Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nem ír vissza a leányzo és nem egyértelmű, akkor offos?
Már jóideig együtt voltunk, utána összevesztünk majd kibékültünk. Volt szex többször, amit mindketten nagyon élveztünk, a probléma ott kezdődött, hogy elvesztettem a munkámat.
Azóta se sikerült találnom már két hónapja és eléggé ki is vagyok, egyszerűen mindenhonnan visszautasítanak.
Minden nap beszéltünk, de tegnap végre egy nagyon jó lehetőséget kaptam interjún (700K fizu meg csomó juttatás), aztán közölték hogy mást választottak pár nappal később, indoklás nincs.
Az említett hölgy nem ír már lassan két napja vissza, pedig minden nap beszélünk és vártam hogy írni fog.
Én úgy érzem mindent megtettem, direkt nem csak a szakmai munkákra jelentkeztem, de még a sparbol meg mekibol sem hívtak be legalább egy interjúra.
Nem sajnaltattam magam, hiába vagyok ilyen szerencsétlen helyzetben, de nem is kaptam munkát, úgyhogy k.rva szarul érzem magam, erre még rátesz, hogy a leányzo is ignorál, lehet nincs köze hozzá, de nekem gyanús hogy mégis összefügg, hogy nem találtam munkát...
Egyébként elérhető volt végig.
Hát eddig jól fizető állásod volt, amit elvesztettél?
Mert akkor tényleg elég gyanús egybeesés.
Nem, eddig egyetemre jártam, mellette egy gyakornoki munkám volt, nem fizetett túl jól, a cégnél leépítés volt, mérnöki területről van szó és pályakezdő vagyok.
Az a hely kb 200at fizetett, heti 25 oraert, szóval nem volt túl magas.
Hát ez nagyon baljós előjel. Én a helyedben elkezdeném nézegetni a hollandiai munkákat, és sok szerencsét kívánok a jövőbeli új életedhez.
És hogy röviden mit gondolok erről a nőről? Jellemtelen megbízhatatlan érdekember. Tipikusan az a fajta aki képes a legrosszabb pillanatban elárulni az embert, amikor alapból is padlón van, és akkor még ő is a hátadba állítja a kést. Már csak ezért megérné megszabadulni tőle. Viszont valószínű már nem számít, mert ez hogy éjjel nappal fent van és mégse méltat válaszra téged, szerintem pontosan azt jelzi hogy már megtalálta sunyiba a hátad mögött az utódodat. Én kinézem ebből a szutyokból hogy szép idők ide vagy oda, simán ghostingolt téged így is. Tehát a továbblépésedhez tőle már neked se igen kell semmi extrát meghúzni azt hiszem, pedig én a normális lezárások híve vagyok. Ha normális a másik fél is, de itt nem ez a helyzet.
Szóval irány Hollandia, éld meg az álmaidat, sokkal jobb közegbe fogsz kerülni sokkal jobb emberek közé :) Kívánom hogy odaát találd meg a normális párodat is, értelmes és jó embernek tünsz, szóval tippre ez is meglesz hamar.
Köszönöm a biztató szavakat!
Szerencsét próbálok hát a könnyű drogok otthonában. Egyébként is szép ország, az angollal pedig könnyű elhelyezkedni.
Hát ha még a páromat is megtalálnám ott... Csak jöjjön össze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!