Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Számomra taszító információt tudtam meg a szerelemről, hogyan dolgozzam fel?
Szép napot! 25 éves éves vagyok, a vőlegényem szintén. Az idei három éves évfordulónkon kérte meg a kezem.
Azzal indítanék, hogy nem vagyok vallásos, viszont vallásos körülmények között neveltek, ezért néhány nézetem megmaradt. Ilyen a felnőtt tartalom is, akaratlanul is undorodom tőle, és attól, hogy egy férfi ilyenre élvez el. Ettől függetlenül szexuálisan nem vagyok prűd, sőt, átlagnál jóval többet vállalok be, nincsen tabu számomra, ezért is írtam azt, hogy csak néhány nézet maradt bennem.
Az eljegyzés utáni utazás alatt beszéltünk először a pornográfiáról. Eszembe sem jutott korábban, hogy az én párom ilyet nézne, vagy nézett volna, pedig tudom, hogy csak két rövidebb kapcsolata volt előttem, és ezért sokat volt egyedül. Őszintén elmondta, hogy ő előttem majdnem napi rendszerességgel használt ilyet, mellettem már ritkábban, hetente. Értékeltem az őszinteséget, de csalódtam. Nem érdemli meg, hogy undorodjak tőle és nem akarom ezt érezni. Taszít a gondolat, hogy ő mennyi ilyen jellegű videót nézett meg előttem naponta, na meg mellettem.
Azt mondta, hogy megpróbálja értem, hogy hanyagolja, mert látta rajtam, hogy rosszul vagyok. Azóta eltelt 2 hónap és azt mondta, hogy jól bírja, már nem is gondol rá, és azóta jobban kívánja az együttlétet is. Ennek nyilván örülök és bízom benne, ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, mikor füllent.
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy aki szerint ez nem gusztustalan és taszító, ossza meg velem, hogy miért, miképp látja ezt, mert nem akarom elhagyni azt az embert, akiért amúgy a csillagokat is lehoznám és ő is értem. Sajnos a vallás egyéb káros nézetet is hagyott bennem, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ne így legyen és a család azon részétől is elszakadtam már.
Köszönöm szépen!















Én sem értem, hogy miért undorító a pornó amblokk. Érthető a beteg, perverz része, de a nőknek szánt pornó, történetekkel megspékelve nem tudom miért gusztustalanok példának okáért kérdező.
Te is szexelsz, bevállalsz dolgokat, ugyanazt teszed mint a pornóban szereplő színészek.
Ráadásul azt mondta, hogy már nem nézi, mert te fontosabb vagy számára! Ettől jobb férfit nem fogsz ki már soha, hidd el!





figyi van az úgy rá kell rántani és erre jobb a pornó
sok pasi az agresszió leveleztetésére vagy stressz ellen használja
nincs benne semmi sem ...
amúgy csak halkan jegyzem meg h SOHA nem mond h nincs tabud ... kismillió dolgot tudnék írni ami másoknak alap de te a beled kihányod vagy még az élettől is elmenne a kedved...
amúgy nő vagyok és én is szoktam nézni - igaz nem heti vagy napi szinten de néha megesik ha nagyobb kihagyás van, vagy szintén a stressz levezetés miatt, nem látom benne semmit sem ami baj lenne.
max akkor ha valaki ráfügg vagy a legbetegebb dolgokra izgul rá esetleg tiltott tartalmat keres a mélyben ...





"Ráadásul azt mondta, hogy már nem nézi, mert te fontosabb vagy számára! Ettől jobb férfit nem fogsz ki már soha, hidd el!"
Amúgy erre inkább hosszabb távon térjünk majd vissza. Lehet élni pornó nélkül, de azért elég sok helyzetben megkönnyíti az ember életét mint segédeszköz. Kezdjük ott, hogy nem lesz mindig minden helyzetben sűrűn szex.





Én a kérdezőnek írtam szépet, hiszen elerte a célját már nem nézi.
(Fogni fogja, vagy keress szeretőt, ha kevés lesz a szex, jobb esetben elvál, de hát az a jövő.)





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!