Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha a páromról kiderült, hogy van egy távkapcsolata?
1 éve vagyok együtt a barátnőmmel és ezidő alatt furcsán viselkedett. Mindig is igyekezett úgy találkozni, hogy mások ne láthassanak minket együtt, mivel egy helyen dolgozunk és gondunk lehet belőle, ha valaki meglát minket. Ezen kívül ezt még azzal is magyarázta, hogy neki az összes kapcsolata eddig ilyen “bujdosós” volt, mert soha senkit sem mert felvállalni.
Addig eljutottunk, hogy pár hónapja megfogja a kezem nyilvánosságban is, de nem a lakhelyünk környékén.
Kiderült, hogy Ausztriában van egy palija, akivel pár éve párkapcsolatban van. Most elmondta, hogy hazaköltözik.
Mondtam neki, hogy ez így nagyon nem kóser. Megkértem, hogy azonnal mondja el neki, hogy mi a pálya, mert engem is és őt is átveri.
Azt mondja adjak időt, hogy had rendezze. Adtam, de most meg ott tartunk, hogy a faszi már hitelt is vett fel egy itteni telekre és hazajön.
Választás elé állítottam. Annak ellenére, hogy szerinte nagyon komoly ami köztünk van, nem biztos abban, hogy mitévő legyen, mert hogy két szék alól a pad alá eshet.
Ezzel most mit kezdjek? Állandó balhé van ebből, de csak azt kapom, hogy “várjak még”.
Nekiestem, hogy “addig, amíg haza nem költözik?”. Erre azt mondta, hogy igen, hátha rendeződnek a dolgok vele.
Teljesen kiégtem ezen. Ez most mi?





Ez most az, hogy oltári balek vagy. Ott kellett volna kidobni, amikor nem vállalt fel.
Most meg nem várnod kéne, hanem bizonyítékokkal odaállni a másik férfi elé, hogy mindkettőtöket átvert. Képzeld magad a helyébe: csórikám évekig gürcöl külföldön, hogy közös ingatlant tudjon venni, felveszik a CSOK-ot, a babavárót az építkezésre, aztán utána derül ki, hogy a nője végig csalta. Akkor inkább tudja meg most.
Amúgy se téged fog választani, erre nem érdemes várni.





1 éve vagyok együtt a barátnőmmel és ezidő alatt furcsán viselkedett. Mindig is igyekezett úgy találkozni, hogy mások ne láthassanak minket együtt, mivel egy helyen dolgozunk és gondunk lehet belőle, ha valaki meglát minket. Ezen kívül ezt még azzal is magyarázta, hogy neki az összes kapcsolata eddig ilyen “bujdosós” volt, mert soha senkit sem mert felvállalni.
Ennek már itt rohadt gyanúsnak kellett volna lennie.





Még kérdés, hogy mit tegyél?!
Ez a csaj átvert, az orrodnál fogva vezet, játszik veled.
Mondd, aranyból van a lyuka?
Ha már gondolkodnia kell, nem te leszel a befutó.
Van benned önbecsülés?!
A csaj elveszi mindkettőtöktől, ami kell neki. Önző, érdekember.
A legjobb, ami tehetsz: kidobod azonnal, legyen már tartásod!
36N





Megérdemelné ha a két pad közé esne. Én biztos felvilágosítanám a másik férfit a helyedben. Ha másnak nem, egy házi videónak biztosan hinne.
Te még jobban jártál, mert nem vettél fel hitelt miatta. Nyilván téged is sajnállak, de a másikat egy kicsit jobban.





Lapát.
Bővebben, biztos hogy tájékoztatnám a kedves sporttársat erről az esetről. Az lenne a legjobb, ha két szét között a földre esne a nő.
Öcsém, még nyíltan mérlegelget a h*lye p*csa. Ekkora tiszteletlenséget rég olvastam.
Kezdd el újra felépíteni magad, mert ez a kapcsolat lélekromboló volt.





Te ennyire làbtörlönek tartod sajàt magad???
A màsik férfival közöld a helyzetet majd felemelt fejjel lépj le.
Egy ilyen nötöl csak jobbat kapsz ahol lesz szeretet és megbecsülés nem pedig lò nincs szamàr is jò alapon kezelnek.










#6 Ahogy olvastam a kérdést, szinte ugyanezek a szavak futottak át az agyamon nekem is.
Kérdező, legyen benned egy kis tartás, mert félő, ha tovább fokozódik a helyzet, oda lesz a teljes önbecsülésed. Sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakban, akárhogy is döntesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!