Van olyan, hogy valaki nem tud tartósan együtt lenni senkivel?

36 éves vagyok, lassan egy éve vagyunk együtt a barátnőmmel, aki velem egykorú.

Van egy 13 éves kisfia. Én voltam már házas, ő soha. Neki a leghosszabb kapcsolata 3 év volt, de inkább 1-2 éves kapcsolatai voltak, nekem pedig egy 15 éves kapcsolatom volt előtte.

Fél éve lakunk együtt, de eleve nagyon félt ettől az egész dologtól, mert ő soha nem lakott még együtt senkivel, de velem szeretett volna belevágni. Állítása szerint soha senkit nem szeretett ennyire még, mint engem és úgy érzi, hogy velem ezt akarja.

Viszont már korábban is láttam, hogy nagyon erős függetlenségi igénye van kapcsolaton belül és többször beszélgettünk erről a költözés előtt is, sokszor kérdeztem, hogy biztos ezt akarja? Nem csak egy konvenciót akar követni és magára erőltetni? Nem véletlen nem költözött össze eddig senkivel.

Ő mondta, hogy de, mindenképp vágyik erre, mert velem minden olyan jó, mint még soha senkivel.

A barátnői, munkatársai, de még a főnöke is nagyon örültek, sokat cukkolták is, hogy most ő lesz a "maugli", aki kijön a dzsungelből a civilizációba.

Viszont lassan-lassan beigazolódik amitől féltem...nagyjából 2-3 hetente "telítődik", olyankor már az is zavarja, hogyha szembe jövök vele a folyosón. Felszisszen, cicceg, hogy nem igaz már, hogy mindenhol ott vagyok. Ilyenkor igyekszem magam lefoglalni és főzök, vagy pakolok, de akkor meg az zavarja, hogy "mit nyüzsgök körülötte". Ez tart egy pár napig, aztán utána megint nyugi van.

De ez odáig eszkalálódott, hogy pár hét után azt mondta, hogy nem tud mellettem aludni, egyszerűen zavarja az is, hogy veszem a levegőt, így azóta külön is alszunk (szex az természetesen van attól még).

Ma volt egy nagy beszélgetésünk, ahol voltak önkritikus gondolatai is, de felhozott olyan dolgokat is, hogy az exem kibírta velem 15 évig, ő meg pár hónap után kivan, egész biztos vele van a baj. Aztán meg ezt megcáfolandó folytatta, hogy "nektek könnyű volt, együtt nőttetek fel, megszoktátok egymást".

Őszintén, nem tudom mitévő legyek. Igyekszem elegendő személyes teret hagyni neki, eljárok itthonról, sportolok, edzek, futok, barátokkal találkozom és itthon sem kettesben akarok csinálni mindent...de közben meg, ha ilyenkor elmegyek boltba például és elintézni pár dolgot, akkor fél óra múlva már ír nekem, hogy hol vagyok már? Filmezzünk, vagy xboxozzunk, vagy akármi. Szóval ha együtt vagyunk az a baj, ha nem vagyunk együtt, akkor meg az a baj.

Nagyon nehéz ügy. Nagyon, de nagyon szeretem, de néha azt érzem, hogy szívességet kéne neki tennem és elengedni őt, mert szenved velem...