Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem van a baj? Túl romantikus alkat vagyok?
A barátom nem kifejezetten bántó, vagy ilyesmi, egyszerűen csak semmilyen, olyan mintha “semleges” lennék számára. Nem szokott csak úgy megcsókolni, vagy valami kedveset mondani nekem, de mikor “ki akarom belőle csalogatni” még akkor sem. A hétvégén pl mentünk együtt a barátaival kerti partyzni, először találkoztam a barátaival. Értem jött, és megkérdeztem tőle, hogy “tetszem?” és kicsit illegettem magam, amolyan aranyos, vicces dolognak szántam, erre annyit válaszolt, hogy “alkalomhoz illő”. Nem szokott olyat mondani, hogy én szép, csinos, kedves, vicces, mit tudom én, bármi lennék.
A múltkor sütöttem pizzát, aminek a tésztáját is én csináltam meg minden, szeretek főzni, nem azt mondom, hogy szenvedtem vele, de a legtöbb amit tudott mondani, hogy “finom, de rendelhettünk is volna simán”. Ez nem kifejezetten bántó dolog, de nekem rosszul esett, mert örömet szerettem volna szerezni. Ha egy nap pl többször simogatom meg vagy ilyesmi, akkor már kérdezi, hogy “mi az, mit szeretnél?”. Ha csak úgy megcsókolom, akkor rögtön azt hiszi szexelni akarok… Ja igen, a szex, igazából eddig kétszer feküdtünk le, de nem volt benne semmi. Mármint olyan mintha egy edzés lenne kb. Szigorúan addig izgatott, amíg elég nedvesnek nem ítélt engem, pedig én még mondtam is, hogy egy kicsit még folytassa légyszi, erre kérdezte, hogy “miért? Szerintem elég nedves vagy.” Mondtam, hogy például orgazmus céljából, erre mondta, hogy “Ja az később jön”. (Meglepi, tőle nem lett volna, magamnak kellett megoldani, de szerinte ez sem volt jó) Tényleg bemelegítés, gyakorlatok, pontos ismétlésszámmal, aztán nyújtás, és megyünk haza… Bocsi ha hülye hasonlat, de tökre nem érzem azt, hogy részéről ebben bármivel több érzés lenne, mint hogy jobb egy p.nci mint a keze… Pl kérdeztem tőle, hogy hogyan szereti ha szopják, válasz: “hát vedd a szádba”, ahha, köszi.:D Elég friss kapcsolat, nagyjából két hónapja tart, de én baromira nem érzem, hogy ebben nekem van jó dolog. Neki ingyen kaja, ingyen szex, stb, de ez nekem érzelmileg nagyon kevés. 21N
Egyáltalán mi vonz ebben a pasiban, meg tudod magyarázni?
Hogyan jöttetek össze? Rástartoltál és felszedted?
#10 egy férfivel voltam előtte, neki több partnere volt, de szerintem felszínesebben.:)
#11 amíg randiztunk nem volt ennyire semmilyen.:) Akkor kedves volt velem, jókat beszélgettünk, azt hittem még fel kell oldódnia. De csak meg visszább vett a kapcsolat alatt.🙃
Nincs veled baj.
Miért vagy még vele? Amit leírtál az alapján nagyon nem vagytok egy hullámhosszon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!