Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akar tőlem ez a srác?

Figyelt kérdés
nem régóta ismerjük egymást, 2 hónapja. az eddigi általam ismert legokosabb ember. csoporttársam az egyetemen. egy ideje, úgy kb 1 hónapja sülve főve együtt vagyunk. együtt vagyunk a suliban, délután is együtt vagyunk, aztán ha hazamentünk mindketten folytatjuk estig a beszélgetést msn-en. 100 kmerre lakunk egymástól, de a héten dolgom volt feléjük, és képes volt hajnalban felkelni csak azért, hogy találkozzon velem, sőt még reggelit is csinált. együtt képzeli el a jövőnket külföldön. egyszer azt mondta, hogy nincs fiú és lány között barátság, mire én megkérdeztem hogy mi van akkor közöttünk, és nem mondott rá semmit. valamelyik nap egy ismerőse megkérdezte tőlünk, hogy együtt járunk-e. egymásra néztünk és egyikünk sem mondott semmit, majd később mondta az ismerősünk hogy arra gondolt hogy iskolába járunk e együtt. de a legfontosabb, amit végképp nem tudok hová tenni az az, hogy teljesen úgy viselkedünk mint akik együtt járnak, a környezetünkben lévő emberek nem hiszik el mikor azt mondjuk hogy nem, azt gondolják hogy titkoljuk. de én is úgy érzem hogy együtt vagyunk, és én nagyon szeretem őt, de rákérdezni nem merek hogy most mi is van. még nem csókolt meg. mindketten 20 évesek vagyunk
2010. okt. 26. 22:36
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
93%
Ezt hívják vonzalomnak.Ti vagytok egymás ,,másik fele".Ahhoz,hogy eljusson asrác a felismerésig,hogy mindez nem puszta barátság,hatalmas adag bátorság kellene részéről.Az meg nincs Neki.
2010. okt. 26. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
90%
Itt az a kérdés hogy hogyan szereted? Érzed a lángot? Érzed hogy akarod őt? Akarod őt jobban megismerni? Egyszóval szerelmes vagy belé?:)Mert ha igen, akkor ez olyan kis cuki összejövés lesz, mint a filmekben:D Csak hagyd hogy ő csókolhasson meg téged először:)
2010. okt. 26. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
ja, és néha mikor rámnéz attól kiráz a hideg (jó értelemben). dolgozni is együtt járunk, és van úgy hogy csak úgy rámnéz, mosolyog és olyankor megszűnik számomra a világ, egyszerűen nem tudok a munkámra koncentrálni. aludtam már nála és ő is nálam, de akkor sem történt semmi...
2010. okt. 26. 22:43
 4/11 A kérdező kommentje:
igen... szerelmes vagyok. biztos vagyok benne! érzem :)
2010. okt. 26. 22:44
 5/11 anonim ***** válasza:
90%
Valakinek már lépnie kellene, hajrá:-)
2010. okt. 26. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
93%
Talán kéne neki még egy kis lökés. Bátorítsd valamivel még jobban, de azért hagyd meg neki a felismerés és a tettek örömét. "véletlenül" fogd meg a kezét vagy ilyesmi. Biztos nem fogja elhúzni:)
2010. okt. 27. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 Mephisto333 válasza:
93%
Igen - igen ez szépen hangzik biztos, hogy szeret a fiú csak lehet, hogy van benne 1 kis félelem! Legjobb ha azt tennéd amit az előttem szólók mondanának! Fogd + a kezét, öleld át vagy adj neki puszit ilyesmi. Lényeg, hogy jelezz a srácnak, hogy tetszik neked!
2010. okt. 27. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Sokszor azért nem merünk szeretni, mert félünk, hogy a másik nem viszonozza az érzéseinket. És sokszor kimondani vagy kimutatni sem merjük azt, amit érzünk, mert félünk, hogy ezzel kiszolgáltatjuk, megalázzuk magunkat, hogy elveszítjük büszkeségünket. Sok ember félti a büszkeségét, mert azt hiszi, hogy erény, pedig valójában az egyik legnagyobb akadály a szeretet útján. A büszke ember nem tud igazán szeretni. Mert igazán szeretni csak alázattal lehet. Van egy film, és benne egy jelenet: A lány evez a csónakban, a fiú áll a parton. A lány nem fordul vissza, és nem mozdul a fiú sem, csak néz a lány után. És közben a csónak egyre távolodik, és a lány és a fiú egyre messzebb kerülnek egymástól. És a lány nem néz vissza, és a fiú nem indul a lány után. Aztán évek múlva újra találkoznak. És akkor elmondják egymásnak, hogyan is élték meg azt az elválást a tónál. A fiú azt mondta: "Utánad akartam szaladni... Néztem utánad, és arra gondoltam, hogy ha visszanéznél, akkor utánad szaladnék. Csak arra vártam, hogy visszanézzél..." A lány azt mondta: "Szerettem volna hátrafordulni... Arra gondoltam, hogy ha meghallom a parton lépéseid hangját, hátrafordulok. Egy kis zajra vártam csak, a lépéseid hangjára..." Hát így van a büszkeséggel. Az embernek néha döntenie kell: a büszkeség fontosabb-e számára vagy a szerelem.
2010. okt. 28. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Én 2 dolgotnemértek. A reggeli felkeltést és kajacsinálást. Ha csoporttársad egyetemen, akkor vagy koli vagy hazamentek nem? nap mint nap? főled hogy mondtad a 100kmert.

Másik. Ha nem lenen köztettek semmi, hogyhogy nála aludtál?

2010. okt. 28. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
én kolis vagyok de ő nem. még. majd az lesz. azért aludtam ott nála, mert azt mondta menjünk el kocsmázni. aztán ott aludtam. de nem történt közöttünk semmi, én aludtam az ágyában ő meg mellettem a földön. az egyik barátjának úgy mutatott be, hogy a titkolt barátnője vagyok.
2010. okt. 30. 18:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!