Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, ha a barátnőm teljesen eltüntette a libidómat?
Már lassan 4 éve vagyunk együtt és kb 3éve, hogy szexelni kezdtünk. Ha belegondolok, sosem volt igazán jó. Sosem akarta igazán, sosem volt meg az az élmény, hogy kívánna. Mindig csak inkább az, hogy szeret és örömet akar szeretni. Ha kezdeményezett valaha is, akkor ezért tette.
Ez viszont olyan hatással van rám, hogy már énsem igazán kívánom a szexet. Olyan mintha magamat kéne nézegetni állandóan a tükörben, mert minden, amit Ő csinál, csak az én vágyaimnak a visszatükrözése. Nem belülről, saját meggyőződésből jön.
Ismerek lányokat, akik rendesen.... Hogy is mondjam, hogy ne legyen trágár...
Rendesen könyörögnek a f*szért, akik lenyelik a saját meggyőződésükből, akiknek nem kéne könyörögni, sőt Ők maguk kezdeményeznék. Persze látszólag nem mondhatok semmit, mert az én barátnőm is kezdeményez. Mégsincs mögötte semmi tűz, csak valami langyos gondoskodó szeretet. 23vagyok és nem tudok dönteni. Nem a szex miatt vagyok együtt vele, hanem mert szeretem. De nem szeretnék (főleg ennyi idősen) a vágyaim ellen élni.
Viszont változok a rossz irányba folyamatosan. A pornó a legkevésbé sem izgat már fel. És nincs semmi fantázia, ami megmozgatna, mert csak az unott szex jut eszembe a barátnőmmel.
Megalázó ez nekem. Mégis, ha elmondom ezt neki, akkor joggal kérdezi, hogy mégis mit tehetne?
(mert fizikailag megkapom, amit akarok.... De ez nem sokkal jobb, mintha egy prostinak fizetnék úgy érzem. Bár, lehet a prosti azért prosti mert nem idegenkedik a szextől)
Nem tudom meddig bírom ezt így, de attól tartok nem sokáig.
Mit gondoltok/ajánlotok?
De miért gondolják a férfiak, hogy az ondó minden nő álma? Komolyan kérdezem.
A pornóban is ha megnézzük, a nők többsége nem olyan képet vág ondónyelés közben, mintha tetszene neki a dolog. Vagy ezt a férfiak agya ignorálja?
22. Na ezért nem kellene olyan férfi, aki pornót néz,főleg ha előtte huzamosabb ideig egyedül volt. Nagyon eltorzítja a szexualítást, és olyan elvárásokat támaszt a nők felé, amik fájdalmasak és undorítóak, vagy megalázóak.
Aztán az ilyen elvárások mellett még sokszor így is a nő marad orgazmus nélkül.
Én mindig lenyelem,nem tudom miért ezen problémáznak sokan.Szeretem,élvezem,a hajamon kívül oda élvezhet,ahova akar.
Az elég fájó,ha a másik nem kíván,szerethet akármennyire.Szakítani kell.Lesz olyan,akivel megegyeznek a vágyaitok.
"De miért gondolják a férfiak, hogy az ondó minden nő álma? Komolyan kérdezem."
Mert a világ a farkuk körül forog. Megszokták, hogy mindent megkapnak. Ezért élik meg elnyomásnak az egyenlőséget.
Olyan nincs, hogy ne kapjon meg valamit, pláne a szexben. Plusz nincsenek eléggé megszégyenítve. Hány teljesen normális nő szégyelli, ahogy kinéz, mert nem olyan a melle, nemi szerve, mint a pornóban, hányan mondanak nemet orális szexre (kapóként), mert nem tartják magukat tökéletesnek. És ezek csak szexszel kapcsolatos fennakadások, nem olyanok, hogy ha most szoknyát veszel fel, és nincs leborotválva a lábad, akkor 70 évesként is kiröhögnek.
Nem, nincs bennük az égvilágon semmi szégyenérzet. Egy pillanatra nem merül fel bennük, hogy a gusztustalan testnedvüket ne tuszkolják le valaki torkán. Nekik jár, nekik minden csak jár, mert.
Azt látom, hogy elvárások nálad az egekben vannak, egy maximálisan odaadó nőre vágysz, amivel félre ne értsd nincs is semmi gond.
De te is annyira odaadó vagy vele szemben, és odafigyelsz az igényeire? Sok férfi életében nem nyalt ki nőt 3 másodpercnél tovább, vagy egyszer nem figyelt oda arra, hogy a nő elélvezett-e, de ő elvárja, hogy a nő vígan és dalolva mélytorkozzon neki, és tartsa oda magát neki akkor amikor neki épp kedve van!
Arra nem gondoltál, te sem vagy annyira jó, és a szex neki csak egy kötelesség veled, mert nem figyelsz oda az ő vágyaira?
Nyilván nincs meg az összhang. Esélyes, hogy a csajszi sem tudja még, milyen az, amikor élvezetből teszi a dolgokat, ezért van veled. (Vagy mert nagyon akar párkapcsolatot.)
A kommentelőket tényleg nem értem, miért ekkora gond a lenyelés, a szex mocskosan az igazi. Ha valami ezt nem kívánja, az igen is árulkodó jel a kémiára vonatkozóan. Persze más kérdés, hogy ha csak elvár a faszi, az kiábrándító, de ez végülis nem derült ki.
Nem egyezik a szexuális kultúrátok. Ilyenkor egyszerűen szakitani kell.
Elv taploság, ha megmondod hogy a szex miatt, szóval azért valami normálisan próbáld meg kezelni.
"A kommentelőket tényleg nem értem, miért ekkora gond a lenyelés, a szex mocskosan az igazi. Ha valami ezt nem kívánja, az igen is árulkodó jel a kémiára vonatkozóan."
Nem jelent ez semmit a kémiáról. Ez csak ilyen lenyeletős duma. Elégedett ember nem akar másokat rábeszélni arra, amit nem élveznek.
Plusz ennyi erővel azt is mondhatnánk, ha a hányását nem nyalod fel, akkor nem szereted/nincs kémia.
Semmi köze a testnedvek elfogyasztásának a kémiához. Pontosan az a bajuk a pasiknak, hogy már nem tudnak ilyen szar dumákkal nőket manipulálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!