Voltatok már olyan "baráti" kapcsolatban, hogy mind ketten bejötettek egymásnak, de valamilyen oknál fogva nem léptetek tovább?

Egy nap rátalált más...

ez a késő bánat...

Voltam. Én szerelmes voltam, és azt tudtam hogy tetszem neki, de volt barátnője, akit aztán el is vett.

Sokévvel később tudtam meg hogy az ő részéről is voltak érzelmek, azért került. Nemis voltunk emiatt igazi barátok, csak olyan haver féle.

Én azt mondanám passz. Külföldön voltam tanulni egy félévet és ott többekkel egyetemben megismerkedtem egy sráccal, aki bár elsőre nem jött be különösebben inkább olyan semleges volt, valamiért mégis felkeltette a figyelmem és egyszerűen csak éreztem,, hogy mi barátok leszünk. Az első beszélgetésünk is tök jó volt, aztán kiderült, hogy van bennünk egy csomó közös, nagyon megvan köztünk ez az emberi kémia stb. Egyszerűen csak folyton vele akartam lenni. Míg nem egyszer nekem beütött, hogy igazából vonzónak is találom, csak kellett kis idő a felismeréshez. Szóval azt éreztem, hogy megtaláltam a lelki társam, hangzik ez bármilyen nyálasan is. Csakhogy ő az USA-ban él, mert amerikai:D

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy én mit érzek, mert nem akartam beleesni, hogy kb. 8000 km választ el minket. És sokáig azt se tudtam eldönteni, hogy ő mit gondolt rólam. Nagyon figyelmes volt mindenre emlékezett amit mondok neki, ha volt valamilyen problémám akkor elkezdett rögtön tök konstruktívan hozzáállni és nem okoskodni hanem megosztani a tapasztalatait. Mindig nevetett, mosolygott a vicceimen, nagyon passzol(t) a humorunk. És egyszerűen csak azt éreztem, hogy ő nagyon ért engem. Imádtam vele lenni. De ezek közben mind olyan dolgok, amiket 1, simán barátokkal is csinálhat az ember, 2 lehet, hogy ő egyszerűen csak ilyen.

Szóval sose történt semmi köztünk, de mindig azon gondolkodtam vajon lehetett volna-e ha kicsit mások a körülmények. Mindig hiányzik azóta is.