Szerintetek is így volt logikus? ( részletek lentebb, sajnos elég hosszan, bocs. És jobb kategóriát se találtam. )

Tök érdekes dolog történt velem, megírom, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre.:)

Közel 20 év házasság után eldurrant az agyam és bejelentettem: elválok. Bőgtem, csomagoltam, rendeztem az új lakásomat- a bejelentéshez képest 3 hónap múlva sikerült mindent letisztázni és átcuccolni a saját lakásomba. Ez alatt a 3 hónap alatt megismerkedtem valakivel, akibe bele is szerettem és aki el is vált miattam. Igazából mire odaértek az utolsó cuccaim a saját lakásomba, addigra eldőlt: együtt akarunk élni, elkezdtük az elejét átköltöztetni hozzá.

A 3 hónap alatt a férjem először hőbörgött ( élhetetlen vagyok, úgyse boldogulok nélküle, majd jönnék én még vissza) majd könyörgött, utána panaszkodott az összes közös barátunknak és az enyémeknek is, majd ’nyomozott’ az új fiú után, aztán beletörődött, hogy ott hagytam, végül pedig kialakította a saját életét új körülmények között.

Közben – a 3 hónap alatt- én 2-3 barátnőmmel beszéltem meg az eseményeket, együtt búsultunk- panaszkodtunk-örültünk, majd lecsengtek a dolgok. Eltelt másfél év, a volt férjem jól él egyedül, én jól élek a párommal, időnként beszélgetek a barátnőkkel úgy, mint eddig is. Viszont pár hete azt vettem észre, hogy egy kb 25 éve egyedül élő, ’35 éve barátnőm’ egyre kevésbé akart velem kapcsolatot tartani, majd egyszer csak nem vette fel a telefont, nem is hívott vissza, de semmilyen magyarázatot nem adott erre a dologra. Én eleinte próbálkoztam, majd meguntam és megírtam, hogy OK, ha nem akar velem kapcsolatban lenni, hát nem akar, nem fogom erőszakolni, ha meggondolná magát, megtalál. Ugyanakkor- magamat ismerve- úgy gondoltam, részemről itt vége a dalnak. Érteni nem értettem, de elfogadtam.

Most viszont, kicsit később hirtelen megvilágosodtam: azért pattintott le engem, mert megpróbál összejönni a volt férjemmel. Már akkor is irigyelte ezt a kapcsolatot, amikor összeházasodtunk, bár a válásommal egyetértett és támogatott, de utána az volt az érzésem, hogy az új páromat is irigyli. De ez sose volt bennem meggyőződés, csak olyan fel-fel bukkanó kósza gondolat, amit nem elsöpörtem, hanem ami jött -ment a fejemben, de számomra nem volt jelentősége. Ő a kb 25 éve történt válása óta mindig próbálkozott, de sose jött össze normális párkapcsolata. Ezt gyakran megbeszéltük, kiveséztük, de az, hogy ’irigyel’ engem a kapcsolataimért, az csak benyomás volt. Ugyanakkor tény volt a saját magánéletének a kudarca, ezt ő maga is gyakran elmondta pl úgy, hogy’ Minden egyéb téren sikeres vagyok, de a párkapcsolataim sose sikerültek.’

Most nem azért foglalkoztat a dolog, mert bármilyen szinten is zavarna az, hogy az egyik legszorosabb barátnőm ráhajt a volt férjemre( sose próbálkozott addig, amíg együtt voltunk, ezt maximálisan a javára írom) hanem nem értem, miért kellett ehhez szó nélkül megszakítani velem a kapcsolatot? Annyira extra-szokatlan lenne az, hogy egy ’elhagyott férj’ és a megpattanó feleség ezer éves barátnője összejönnek vagy ha nem is jönnek össze, de az egyik bepróbálkozik a másiknál? Mert én ebben a világon semmi problémát nem látok, mindkettő független, szabad és akár még azt is mondhatnám, hogy össze is illenek. Szóval nem az ’összejövéssel’ van gondom, hanem azzal, hogy miért nem lehetett ezt 2-3 értelmes mondattal, felnőtt módra lekommunikálni? Miért nem lehetett azt mondani, hogy szüntessük be a szoros baráti kapcsolatot, mert az új szituban ezt ők nem érzik egészségesnek? Miért kellett némán megpattanni?

Egyébként be kell vallanom, hogy ez a dolog engem érzelmileg semmilyen értelemben nem érint: sem az összejövésük , sem az ’elveszített’ barátnő.( addig zavart, amíg nem értettem. Most már értem, elfogadtam.) Nem érzem magam sem sértettnek, sem magányosnak, sem ’kidobottnak’, egyszerűen boldogan élem az életem a párommal, a gyerekeinkkel, a megmaradt barátaimmal. Amit nem értek: 35 év alatt annyira nem ismert meg engem, az értékrendemet, hogy ezt az ügyet csak így látta elrendezhetőnek?

Ti hogy viselkedtetek volna ilyen szituban a szereplők helyében? Ti is úgy gondoljátok, hogy a ’legsimább’ módot választotta? Vagy a legfájdalommentesebbet? Vagy a leglogikusabbat? Vagy nem is lett volna más értelmes mód?