Úgy érzem, hogy átléptem egy határt a barátnőmnél, aki az eset óta alig beszél velem, csak egy mondatokban maximum, hogyan hozzam ezt helyre?

Előre bocsájtom, hogy jelenleg nyilván elfogult és nem teljesen tiszta a gondolkodásom.

A macskám daganatos betegség miatt 14 évesen elkellett altatni, szóval ennek megfelelően pénteken délután vittük elaltatni, és a barátnőm elkísért. Olyan szintű lelki és fizikai fájdalmat éreztem, mint még soha az életemben, nem is éreztem magam e világinak, úgy éreztem, mintha nem a földön lennék, mintha a valami belülről felemésztene, mint aki soha többet nem lesz boldog.

Kocsival mentünk, és ilyen kertvárosi szakaszon mentünk keresztül, és egyszer csak kigurult elénk biciklin egy kisgyerek, megállt az út közepén, nem lehetett kikerülni, és elkezdett bemutogatni, és nem ment el.

Aztán elkezdett keménykedni, ilyen “boxos” alapállásba állt, mutatta az ujjával, hogy elvágja a torkunk.

És én mintha nem önmagam lettem volna, kiszálltam, odasprinteltem a kisfiúhoz, még időben elkaptam, leszedtem a bicikliről, és teljes erővel elkezdtem a biciklijét (a gyerek nem volt rajta nyilván) többször is a földhöz csapni, nem tudom hányszor, de sokszor, majd eldobtam az út szélére, és odakiabáltam a kisfiúnak aki addigra elfutott egy fához, hogy nyugodtan gyere vissza, állj megint a kocsi elé, átmegyek rajtad minden gond nélkül.

Majd visszaültem és tovább mentünk.

Mára már kitisztult a fejem nagyjából, tudom, hogy hibát követtem el, egyenlőre még úgy érzem, hogy igazságos voltam, de lehet, hogy egy hét múlva már nem így fogok gondolkodni. Soha nem viselkedtem így az életem során, nem tudom, hogy ez hogy jött ki belőlem, de a barátnőmön látom, hogy ez akkora törés volt benne, hogy szerintem a szakításon gondolkozik, teljesen elidegenedett tőlem, mintha egy állat lennék a szemében vagy nem tudom.

Hogyan hozzam ezt helyre?

(Jól esett kiírni magamból egyébként, bocsi ha hosszú lett)