Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Létezik olyan, hogy valaki...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik olyan, hogy valaki nem képes kimondani a "szeretlek" szót, akkor sem ha érzi?

Figyelt kérdés

Fél éve vagyunk együtt. Én azt hittem eddig, hogy neki ez ilyen családi dolog mert otthon se nagyon mondják valószínű. De az elmúlt hónapban egyre gyakrabban éreztem úgy mintha én valami nyűg lennék neki, szóval ezek szerint tényleg nem szeret. :(


Én szoktam mondani, nem túl gyakran, csak néha, mert ìgy én is félek mondani. Ha kimondom, akkor se mondja vissza. A hiányoztál szora viszont mindig azt mondja hogy én is neki.



2024. febr. 4. 10:49
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
32%
Dobd ki. Jobban jársz nélküle hidd el.
2024. febr. 4. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
100%

8-as válaszoló vagyok.


Ja, bocsi akkor félreértettem, mert valahogy úgy értelmeztem, hogy a párodnak előtted volt egy 4 éves kapcsolata, de akkor nem. Az intelligencia egy vonzó dolog, anno a férjem is azt mondta, hogy velem mindenről lehet beszélgetni. Pedig nem vagyok diplomás. Egyszerűen csak tájékozott vagyok és az agyam nem állt meg a Való vilagnál. Ennyi. Ezzel nincsen baj. Viszont hidd el, a kalapácsot én se tudom használni. Sose tudtam. 32 éves vagyok, 15 éve van jogsim és most tanít a férjem vezetni, mert képtelen voltam megtanulni. Inkább nem vezettem, de a gyerek miatt egyszerűbb, mint tömegközlekedni hóban, esőben. Ettől miért lennék kevesebb? Nagyon sok olyan nő van, akinek fingja sincsen hogyan tartsa a kalapácsot és vezetni sem tud. Ezeket a párod beszélte beléd? Nem vagy kevesebb ettől. Mindent meg lehet tanulni, sosem késő. Én annyi mindent tönkre tettem mióta együtt vagyunk. Legutóbb a rolót bsztam szét, mert rángattam. Most lett kicseréltetve. Mindent eltörök, összetörök. Sokszor egy rakás szerencsétlenség vagyok, de a férjem soha sem bánt emiatt. Csak mondta, hogy a következő roló elektromos lesz, mert látja, hogy szétbarmoltam. A te pároddal ellentétben engem a férjem nem degradál soha. Viszont vannak màs erősségeim, jó tulajdonságaim amik miatt szeret. A te párod miért a rossz tulajdonságaidat emeli ki? Biztos neki is vannak, kíváncsi lennék hogy érezné magát, ha ezek miatt te kezdenéd el vegzálni. Megsúgom, nagyon hamar tele lenne a töke a bsztatással. Ne hagyd magadat a földbe tiporni! Ez nem szeretet! Ilyentől ne is várd, mert jobb is, ha nem mondja azt neked, hogy szeret. A tettei is azt mutatják, hogy csak valószínűleg a szex miatt van veled, hogy legyen egy lyuk amit tömködhet. Szerintem is reptesd a pasit. Ő nem szeret téged.

2024. febr. 4. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 A kérdező kommentje:

Nem kifejezetten nyíltan hibáztat vagy degradál, de pl: egyszer azt mondta: "miért itt van ez a pohár???" Mondtam ebben ne keressen logikát, én ilyen kis szétszórt vagyok. Aztán következő alkalommal amikor nála jártam belőlem is kitört ez a toxikus mondat "ez a konzerv mit keres pont itt?". Persze mindkét alkalommal nevettünk az egészen, de ezeken szerintem nem kéne nevetni.

Azt meg tudom magamról hogy keményen dolgoznom kell azon hogy sértődékeny vagyok.


Pl: látom neked ez tök oké, hogy ha szétbarmolsz valamit, akkor megbeszélitek, hogy akkor erre kell egy másik megoldás (én is tegnap barmoltam szèt egy rolót, de meg tudom javítani ezt még. XD). Én viszont van, amikor a megoldásnak nem tudok örülni, hanem önbizalomhiányosan azt érzem, hogy ezt amiatt kell megoldani, mert béna vagyok/voltam. :(


Amúgy pár hete elkezdtem nézni a Tudat-OM csatornát. Nagyon kedves a hölgy és nagyon okos, tapasztalt tréner szerintem. Ő is elmondja, hogy az önbizalomhiany minden kapcsolatot tönkre tud tenni sajnos, de ennek ellenére az is az en felelőssegem, hogy valtoztatok-e magamon, a gondolkodásom, az érzéseken, amiket vagy én okozok magamnak, vagy más okoz nekem. Es ő nem degradálta a negatív érzéseket, hanem azt mondja, ezek jelzések, hogy valamivel dolgozni kell. És egyetértek.


Lehet, hogy most tényleg az a dolgom, hogy elengedem ezt az embert, aki talán nem fogad el ilyeneket, mint hogy nem vezetek. 5x buktam meg a forgalmin, én most ott tartok hogy még nem érzem az erőt, sem a kényszert (azt hiszem a gyerek engem is motiválna, mert a tömegközlekedés valóban rossz), hogy nekiálljak megint, de egy csomó más tervem van, amire pénzt gyűjtök.


Itt a nagyobb gond, hogy magától nincs igénye közös programokra, közös időtöltésre és igen, emiatt egy heti par orás szexprogramnak érzem magam.

2024. febr. 4. 12:53
 24/29 A kérdező kommentje:
A vezetés miatt amúgy a szüleim vegzáltak úgy igazan, mert nekik ment akkor még csak 250 ezer forintjuk a kukába. Szamomra elképesztő, hogy 8 éve 150ből megvolt egy jogsi most meg 500 ezer kb. :O
2024. febr. 4. 12:56
 25/29 anonim ***** válasza:
Fuhh, nekem ilyet mondana a férjem, biztos mondanám neki, hogy ő is nyugodtan kiviheti a poharakat, ha zavarja. Ezekre a megjegyzésekre én is harapok. Nálunk az csinálja meg ezeket akit zavar. Ha a férjemet zavarja, akkor kiviszi a poharat. Mi ezekből nem csinálunk problémát. Egyébként én is hamar megbántódok, de azok ilyen apróságok, hogy szenvedek a kajával egy csomót és meg se kóstolja, inkább eszik szendvicset. Na az rosszul szokott esni. De azt is mondom neki, hogy egyen már belőle, ha már megfőztem és órákig a konyhában álltam. Azóta mindig eszik mindenből. Amúgy annyira nem oké, hogy valamit tönkreteszek, mert arra költeni kell. Annyira nem jó, de most mit csináljak, ha szorul a redőny és rántanom kellett rajta mindig, hogy fel tudjam húzni. Hát annyit rángattam éveken keresztül, hogy a gurtni elszakadt, a roló meg ahogy lezuhant eltört. Nem volt olcsó a csere, amit költhettünk volna nyaralásra is. Elment most roló cserére egy nyaralás ára sajnos. Nyilván próbálok odafigyelni, hogy ne bsszak szét dolgokat, de ez sajnos többször előfordult már a 6 év alatt mióta együtt vagyunk sajnos. De sosem bántott emiatt a férjem, csak jelezte, hogy ezek nem pénztárca barát dolgok, jó lenne, ha jobban odafigyelnék a dolgokra. Nem is értem, hogy a megoldásnak miért nem tudsz örülni. Ha van megoldás valamire az jó, pláne, ha nem kerül anyagi költségbe, mint pl nálunk a roló csere. Egyébként tényleg az önbizalmaddal van baj és tök jó, hogy ezzel tisztában vagy. Viszont szerintem is szakember (pszichológus vagy kineziológus) felkeresése oldaná meg a problémádat. Magadat kell elsősorban rendbe tenned és csak utána párkapcsolatot kezdeni.
2024. febr. 4. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 A kérdező kommentje:

Van amikor persze, nyilván örülök a megoldásnak, mert belàtom, hogy a másik opciója jobb de ettől még igen, én is sz*rul érzem magam, ha elrontok valamit. De amúgy lehet igen, az ilyen apró beszólásokon nem kéne megsértődni, és mindenki rakjon rendet ott, ahol zavarja/tud. :) Ez egy elég normális és elfogadható érv.

És igen, mindenképpen fejleszteni szeretném magam, de egy videóban is elmondják, hogy fel kell készülni arra az eshetőségre, hogy a fejlődés után x embereket kipakolok az életemből, mert túlnövök rajtuk. Én nem gondolom, hogy aki nincs jól, annak ne legyen párkapcsolata. Nyilván könnyebb ìgy sérülni vagy sérülést okozni, de ez is egy önismereti folyamat, amit nem érdemes a végtelenségig kerülgetni. Az viszont igaz, hogy csak a saját szintünknek megfelelő partnert tudunk bevonzani. Ha én bizonytalan vagyok, miért várjam, hogy ő legyen a kevésbé bizonytalan? Amúgy ő nem az a megnyílós típus. Én szeretném megmutatni neki - pl: azzal h őszintén elmondtam neki hogy visszamegyek a terapeutámhoz -, hogy nekem is vannak félelmeim, és az a normális, ha ő is meg tudja osztani ezeket velem. De azt érzem, ha én őt ki akarom nyitni akkor az rengeteg meló lesz. Én őszintén nem tudom, hogy megéri-e. Illetve most olyasmit is tanultam, hogy a férfiaknak szüksége van arra, hogy azt érezzék, a nő egyedül nem tud mindent megoldani, és ehhez kell az ő segítsége és számítani, támaszkodni lehet rá. Amúgy igen, többször is segített, olyankor is, amikor nem kértem. Az viszont biztos, hogy a lelki életvezetési nehézségeimet nem fogja helyettem megoldani. Az önbizalomhiányom pedig sajnos onnan ered, hogy édesanyámnak soha nem voltam elég jó. Mai napig sem vagyok, állandóan hibáztat, hogy nem vagyok elég jó gyerek és nem is érti mi a bajom vele, nem viseli el a hisztijeim, vagy a vele való elégedetlenségem. Nem tudom, hogyan lehetne intelligensen kezelni, hogy egyszerűen olyanok vagyunk mint a tűz és a víz. Szeretjük egymást, persze, de 2 felnőtt nő nem kell erőltesse a kapcsolódást, ha túl sok eltérés van a személyiségükben. Az anyukám, nyilván tudom hol a helyem, és szeretem amennyire lehet, de ha munkahelyen együtt dolgoznánk, nem lennénk baràtok. Szóval ezzel is van még munkám, hogy elengedjem azt, h tőle ne várjak megerősítéseket, máshonnan kell begyűjtsem ebben az életben. Egy olyan beszélgetést nem tudom felidézni az elmúlt hónapokból, amikor ne emelte volna ki hogy ez meg az meg amaz a baj velem. És nem hiszem hogy nekem kötelességem ezek mellett erőltetni meg eljátszani a tisztelletudó "jó gyerek" szerepet.

2024. febr. 4. 23:03
 27/29 anonim ***** válasza:
Erről eszembe jutott az én életem. Az én családom, az én édesanyám. Hasonlóan vagyok én is az anyukámmal. Annyi a különbség, hogy ő választott a két gyereke között. És az nem én vagyok. 30+ éves vagyok, de a mai napig a testvérem szekerét tolja, őt pénzeli, házat vett neki, kocsit, mindent. Én tudod mivel költöztem fel Budapestre albérletbe? Két bőrönddel és egy laptoppal amit az első fizetésemből vettem. Semmim sem volt. Amim van azt a férjemmel együtt teremtettük meg. Kisgyerekként talán nem, de kamaszként egyre jobban feltűnt, hogy bizony az anyám jobban szereti az egyik gyerekét, mint a másikat. Hosszú ideig édesapám is ezt csinálta. Mindig én voltam a közepes tanuló, a lusta, akinek nincsen tehetsége semmihez sem. Az Életképtelen. Nagyjából 20 éves koromig voltam így deffiniálva. A testvérem ilyen 5-ös tanuló volt, emelt matekos, okos, intelligens és most már diplomás szakember. Rengeteg lebszást kaptam tőlük. Bár nem nőttem fel nélkülözésben, de az állandó vegzálás, a megfelelési kényszer megmaradt a mai napig. Sokáig úgy voltam, mint te. Önbizalomhiányos voltam. És akkor bontottam be a legnagyobb idiótákat az életemben. Emiatt voltam benne 7 évet egy abúzáló kapcsolatban, mert otthon azt éreztették velem, hogy engem nem lehet szeretni. Az exem először lelkileg bántalmazott, majd fizikailag. De én csak tűrtem. Hiszen azt hittem, hogy én csak ennyit érdemlek. Nagyon nehéz időszak volt az életemben. Krónikus autoimmun beteg lettem, lefogytam 40 kilóra és azt sem tudtam, hogy ki vagyok. És aztán jött a férjem az életemben, aki megtanította nekem azt, hogy hogyan szeressem magamat. Valóban lehet sérülten párkapcsolatot kezdeni, de ahhoz olyan partner kell. Nekem sikerült olyan embert kifognom, aki ezt felismerte és segíteni is akart rajtam. Ma már egy olyan nőnek érzem magamat, aki értékes. Van egészséges önbizalmam és önbecsülésem, de ehhez évek kellettek és egy olyan ember, aki nem használta ki ezt a gyengeségemet. Az édesanyámnak a mai napig úgy érzem, hogy csalódás vagyok. Mindentéren. Bár nem lettem kutató fizikus, csak egy ápolónő, de sosem bántam meg, hogy ezt választottam. De az tény, hogy nagyon rossz az, hogy a gyerekemnek nincsen igazi nagymamája. Most beszélünk (volt idő amikor 5 hónapig semmilyen formában nem állt velem szóba mindenféle előzmény nélkül), de ki tudja, hogy a közel jövőben milyen viszonyban leszünk majd. Emiatt nem akarok a gyerekemnek testvért. A szívem megszakadna, ha neki csak egy pillanatra is azt kellene éreznie, amit én 12 éves korom óta érzek a mai napig. Azt, hogy nem vagyok fontos neki. Talán sose voltam. Hiàba vagyok felnőtt, azért még most is könnyezik a szemem. Rohadtul szr érzés ez. Én elengedtem a megfelelést már, mert semmi értelme. Neked is ezt kellene. Elengedni ezt az egészet. Tudom, hogy közhely meg minden, de ez lesz a megoldás. Tudom mit érzel, emiatt írtam le a saját történetemet. Pár éve édesanyám a férjemnek (akkor még nem volt a férjem) puncsolt, hogy milyen jó hatással van rám, mert milyen egy hisztis pcsa voltam mindig is. Mert, hogy egy ideje nem vagyok hisztis. Néztem is, hogy heee?! Pont ugyanezt mondta, hogy elviselhetetlen hisztijeim voltak 27 éves koromig. Én nem gondolom, hogy így lett volna, de mindegy is már. Tudom milyen érzés batyuval érkezni egy kapcsolatba. Aztán a férjem szokta mondogatni, hogy ő nem fog engem lebszni semmiért sem. Bsztak le engem már eleget az életemben. Látja rajtam, hogy szrul esik, ha valamiért letol. Talán emiatt nem szólt a roló miatt sem, hanem inkább hívta a szakembert és az egész házban lecseréltette. Nekem szerencsém volt, hogy egy ilyen embert fogtam ki, de előtte látod volt aki kihasználta és manipulált, zsarolt aztán ütött vágott is engem. Ez az amit ne hagyjál soha. Emiatt javasoltam pszichológust vagy kineziológust neked. Én menekültem a szrból és beleestem egy másik szrba.
2024. febr. 5. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 A kérdező kommentje:

Köszönöm nagyon kedves, szomorú és tanulságos soraidat. :( A tesó dologban is magamra ismertem, csak az ellenkező oldalról. Az én húgom értelmi sérült. Ő mindig gyengébb volt, a védtelenebb, akinek anya volt az egyetlen igazi bástya és menedék. Nyilván össze nem lehet hasonlítani velem. Én csak azzal vívhattam ki elismerést, ha igyekeztem problémamentes, jó gyerek lenni, aki elképesztően jól tanul. PhD hallgató vagyok most. Én kérlek, becsüld magad, amiért ápolónő vagy. Fantasztikus, erős ember vagy! Nagyon nem könnyű, szép hivatásod van. Ahogy a tanároknak is, akik szintén önbizalomhiánnyal küzdenek. De visszatérve nyilván már az oviban is szorongtam a sok megfelelési kényszer miatt. De erre is csak utólag jöttek rá. Igen, én is hisztis-sírós gyerek voltam, az én koromban sem volt divat a gyermekpszichológia úgy istenigazából, szóval a tanárok egyszerűen megmondták, hogy keményítsem meg a szívemet, mert a gyerekek szerint sem jó, hogy ennyit sírok, plusz borzasztóan nehéz lesz nekem így, ha felnövök és nem edzem meg magam az életre. Nem mondom, igazuk lett, valóban nehezebben veszek alapvető akadályokat annak ellenére hogy nincs, nem is volt nehéz életem fizikai szinten, csak érzelmileg. És nem is várom, hogy az emberek többsége ezt megértse, hiszen az ő érzelmi világuk azért nem ilyen instabil, és/vagy nem szorongó kötődők, mint én. Az emberek 65%-a biztonságos kötődő, tehát tényleg kevesen lesznek azok, akik megértik, hogy miért érzűnk, úgy ahogy. De ezek szerint Te találtàl egy olyan fantasztikus társat, aki saját maga biztonságos kötődő és megerősít abban, hogy ilyen mintàt is lehet műkődtetni, a negatív mintáid ellenére is. Én most úgy vélem az én párom elkerülő kötődő. Fogalma sincs róla, hogyan kene elköteleződésen gondolkodni, ők ezen úgy annyira nem szoktak. :/ Viszont az én sémáim miatt szorongást kelt bennem az ő elkerülő természete. Én ezt làtom, elfogadom, mégis kapaszkodnék bele. Pedig ahogy anyukámmal lezártam a felé irányuló megfelelést, ugyanúgy megtehetném ezt bárki mással, és ezzel a kapcsolattal is. És tudom, nem kéne attól tartanom, hogy a búcsúval őt megbántom. Szerintem ő is érzi, még ha nem is mondja ki magában, hogy ennek nem igazán lesz így jövője. Plusz nem mondtam, de ő hobbinak tartja a videójátékozást, szerintem viszont ez már függőség. A hobbimat lerakom, ha van helyette más fontos dolog. Ő nem rakja le a játékot semmi fontos dologért, ha van lehetőség, minden nap kell játszani, a barátai is ilyenek. Én nem tudok verenyezni a játékkal, nem lehetek olyan izgalmas rövidtávon, mintha uncsi is lennék... ez az egy gyerek kérdés is megérintett. Nekem több okom is van, amiért valószínű csak egy gyereket szeretnék. Anyukám amúgy se nagyon tudna segíteni, túl messze lakom tőle már ehhez. Másrészt pedig tisztességesen felnevelni sem könnyű már 2 gyereket ha anyagiakat nézünk. De igen, az érzelmi része hatarozottan nehéz, egy gyerek esetén bennem sem merülne fel vajon az egyiket jobban szeretem-e... anyukám egyertelműen kimondta, hogy az ő kapcsolata a húgommal egy olyan speciális, különleges kapcsolat, amit én nem tudok áthidalni. Hát jó, akkor nem is próbálkozom tovább, ha ennyire degradálod a velem való kapcsolódásodat és kész.

Már csak az a kérdés, hogyan szembesítsem emberem azzal a ténnyel, hogy én ugyan szeretem őt, de nem hiszem, hogy képesek leszünk ezt életben tartani. Mindkét részről melós egy kapcsolat, és ő egyértelműen nem veszi ki a részét belőle.

2024. febr. 5. 02:42
 29/29 anonim ***** válasza:

Én talán könnyebben elfogadtam volna, ha a testvérem tartósan beteg vagy fogyatékos lenne. De nálunk nem így van. A testvérem egészségesebb, mint én. Ja és borzasztóan rossz a kapcsolatom vele. Állandóan versenyezik velem, állandóan irigykedik. Eléggé elcseszte az életét, de mindegy. Ez másik téma, viszont mivel az én életem úgy ahogy rendeződött az utóbbi években, ő erre irigykedik. Jó férj, egy kislány (kislányt szeretett volna, de fia született), megbecsült munkahely stb. Ő egy teljesen egészséges fiatal felnőtt, de mivel ő a fiatalabb, az édesanyám egyértelműen hozzá húzott mindig is. Amikor kicsik voltunk annyira nem érződött, de amikor kamasz lettem, akkor kezdett éleződni, hogy neki több minden van megengedve, mint nekem. Kamaszként ezzel szembesülni, megküzdeni egyedül pokoli volt. Mivel különc, csendes visszahúzódó kislány voltam, egy darab barátnőm sem volt. Egyedül voltam. És írtam. Fanfictiont, regényt csak úgy és a saját életemből merítettem. Depressziós lettem 16 évesen, öngyilkossági gondolataim voltak és a családom a mai napig nem tudja. Egy házban éltünk és soha sem tűnt fel nekik. Érzelmileg elhanyagoltak teljesen. Aztán 18 évesen egy fiú végre szóba állt velem. De jó, végre valaki szeretni akar engem. Hát igen, de elkezdett mentálisan bántalmazni. Manipulált, megszabja milyen ruhát hordhatok, kivel beszélgethetek stb. Annyira toxikus volt, de mivel a kötődési mintám egy rakás szr volt, nem tudtam milyen az amikor valaki tényleg szeret. Én úgy érzem, hogy te azzal akartál kompenzálni, hogy mindenben a legleg akartál lenni. Nálam meg teljesen mindegy volt, hogy mit csináltam, soha sem lehettem olyan jó, mint a testvérem. És amikor 15 éves lettem, rájöttem, hogy hiába pedálozok, soha nem lehetek olyan jó. Leszrtam onnantól kezdve mindent. Neked is ezt kellene tenned. Vannak emberek, akiknek teljesen mindegy, hogy mennyire vagy jó, akkor is szr leszel. A te édesanyád is ugyanez sajnos. Ja igen, én világ életemben egészségügyben akartam dolgozni. Anyám meghallotta, teljesen kiakadt. Pályaválasztási tanácsadóhoz is elvitt, hogy ezt a szr pucolásos munkát ugye nem gondolom komolyan. Az ő lánya ugyan nem fogja ezt csinálni ennyi pénzért. De én tudtam, hogy ezt akarom. Amúgy most is tovább tanulok. Igaz, nem egyetemen, de ráépülő képzést csinálok, hogy több pénzt kereshessek. Ha valaha is lesz diplomám amúgy az maximum a mentőtiszti diploma lesz. Nem fogok soha egyetemre járni, hogy nekik megfeleljek. De édesanyámnak nagyon sokáig (talán még most is) csak egy ápolónő vagyok. Viszont olyan dolgokat tanultam, láttam, tapasztaltam amit mások nem. Én a betegágy mellett lettem felnőtt. Szerintem nem lennék az aki amit nem láttam volna – életet és halált is. Emiatt becsülök meg mindent magam körül. De nagyon aranyos vagy, köszönöm! Nem lehetetlen jó partnert találni, de nagyon nagy szerencse kell hozzá. Nekem az volt, de előtte mindenféle szemetet összefújt a szél. Egyik pasi rosszabb volt , mint a másik és ez a borzasztó családi minta miatt van és mert nem kértem szakmai segítséget. Ha tisztában lettem volna magammal, könnyen lehet, hogy ezeket az embereket kiszűrtem volna az elején, hogy mekkora gyökerek. De annyira vágytam arra, hogy valaki szeressen, hogy koldultam. Egy apró szeretet morzsának is örültem. Egy férfi szexelni akart velem? Nem volt baj. Legalább arra az X órára azt éreztem, hogy legalább szeret valaki. Aztán amikor otthagyott, hogy csak a szex kellett borzasztóan cefetül éreztem magamat. Ezt ne csináld magaddal! Férjemmel is anno szexkapcsolatként indult egyébként, de úgy figyelt rám, mint még soha senki. Pár hónap alatt beleszerettem és akkor volt az első olyan, hogy kiálltam magamért. Megmondtam neki, hogy ez van, ha nem kell több belőlem, akkor nem akarom látni soha többé, mert nekem ez fáj. Utána jött rá, hogy bizony ő is többet érez irántam, de nagyon félt attól amilyen érzelmi állapotban vagyok. Úgy fogalmazott, hogy érzelmileg labilis vagyok. Nem tudta először eldönteni, hogy tud e segíteni rajtam. És akkor fél év randizgatás után mondta, azt, hogy segít kimászni ebből a pöcegödörből. A családomnak vagy egy évig be sem mutattam, mert mondtam, hogy nagyon tré és nagyon félek, hogyha megismeri őket, akkor szakítani fog velem. Mai napig úgy gondolja, hogy meg kellene velük szakítanom a kapcsolatot vagy redukálni a kommunikációt, mert hogy rossz hatással vannak rám. Állandóan ideges, szomorú vagyok, sokat sírok. Sajnos nagyon sok probléma van a családban, amiknek a megoldását mindenki tőlem várja. A férjem meg ki van akadva, hogy de miért. Tudom, hogy nehéz, de lehet, hogy anyukáddal neked is kicsit meg kellene szakítani a kapcsolatot. Legalábbis addig amíg helyre nem rázódsz. De ugye ezt pont én mondom, aki szintén képtelen rá. Egyébként én is nagyon sokat szorongok a mai napig is mindenféle hülyeségeken. Amúgy magas az EQ-d. Azért vagy érzékenyebb. Én is pillanatok alatt elsírom magamat. Ilyen vagyok. Ezt nem lehet megkeményíteni magadban. Érzékenyebb vagy érzelmileg. Nincsen stabil pontod az életedben. Emiatt mondom azt, hogy ezt a csávót el kellene engedned, mert nem épít téged, csak lehúz a hülyeségeivel és ott tartasz, hogy utálod saját magadat. Tudom, mert én is ezt csináltam. Az exem megutáltatta magammal a személyiségemet. Akkor hagytam, hogy úgy bánjon velem, mint a lábtörlővel. Mekkora hülye voltam! A videójátékozás meg pont olyan függőség tud lenni, mint a drog meg az alkohol. Én ilyennel nem élnék együtt. A férjem is szokott néha jàtszani, de ez ilyen havi 1-2 alkalom, amikor van kedve. De ott sem az a lényeg, hogy játszik, hanem a fiúkkal multiban lövi a katonákat és közben beszélgetnek. Viszont ha a párodnak kell minden nap az adagja, az bizony függőség. Még egy ok amiért hagynod kellene ezt a palit tényleg. De akkor te is érted milyen az amikor anyàd kimondja (nálunk nem mondta ki soha az anyukám, de egyértelmű), hogy a másikat jobban szereti. Én még az anyagi részén túl tudnék lendülni. Dolgoznék 3 állásban is. Inkább az a baj, hogy fogalmam sincsen milyen a jó családi minta és azt a rakás szrt nem akarom tovább adni, mint amit én kaptam a szüleimtől. Attól félek, hogy mi van, ha én is jobban fogom szeretni az egyiket. Lelkileg ebbe belepusztulnék. Nem kell neki testvér. Lesznek barátai, kész. Nem akarom annak a fájdalomnak kitenni amin átmentem. Soha. Viszont a csávónak egyszerűen mondd meg, hogy te nem őt keresed. Nem azt érzed amit és nem akarod tovább rabolni az idejét. Ennyi. Legyél korrekt vele. Szerintem ez a legjobb amit tehetsz. Hagyd a francba, mert egyértelműen nem illetek össze az alapján ahogyan írsz róla. Lehet, hogy ő sem érzi, azért nem mondja neked, hogy szeret, de kényelmes neki, hiszen legalább szex van. Sok pasi ennyivel is beéri, aztán amikor szerelmes lesz egy másik nőbe, akkor szakít veled hirtelen. Ezt ne várd meg. Jobb lesz neked nélküle.


Ne haragudj, hogy traktáltalak a maganéleti hülyeségeimmel. De megláttam magamat benned és csak akartam, hogy tudd, hogy nem vagy egyedül és tudom mit érzel. Ne add fel, dolgozz magadon és meglesz a gyümölcse!

2024. febr. 5. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!