Kompromisszumok. Meddig menjünk el a másik kedvéért?

Nagyon tipikus és jellemző dolog, mivel nem vagyunk egyformák, hogy még két, párkapcsolatban élő ember között is akadhatnak olyan ízlés- és szokásbeli különbségek, amik kompromisszumkészséget igényelnek. Én - sok más emberhez hasonlóan - azt vallom, hogy ha két ember között valami érdekellentét húzódik, de nem akkora, hogy boruljon a kapcsolat miatta, akkor meg kell találni azt a köztes dolgok, hogy mindkét fél picit lejjebb ad a sajátjából, közelít a másikéhoz és így mindenki "boldog". Mondjuk egy nőt untat a horgászás és az is, ha a férje minden reggel órákra elvonul emiatt. A férfi szeret horgászni, szívesen bevonná a párját is. Ha a nő minden alkalommal elmegy vele, akkor számára rém unalmas lesz. Ha soha nem megy el, akkor a férfinak fog rosszul esni, hogy a kedvéért ennyit nem tesz meg. Mi a megoldás? A kölcsönösség. A feleség havi egy-két alkalommal bevállalja, erőt vesz magán, de a párja arcán az öröm megéri neki, a férj pedig erőt vesz magán és nem cipeli el a nőt mindig, sőt, kevesebbszer megy, neki meg az asszony arcán éri meg meglátni az örömet, hogy mondjuk elmegy vele olyan programra, amit meg ő nem szeret annyira, de a párja kedvéért megteszi. Ez lenne az egészséges. A napokban több ilyen téma is volt itt a gykn. Egyik alkalommal egy srác szerette volna, ha a kishitű, testképzavaros párja el tudná engedni a "hülyeségét" és elmenne vele strandra, de csóró faszikám olyan hideget és meleget is kapott ezért, mintha mondjuk űrutazásra vagy Pápua új Guineába akarta volna elcipelni magával. Aztán egy pasi azon panaszkodott, hogy utálja a rockzenét, de a párja meg örökké metálkoncertekre hívja. Ott érdekes módon a kompromisszum feljött, hogy a párja kedvéért néha miért ne mehetne el, miért ne érné meg kicsit félretenni a zenei előítéleteket és látni a párja arcán az örömet. Régebbi eset volt, amikor a nagyon bulizós összejött a max félévente bulizóssal. De a félévente bulizós nem volt hajlandó belemenni, hogy a hetente bulizós egy köztes megoldást szorgalmazott, hogy oké, nem kell minden hétvégén, de azért egy-két havonta beleférhetne a féléves intervallumhoz képest. Hát nem, jottányit sem.

(Hozzéáteszem, hogy bulizni, metálkoncertre járni, strandolni, mozizni, kiállításokra elmenni, stb. ezek nem ördögtől való dolgok, mértékletességgel bevállalhatók akkor is, ha mi magunk nem szeretjük.)

A nagyon konok nemetmondás adott esteben megkérdőjelezheti a partnerünk által irányunkban érzett érzelmeket.

Szóval ki mit vállal be azért, hogy a másiknak a kedvébe járjon? Hol a határa a kompromisszumkész rugalmasságnak és a túlzott önfeláldozásnak?