.

Ellenben érzem hogy próbálkozik az anyja ellen és azt értem teszi.

Nem tudom a korábbi kapcsolataiban hogy mutatkozott meg az anyjával való viszonya, bár 2 évvel ezelőttig volt egy hasonló tuskó párja az anyájnak (mint amilyen ő is), de aztán az se bírta és elhagyta.

Ha nem kerül képbe a kapcsoaltunkat illetően az anyja én teljesen idillinek írnám le.

Veszekedéseink 85%-a az anyja miatt van/volt eddig.

Vagy valahogy kapcsolódott az anyja ezekhez a komolyabb veszekedésekhez. (volt hogy kicsit, volt hogy konkrétan miatta, ebből volt a több)

Nem tudom mit gondoljak, miben reménykedjek....szerintetek van esély a változásra?

A barátnőm 23 éves (én 26)