Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek van olyan, hogy egy kapcsolatban csak évek után jönnek elő a konfliktusok, eltérő személyiségből eredő problémák?
Folyamatosan változnak a felek is. Aki azt gondolja, hogy mert egyszer sikerült összejönnie a tutival és már nincs is semmi dolga ezen a téren a jövőben, az könnyen pofára is eshet, mert sajnos mindig lehet találni jobb party-t, mint az adott személy. Van, hogy nem is nagyon kell keresni a jobbat, mert egyszer csak szembejön velünk az utcán.
Pl: Legutóbb is találkoztam egy 50-es nővel, akit két saját gyerek után is lapátra tett a férje, mert talált egy fiatalabb, szebb, üdébb, stb pipit helyette magának.
A lapátra tett csaj, mint a vízbe fúlt, úgy kereste magának az új partnert és így kerültem képbe én is. Ezzel a szöveggel kezdte nálam, az 50-es elvált asszony, az igényei taglalását:
"Most végigjárom azokat a régi, akkoriban, ~ 20 évvel ezelőtti, potenciális jelölteket és aki semmit sem változott az eltelt évek alatt, azt fogom választani."
Hát a képébe éppen nem röhögtem bele, de később a hasamat fogva megtettem. Ekkora egy Isten barmát! Eltelt több mint 20 év azóta és azt képzeli, hogy van olyan ember a Földön, aki ennyi idő alatt semmit sem változott? Nézett ő pl tükörbe az eltelt 20 év alatt? És ez csak a külső, a felszín, belül ennél sokkal drasztikusabbak is lehetnek a különbségek, a változások az egyéneknél.
Szóval így lehet valóságosan belemerevedni egy élethelyzetbe úgy, hogy közben észre se veszi az illető a változásokat magán és a környezetén.
És semmit sem tanult az esetből, továbbra is a fejében létező hamis világot hajszolja. Garantált a boldogtalansága a jövőjét illetően. (Hacsak nem lesz egy oltári nagy szerencséje - párkapcsolati téren - az életében még, mert azért ugye ezt sem lehet teljesen kizárni.)
A kérdező esetére visszatérve, azt tapasztalom, hogy a párkapcsolati éberség és figyelem, az nagyon fontos és ha észrevesszük a legapróbb, nemkívánatos változásokat a partnernél, azt azonnal jelezni is kell felé. Tudatosítani és őszintén és nyíltan megbeszélni, átbeszélni, lekommunikálni a dolgokat, hogy ne kezdjünk el egy probléma "hógolyót", majd hóembernek való "hólabdát", később meg még nagyobb "hógörgeteget" összegyűjteni az egyre sokasodó bajokból és problémákból.
Szóval én is tapasztaltam már azt, amit a kérdező felvázolt és igyekeztem tanulni is az ilyen esetekből.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!