Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elindultunk a lejtőn?
Ennek a kapcsolatnak vég de van gerince és nem akar olyan nővel egy ágyban aludni aki félre kefél.
Szerintem úgy jártok a legjobban ha a gyerek 18 lesz el váltok addig még tessék őt normálisan nevelni hogy ne b@ssz@ úgy el az életét mint ti annó.
Próbáljátok barátok lenni férjeddel az még jó is lehet nem?
Bizony el....
Párod rájött, hogy neki ez így nem élet. Velünk is így volt, tervezett gyerek születése után úgy kezdett el velem viselkedni, mint egy idegennel. 2 hónappal rá már csalt is. Pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne hanyagoljam el, szexet is nagyon kívántam szülés után is.
Senki nem hiszi el mai napig, hogy így történt és nem vettem észre a baba előtt. Pedig de, teljesen más ember volt előtte.
Hányingerem van egyébként már ettől az egész család, társ és komoly kapcsolat dolgoktól, nert egy rohadt nagy kamu. Igazából csak az van az emberekben, hogy ezt így kell csinálni még akkor is, ha nem így akarják.
Egy párt nem ismerek, akik normálisan és őszintén vannak egymás mellett hosszútávon. Gyerek is kb 1-2 évig érdekes, aztán belefásulnak. Persze mindig a másik a sz*r, szegény gyerek meg két tűz között, nem érti miért köpködnek egymásra a szülei.
4 év az kb semmi és már itt tartotok. Inkább azt kell mondjam, hogy eddig is benne voltatok. A gödörben, csak nem vettétek êszre. Mindig is azt mondtam, hogy ha iszonyú nagy lila köddel (nen tudom nálatok hogy volt), kezdődik egy kapcsolat, az tuti bukta. Csak egy illúzió.
Én tényleg nem kötözködni szeretnék, de nekem gyanús, hogy általában a gyermek születése után 1-2 évvel jönnek a bajok, a környezetben is volt két ilyen eset.
Először a női oldal véleményét hallottam, de kíváncsi voltam a ferfiéra is...
Nos mindkét esetben igaz volt, hogy a nő legalább annyira hibás volt a kapcsolat leépülésében, mint a férfi.
Neked mindenben tiszta a lelkiismereted?
A pénz se boldogít...
Amúgy igen azért nézz magadba is, de hogy én nem várnék a gyerek 18éves koráig az tuti.
A jó kapcsolatok titka: nincs közös gyerek, ahol van gyerek az már kellően nagy /felnőtt.
Tapasztalat.
Vele nem tudod ezt megbeszélni?
Megmutatnád neki ezt az oldalt, és beszélnétek róla?
"soha sincs otthon. (Hétvégén se) "
Menj el te is, és hívjatok babysittert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!