Szerintetek érdemes ebbe még energiát fektetnem?

A "még"-et tegyük egy jó nagy idézőjelbe, mert tulajdonképpen egy nagyon rövidke, másfél hónapok kapcsolat, vagy inkább kapcsolatféleségről lenne szó. Szóval én egy 24 éves pasi vagyok, korábban csak 1-2 alkalmi kapcsolatom volt, huszas éveim elejéig igazából még az sem. Nagyon sokat szenvedtem egyedül és szeretethiányosan. Májusban megismerkedtem egy nővel, aki a munkahelyem környékén lakott. (már nem dolgozom ott, de ez talán nem fontos). Igazából egy-másfél évig csak nézegettük egymást, volt hogy hetekig nem is láttam. Aztán egyszer csak rámköszönt. Én tudtam a nevét, ráírtam, aztán meg is beszéltünk egy randit. Jól alakult, megvolt a szimpátia, kémia határozottan. A dolog pikantériája, hogy a hölgy 36 éves, egy majdnem felnőtt lánnyal, és egy fiatal tini fiúval. Nyilván nem reklámozott nekik. A lányát korábban elhívtam egyszer randira, de nemet mondott, erről tudott természetesen az anyuka, azaz a barátnőm, ex-barátnőm, hívjuk ahogy tetszik, és mondta, hogy őt ez nem zavarja. Viszont nyilván a lányának ezzel előállni nagyon fura lett volna. Itthon , édesapámnak én is csak érintettem a témát, annyira nem mentem bele, édesanyámnak nem is meséltem. Én úgy gondolom, hogy a korkülönbség még önmagában nem is lett volna vészes, inkább egyrészt ez a gyerek téma, plusz ugye a lányával a vicces szitu, illetve azt vettem észre, hogy más karakterek vagyunk. Az élet sok területén hasonlóan gondolkodtunk, így pl. az emberi értékek, ami szerintem, az én értékrendem szerint, abszolút a legfontosabb, de neki folyamatosan mehetnékje volt, én pedig sokszor inkább itthon akartam ülni, és nézni a kedvenc csapatom foci meccsét, vagy éppen F1-et. Azért mert kölyökkorom óta ezek a fő hobbijaim, így úgy gondolom, hogy szerintem normális, hogy ezekről nem szerettem volna lemondani azért pl., hogy olyan közös programokon vegyek részt, ahol igazából nem is nagyon szeretnék, pl. bulizni az ismerőseivel. Vagy pl. ő kondizik, én nem, és hogy nem érti, miért jó nekem ez, hogy sport helyett adott esetben itthon olvasok mondjuk. Szerettem őt, és neki is megvoltak vagy vannak az érzései, de ez a bizonytalanság, titkolózás a családtagok előtt, és hogy más dolgok érdekelnek minket hobbi szinten elég gyorsan elvezetett idáig. Én az a típus vagyok, hogy nem érdekel mit csinálok a másikkal, a fő, hogy vele legyek, és elsősorban kettesben, mert úgy tudom igazán kimutatni az érzelmeimet felszabadultan. Ha kell egy kocsi hátsó ülésén összebújva. Másfél hónap alatt nem egy, nem két találkozót mondott vissza, sőt megesett, hogy a találka lemondása közben szakítani is akart, mert úgy érezte nem fog ez menni. Az érzelmek erősen megvoltak, mert volt, hogy együtt sírtunk ez miatt, és győzködtem, hogy legalább próbáljuk meg, és neki is potyogtak a könnyei. Akkor még vissza tudtam fordítani. Egyébként még az exét sem tudta teljesen tudta lezárni, ha jól értelmeztem. Na mindegy, múlt héten is mondta, hogy nagyon ki van, 2 talit is lemondott, miközben nem árulta el, hogy mi is igazából a problémája. Aztán mondtam, hogy találkozzunk, erre ő felkapta a vizet, hogy úgysem csinálnánk semmit, akkor fel is húzott, mert igazából csak vele szerettem volna lenni, meg kíváncsi voltam mi a baja, de mondtam, hogy akkor hagyjuk a faxba az egészet, és azóta nem beszéltünk. Úgy érzem, hogy nincs akkora igényem egy párkapcsolatra, és arra, hogy sülve-főve együtt legyek programozzak valakivel, ugyanakkor meg szeretem őt , mint nőt és mint embert is. Nem tudom, hogy mit csináljak. Legalább megbeszélni jó lenne ezt az egészet, ha nem is újrakezdeni, de attól félek, hogy akkor kimondva is lezárnánk ezt az egészet, vagy neadj'isten összevesznénk, pedig igazából szándékosan, vagy bántásból soha nem mondtunk rosszat a másikra. Inkább ez a lelkizés ment mindig, meg kijött a különbség, hogy más dolgok érdekelnek minket. Szerintetek?