Léteznek még olyan nők, akik társas magányban élik a házasságukat/kapcsolatukat és szeretőn gondolkodnak?

A társkeresőzésben az a legnagyobb probléma, hogy mindenki egy-két fénykép alapján ítél elsőre a személyes jelenlét és kisugárzás teljes hiányában, sok esetben az adatlap elolvasása nélkül, így jó eséllyel olyan emberek is nemet mondanak egymásra virtuálisan, akik a való életben összejönnének.

A másik probléma, hogy mind a férfiak, mind a nők nagy többsége a saját kategóriájánál feljebbi kategóriába tartozó partnert keres magának, és mivel az online társkeresők erősen táplálják a "nem baj, majd lesz másik" érzést (mintha végtelen lenne a választék), ezért huzamosabb idő után sem hagynak fel ezzel, így meglehetősen ritkán van az, hogy egy igenre igen a válasz a másik fél részéről is. Így fordulhat elő az, hogy 44 éves, 161 centi magassága mellett 79 kilós háziasszony sportos, jóképú férfire vágyik, és mással nem is éri be; egy valóban csinos 29 éves, sportos, jó alakú lány pedig hiába válaszolja azt arra a kérdésre, hogy mit tart fontosnak egy férfiban, hogy legyen kedves, őszinte, humoros, intelligens és megértő, sok esetben csak azt nézi, hogy megvan-e a modell külső és a kockás has - aztán hét év múlva rájön, hogy a kockás has otthagyta őt és a gyerekét egy fiatalabbért, mert mégsem volt meg sem az őszinteség, sem az intelligencia.

A mai társadalmat nagyon durván áthatja a külsőségek és a pénz imádata, hajhászása. Filmek, sztárok, internetes pornó, képek, reklámok, sorozatok - mindenhonnan ömlik ránk a szépség, a szex, az erotika, amik egyre feljebb srófolják az ingerküszöböt. A nők jó részének már nem férfias az, ha valaki hétköznapi munkával, gondokkal is küszködve éli az életét, mert egy igazi férfinak nincsnek pénzügyi gondjaik, erősek, fitnesz modell alkatúak és görög isten testük van, 20 centis farokkal. Az igazi nők pedig karcsúak, széparcúak, folyton szexelni akarnak, sosem fáj a fejük, istenien főznek és tolerálják, ha hetente minimum kétszer megy a meccs a tévében, péntekenként meg sörözés van a haverokkal.

Valahol kurv.ára el van csúszva a világ. Mindenki éli a saját álomvilágát, ragaszkodva az ideáljaihoz, a nagy elfogadáskultuszban meg elfelejti, hogy elfogadás nincs alkalmazkodás nélkül. Nagyon ritkán van olyan, hogy valakit pont az ideáljának a karjaiba sodor az élet. Ha viszont nem képes kompromisszumokat kötni, a lényegre koncentrálni és alkalmazkodni, akkor egyedül marad.