Mégis mit tegyek? Már belegebedek a helyzetünkbe?

3 éves kapcsolatom van. A párom sosem volt a jó kommunikáció példaképe. Voltunk már fent, lent. Ennek ellenére egy céltudatos férifnak tartom, tudom szeret és nagyon komoly dolgok szóba jöttek, összeköltözés, kimondja hogy neki tényleg én vagyok aki kell, mutatja is a maga módján. Ezt el is hiszem, de a viselkedése kiakasztó. Sok mindennel nem volt tisztában egy normálisan működő kapcsolat alap dolgaival.

A minap találtam valamit, ami teljes mértékben elfogadhatatlan részemről. Nem részletezném. Elmondtam neki, de kb egy mukkot nem válaszolt. De szó szerint kis híján őrjöngtem hogy ez micsoda de nem szólt. Egy szót sem! Ha nem velem történik el sem hiszem. Nyilván tudta hogy ez egy eléggé olyan dolog amit ellenzek és csak veszekedés lenne belőle, de már így is lett, hiszen ez a reakció messze nem egy felnotthoz melto. Összevesztünk, de válaszokat természetesen nem kaptam.

Nem arra van szükségem hogy pátyolgatva legyek, hiszen tudom hogy az én terhem is hogy még itt vagyok. Ezt nem tudom mással magyarázni, mint hogy sok elképzelésünk hasonló, szeretjük egymást, de nagyon nagyon nehéz vele. Erre a reakciója, hogy egész délután nem beszéltünk és lelépett a barátjához inni én meg itt vagyok nála. Nem mintha ez újdonság lenne, mert cselekedett már így, de azt hittem ennek a korszaknak vége, már fél éve nem volt ilyesmi. Sokat fejodott az évek során a kapcsolatunk, de most úgy érzem mintha visszaleptunk volna megint. Természetesen ha kibekulunk megint én vagyok élete szerelme, nézi az ingatlanokat, beszél arról hogy milyenek lesznek a közös gyerekeink. Nem vagyok ostoba (csak pár dologban), nem ezzel etetett be, nyilván nem ugrok bele komoly dolgokba míg nem érzem úgy hogy őt választhatom biztosra a majdani gyerekeim apjának. Egyszerűen szeretem és más az az ember mikor nincs gond. Nem csak rá mutogatok, hiszen két emberen múlik minden, nekem is éles tud lenni a nyelvem ha gond van. De fordítva sosincs baj, mert én mindent helyesen cselekszem, az ő elmondásai szerint is.

Sajnos veszekedések során már elhangzott hogy akkor ennyi volt és társai, ezt elrontottuk mert könnyen dobaloztunk szavakkal, amiknek mára kb semmi súlya nem maradt.

Nem érzem hogy menthetetlen, de semmi ötletem hogy felvilágosodjon,ezt senki nem érdemli. Van bennem egy bizonyos hogyan mondjam, szigor, de nem vagyok teljesen régimódi, belefér sok minden, de van ami nem és nem tiszteli. És még erre fel, tisztázni sem próbálja meg a dolgokat. Nem csak azért mert felmérgedek, eleinte sem. Egyszerűen húzza a dolgot a némaságával míg mikor ég a ház vagy már annyira elzárkózok tőle, jön esetleg a tisztázni, de akkor is inkább úgy hogy odajön és hagyja hogy kiszedjem belőle a mondatokat. Akkor már mintha akarná hogy akkor kikérdwzzem mert így lesz béke, de akkor sem úgy hogy figyelj ez meg az van, történt... Nem apró dolgokról van szó ilyen esetekben.

Egyébként nem vagyok bolond, mert összevissza írtam csak ideges :D