Milyen gyakorlati lépéseket tettél hogy helyre hozd a kapcsolatotokat?

Rossz kapcsklatban állandoan csak akkor éledt a masikban fel vmi amikor pont hogy nem tettem semmit, hanem pont ellenkezoleg. Pasizás szakítás kifele nézés elhagyás.

Mikor megtudják hogy lebzselnek körülöttem udvarolnak mások és plane nála bőven jobb pasik értékelnek, vagy nagyszámú tömeges(pl neten a követések stb), csak akkor mennek át abba hogy de ő megváltozik meg menjek vissza meg sírnak rínak.

Es ez igy folyamatos. Ha visszamegyek hű vagyok szeretem már megint elkezd lenézni hanyagolni értékteleníteni.

Ha ki akarok lépni másoknak kellek akkor meg ismét én vagyok az istennő is.

Ahol màr tenni kell a kapcsolatert a másikért mert abban saját magátol nincs meg a plusz, azokat már dobni kell. Én már nem fogok senkiért tenni ha neki en nem kellek. Rá kell adni a kabátot es ha elkezd kaparni akkor meg le is kell taposni a picsába.

12 évig voltunk együtt, évekig téptem a számat, hogy boldogtalan vagyok és változtatni kéne. Próbálkoztam mindennel, folyamatosan a kívánságait lestem, munka után, esténként fürdőt készítettem neki, a kádba vittem neki a vacsorát. Ugyanannyit dolgoztam, mint ő (még a munkakörünk is ugyanaz volt), mégis a házimunka nagy részét én végeztem. Onnantól, hogy hozzá költöztem, nyeregben érezte magát és úgy viselkedett, mintha hálásnak kellett volna lennem, hogy ott élhetek, holott saját lakásom volt és ugyanúgy fizettem a rezsi felét, mint ő. Nem lehettek barátaim, mert akkor mit szólnak a szülei (egy házban éltünk velük, csak mi a felső szinten, ők meg az alsón). A családomhoz is csak akkor mehettem, amikor velem tudott jönni, ergo ha én szabadnapos voltam, otthon kellett ülnöm. És még sorolhatnám, de ma már azt gondolom, hogy én is jó nagy bohóc voltam, hogy ennyi éven át tűrtem.

A lényeg, hogy bármi problémám volt, kinevetett, félvállról vette, lekezelően beszélt velem, mint aki magas lovon érzi magát. Egy idő után ezzel a viselkedéssel teljesen kiölte belőlem a pozitív érzéseket. Nem vagyok rá büszke, de ez odáig fajult, hogy egy netes játékon megismertem valakit, akivel ugyan sosem találkoztam, de nagyon sokat chateltünk és rájöttem, hogy már nem szeretem a párom. Másnap összecsomagoltam és közöltem, hogy megyek.

Innentől változtak meg a dolgok, mert átment szinte hisztériába a viselkedése. Mindent megtett, könyörgött, sírt, az összes családtagomat felhívta, hogy beszéljenek rá, hogy maradjak vele. Érdekes módon egészen addig állandóan kritizált, onnantól fogva én voltam a világ legjobb társa, a legszebb nő a földön ... stb. De ezekkel már egyáltalán nem hatott meg. Főleg, hogy a könyörgése egy idő után átment agresszióba és azt hitte, hogy majd a félelem mellette tart. Ez sem jött be.

Tehát amíg én próbáltam mindent megtenni a kapcsolatért, azt teljes mértékben természetesnek vette, de amint ennek véget vetettem, egyből képes lett volna mindent megtenni értem. Legalábbis az ígéreteit tekintve, mert biztos vagyok benne, hogy ha visszamegyek hozzá, akkor egy idő után megint minden ugyanúgy ment volna, mint előtte.

A legjobb mindig ha önmagad adod. Es ugy élsz vele melkette olyan vagy vele neki, ahogy neked jó és neked tetszik.

Ha a másik ettol fuggetlenul kinlodik szenved vagy sz.r a kapcsolat akkor azt szépen le kell zárni.

1: Magamba néztem és megkerestem a saját felelősségemet a kialakult problémában.

2: Megkérdeztem magamtól sok esetben, hogy az adott, éppen kibontakozó vita ér-e annyit, hogy tovább vigyem a cirkuszt, vagy esetleg bölcsebb nem reagálni.

3: Elkezdtem tudatosan tenni magunkért, minden helyzetet kihasználtam és kifejeztem a pozitív érzéseimet felé, akkor is, ha éppen sértett voltam.

Kis lépések, látszólag nem nagy dolgok. Mégis csodákra képes ez a hozzáállás. (Persze ha már évtizedek óta rossz a kapcsolat, akkor ez már kevés, olyan, mint halottnak a csók.)