Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért hiszi azt, hogy gúnyolódom rajta? Tényleg olyan hihetetlen, hogy abban a helyzetben vonzónak találtam? Mit csináljak vele?
A barátnőm mostanában kissé önbizalomhiányos. Igazából ez olyankor történik, amikor felveszi a kapcsolatot a családjával, akik nincsenek rá jó hatással. Egyébként nem tart velük kapcsolatot, érthető okokból, de ha felkeresik, akkor mindig reménykedik, hogy jobb lesz, aztán nyilván nem, és ennek az a vége, hogy utána rosszul érzi magát a bőrében. És ja, most is egy ilyen időszakban vagyunk.
Szóval, az történt, hogy este kezdeményezni próbáltam nála a szexet, azok után, hogy az elmúlt pár napban nem volt hozzá kedve. Annyi volt, hogy zuhanyzott, már pizsamában volt ő is, én is, alvás előtt úgy volt, hogy nézünk egy filmet. Kezdeményeztem, cirógattam, puszilgattam, mondtam neki, hogy milyen szexi. Ő meg ezen kiborult, mondván, hogy nincs igazam, sőt, biztos, hogy gúnyolódni akarom rajta, meg értsem már meg, hogy ő nem tud mindig jól kinézni. Még sírt is. Jó, oké, ölelgettem, vigasztaltam, azt hittem lenyugodott, gondoltam próbálom megbeszélni vele a történteket, elmondani, hogy én tök komolyan mondtam, amin ő annyira kiakadt, hogy nem igaz. Erre megint kiakadt, hogy ezt nem hiszi el, hogy még így is gúnyolódom rajta, majd arra jutott, hogy hát ő nem alszik velem egy ágyban, szóval átment a szobában lévő kanapéra. Próbáltam beszélni hozzá, hogy jöjjön vissza az ágyba, bújjunk össze (nem szexuálisan értettem), de nem, csak sírt, meg nemet mondott erre.
Őszintén szólva nem értem. Mármint azt értem, hogy rosszul érzi magát, amiatt ahogy a családjával való kommunikáció elsült (nem mennék bele a részletekbe, ha nem muszáj). Azt nem értem, hogy miért olyan hihetetlen, hogy az este szexinek tartottam. Mármint tényleg nagyon szexi volt. Oké, nem csinált semmi extrát azért, hogy ezt gondoljam, de basszus, alapból gyönyörű a párom, összesen volt rajta egy bugyi, meg egy pántos, fehér, picit áttetsző haspóló. Ez azért nem egy olyan öltözet, ami olyan húú de taszító lesz tőle egy amúgy is jó nő...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!