Szerintetek mi a probléma?

Szisztok!

Egy olyan problémával fordulnék hozzátok, ami most úgy érzem teljesen kiborít, viszont jó lenne külsős emberek őszinte véleményét olvasni.

Nagyjából egy éve élünk párkapcsolatban, össze nem tudunk egyelőre költözni, mert én még egyetemista vagyok.

A páromnak a miénk az első kapcsolata, nekem volt korábban, pont emiatt azt hiszem sokszor szükséges őt konkrétan megvilágítani, mi a probléma, egész más dolgok a természetesek neki, a szülei példáján is.

Alapvetően velem van sok baj, sokszor várnám, megérti mi a baj, hogy nincsenek jól kommunikálva dolgok, a családján belül is elég gyenge ez a rendszer szerintem, szóval nyilván eddig is voltak problémák néha, de többnyire jól megbeszéltük, viszont most teljesen kiborít az apja, és pont emiatt a párom is.

Onnan indult, hogy fel lett vetve még októberben egy családi telelés gondolata januárra, és jeleztem, hogy számomra nem jó, mert vizsgáim lesznek, január vége a vizsgaidőszak vége, majd egész februárban szabad vagyok. Eztán október legvégén hívott párom apja, hogy akkor január xx-án megyünk, bólintsak rá. Mondtam neki, ne haragudjon, de jeleztem, hogy nekem vizsgáim lesznek, még jelenleg sem tudom, szabad leszek-e akkor vagy sem, én erre így nem tudok menni. Elkezdett győzködni, hogy jaj de megoldom, menjek, ne csináljam már, most fogják lefoglalni, mondjak igent, de mondtam, hogy nekem bizonytalan, nem mondhatok igent, majd végül mikor nemet mondtam, rámcsapta a telefont. A páromtól teljesen külön pedig számára le is foglalta a szobát számára, illetve nekem is, mert ha tudok menni marad a szoba, ha nem, akkor pedig pótágyazzák a szülei szobáját. A családi telelésből végül baráti társasággal lesz, és engem hívtak utolsára.

Elég rosszul esett ez az egész, pláne, hogy közben kiderült, hogy egy napon a telelés időtartamában lesz egy vizsgám, de a párom közölte, hogy ő mindenhogy megy. Azért is rosszul esett, mert nem várom ugyan, hogy fontosabb legyek a párom apjának, mint a barátai, de azt hinném, ha azt várják, hogy családtagnak érezzem magam, akkor okkal várhatom azt is, hogy ne legyen mindegy, hogy a "fiam és a párja" jelen van-e.

Századik variáció gyanánt felmerült, hogy csatlakozzak vizsga után, és bele is mentem volna, de abban maradtunk átgondolom és szólok barátomnak aztán jelezzük a szüleinek, de a párom még a válasz előtt szólt róla. A barátomnak jeleztem, hogy pont emiatt érzem, hogy elvette tőlem a döntés lehetőségét, és egyébként is ha senkinek nem fontos, akkor én nem szeretnék menni, ebből nem szeretnék sértődést, de nem. Viszont beszéltük korábban párommal, hogy fordított helyzetben én nem hagynám őt hátra, ráadásul az is bánt, hogy ebben teljesen külön lettünk kezelve, és én azt várnám, hogy a párom kiáll értem, és azt mondja, vagy velem vagy nem megyünk, hiszen, hogy várhatnám, hogy a jelenlétem is fontos, ha a fiukat így is és úgy is megkapják?

Azt a választ kaptam egyébként, hogy az apjának vannak ilyen dolgai, nem fogad el nemet; azontúl párom nem szeretne nemet mondani, mert bűntudata lenne, ha nemet mondana erre, és hát akkor is, ha sajnálja, hogy én nem megyek.

Egyébként ezt megelőzően is voltak ilyen "konfliktusok" az apjával, nem az első eset, hogy fültanúja is annak, hogy az apja belém köt, de csak hallgatja..

Nos, a novella után: miután kimondta, hogy neki attól lenne bűntudata, hogy nemet mondana az apjának (és nekem hamarabb), szörnyen érzem magam. Valószínűleg a fáradtság, stressz is benne van, de olyan szintű bántottságot érzek magamban, de valójában nem tudom megmagyarázni. Cserben hagy? Okkal érzem, hogy az apja szava szent és sérthetetlen, és engem hamarabb bántana meg, mint mondana nemet az apjának? Nem szeretném szétválasztani, de van egy idealizált képem, hogy dolgoznánk egy jövőbeli családon, kiépíteni azt, és várnám, hogy fontosabb legyek bizonyos esetekben, de úgy érzem, ebben magamra hagy.

Szerintetek?

N/21, F/24

Köszönöm!