Egy szörnyetegnek érzem magam emiatt, hogy valljam be?

8,5 éve vagyunk együtt, életem szerelme, nála gondoskodóbb párt nem találnék sosem. Mindent megbeszélünk, legyen az a legapróbb dolog is, egy témában viszont nem jutottunk dűlőre. 2 gyereket szeretne, én viszont rettegek a szüléstől. Nem azt mondom, hogy nem szeretnék gyereket, de szülni biztosan nem szeretnék. Megszületett 1,5 éve a tesójának a gyereke, azóta sokat van nálunk, imádja. Szinte könnybe lábad a szemem, mikor játszanak, tudom, hogy szuper apuka lenne belőle. 1 éve ki kellett mennie 2 hétre külföldre munkaügyben, közvetlenül előtte voltam nőgyógyásznál, mert volt egy cisztám, ami kérdéses volt, hogy felszívódik-e, vagy műteni kell. Akkor kellett visszamenjek, amikor kint volt. A tudta nélkül időpontot módosítottam, korábban mentem kontrollra, ahol kiderült, hogy felszívódott. Mialatt kint volt elintéztem, hogy meddővé tegyenek (elkössenek) külföldön. A beavatkozást a saját félretett pénzemből finanszíroztam (mindenkinek van saját pénze, de a pénzünk nagy része közös kasszában van). Neki azt mondtam, hogy el kellett távolítani a cisztámat, mindezt azért, mert feltűnt volna neki a műtéti heg, így tudtam lefedni magam. Utána nem sokkal felhozta, hogy mi lenne, ha belefognánk a babaprojektbe. Ő már nagyon szeretne, régóta együtt vagyunk, szeretjük egymást, a korban is benne van (januárban lesz 40). Mondtam neki, hogy nem próbáljuk-e meg először az örökbefogadást. Nem akarja más, vélhetően traumatizált gyerekét nevelni, így abban maradtunk, hogy oké, ezentúl védekezés nélkül szexelünk, hátha összejön. Én ugye tudtam, hogy nem fog a műtétem miatt, de abban bíztam, hogy pár hónap után elfogadja, hogy nem fogant meg és abbahagyjuk a próbálkozást. Most járunk 11 hónapnál, teljesen kivan emiatt, ott tart, hogy biztos nála a gond, el akar menni spermavizsgálatra. Tudom, hogy iszonyúan ki fog akadni, ha mindent borítok, hogy valójában nálam van a baj, amit csak magamnak köszönhetek. Semmiképp nem akarom, hogy véget érjen a kapcsolatunk, tényleg ő a mindenem, de szülni nem akarok. Túlzás nélkül előbb próbálnám ki a bungee jumpingot, pedig tériszonyos vagyok, minthogy szüljek. Mivel tudom megnyugtatni, hogy találjunk olyan megoldást, ami mindkettőnknek kielégítő? Önkénteskedni egy gyermekotthonban? Barátok, családtagok gyerkőceire még gyakrabban vigyázni? Kérlek, mondjatok valami megoldást, mert engem is nagyon bánt már ez a helyzet, attól félek, hogy mindkettőnk egészsége rá fog menni erre.