Mi a megoldás, ami nem válás?

Bocsi, hosszú lesz.

Ezek a pozitívumok, ezt a bekezdést ha gondoljátok ugorjátok át:

Először is leírom, milyen a házasságunk a férjemmel.

10+ éve vagyunk együtt, még kis tinédzserként jöttünk össze. Szépen haladtunk az együttéléstől kezdve eljegyzésen, esküvőn át saját közös otthonig. Őszintén gondoltam (gondolom), hogy nem is kell nekem más, tényleg nagyon jól megtaláltam a párom és szerintem ő is ezt gondolta.

Minden nap eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok, nagyon hasonló értékrend, vannak közös hobbik és külön hobbik is, jól ismerjük már egymást, a másik minden rezzenését. Hálás vagyok neki a kezdetektől fogva amit értem tett, sosem fukarkodott velem, még a kezdeti időkben sem volt soha gond, ha ő fizetett valamit. Rengeteg közös tervünk van is és volt is, mindet szépen lassan megvalósítjuk. Manapság ő intézi a számlákat, a ház körüli munkákat, házon belül is takarít, szeret főzni, ügyesen barkácsol. Egy szóval tényleg legalább 3 naponta eszembe jut valami ami miatt hálás vagyok és ezt el is mondom neki.

Ő nem annyira a szavak embere, de gyakran bókol, reggelente ágyba hozza a kávét, szokott venni nekem apró ajándékokat.

Teljesen összességében: mindenünk megvan és az életünkben semmi okunk a panaszra.

Viszont a feketeleves: ha vitatkozunk, az mindig nagyon csúnya, ráadásul mindig valami hülyeség az oka.

1. Nagyon hirtelen voltam régen és rengeteget fejlődtem az együtt töltött évek alatt, hogy mérgemben ne vágjak hozzá olyat, amit megbánok. Ennek ellenére egyenesnek tartom magam. Néha így is félek elmondani neki, ha valami negatív érzésem van vele kapcsolatban, mert megsértődik, akkor is, ha semmi sértőt nem mondok. Pláne úgy, hogy már 10x átgondolom mielőtt megszólalok, de nem fogom cukormázba önteni minden gondolatomat.

2. Mindig ugyanaz a forgatókönyv van a kettő közül. Az egyik az (ez volt régen), hogy mondok valamit hirtelen felindulásból, megbántom és harag van egy hétig. Másik (ami mostanában van), hogy ő bánt meg valamivel, vagy nekem nem tetszik valami (pl már túlzás nélkül mondhatom, hogy 100x kértem, hogy a szennyes ruhát minek hozza be a hálóba vissza a fürdőből, dobja inkább a szennyesbe) és ha ezt felhozom neki, akkor valahogy addig-addig forgatja a dolgot, hogy ő legyen a sértett fél, ráadásul a NAGYON sértett fél, ilyenkor ez a menetrend:

- Ő unja hogy mindig ő a szar. Ő egy szar ember. Ő hulladék. Szarul csinál mindent. Szar minden. - És ezt addig mondogatja, hogy szerintem elhiszi, hogy ezeket valójában én mondtam neki.

- Kiabál velem, csapkodja a tárgyakat.

- Csenddel "büntet", mert úgysincs mit megbeszélni.

- Amikor régen ezt forszíroztam és utána mentem vagy bármi, akkor beült a kocsiba és elment.

- Most ha nem forszírozom is elmegy, csak legalább csendesen.

- Elmondja, hogy az ő érzései semmibe vannak véve.

- Flegma, undok és ironizál, mindennel. Olyanokat mond ironikusan, hogy ő imád vitatkozni és boldoggá teszi, ha sírni lát.

- Pár napig fagyos a hangulat itthon, nem szól hozzám én bármennyire is próbálok normális lenni, aztán 3-4 nap múlva úgy kel fel reggel, hogy minden rendben, ő lezárta magában és mehet tovább az életünk.

Rengeteg tüske maradt így bennem az évek során, egyrészt, mert ő még sosem kért bocsánatot azért, mert megbántott, másrészt mert az ő szemszögéből ő a sértett fél és végül én már csak örülök, hogy vége van a veszekedésnek és visszatér minden a régibe.

Nem akarok elválni, egyrészt szeretem őt, másrészt ezek a viták ritkák, ahogy írtam hülyeség is az oka, tényleg semmi *probléma* nincs az életünkben és a sok jó dolog többségben van.

Én próbálok önreflexiót tartani, ahogy írtam sokat fejlődtem is, megfogadom mind az ő, mind a mások tanácsát, míg ő inkább magába fordul ezekkel. Tök normális hogy valaki így dolgozza fel a problémáit, de ő nem hall semmi külső véleményt arról, hogy lehet nem kéne ezt meg azt csinálnia. Szeretném, ha ő is átgondolná, hogy oka van annak, ha azt mondom hogy valami bántó, vagy ha nem az lenne mindig az első reakciója, hogy "dehát én nem is csináltam semmit, a te hibád az egész".