Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon szívesen várom a véleményetek. Szerintetek?
Előre is elnézésetek kérem a regényért, kis szösszenet az életemből.
18 éves fiú vagyok. Pár hónapja léptem ki egy két éves kapcsolatból, mert az exemről kiderült, hogy nem pitin lépett félre jó néhány alkalommal, és végig megvezetett, bűntudat nélkül hazudott. Sose ismertem félre ennyire még senkit, lefogytam 15 kilót, depressziós voltam hónapokig. Próbáltam visszafogadni, de végül sikerült kimondanom, hogy ebből elég..
A történet egy másik szálon is folyik, ami kb két hete kezdődött. Volt egy barátom (lány), akivel 2,5 éven át tényleg a legjobb barátok voltunk. Gyakran bizonygattuk egymásnak, hogy mi vagyunk a legjobb példa arra, hogy létezik fiú és lány közt barátság. Aztán végre sikerült kidobom a sárkányt, nagyon szarul voltam utána, de Ő átsegített mindenen amin tudott. Ettől sokkal jobb volt.
Jut eszembe, mit érdemes tudni erről a lányról: Egyszerűen csodálatos lány. Okos, szép, jóindulatú, családcentrikus, segítőkész, kommunikatív, őszinte, hűséges típus. Komolyan, ha lehetőségem lenne összerakni a jövendőbelim, egy az egybe Ő lenne az.
Na már most.. Mivel rengeteget segített az érzelmeimmel kapcsolatba, kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Ez történt pár hete.. Arra jutottunk, hogy valószínűleg kicsit mindig is többet éreztünk mint barátság, csak elfojtottuk. Sose mertem Rá úgy gondolni, mint egy lány, mert mindig úgy voltam vele, hogy áhh, ez nekem elérhetetlen. Tényleg hihetetlen lányról van szó..
Kiderült, hogy Ő is pont ugyanígy gondolta mindig. Igazából összejöttünk.. Ez így szép is lenne, de a fekete leves csak most következik.
Ő szerelmes belém, és legtöbbször én is úgy érzem szerelmes vagyok Belé. Viszont.. van amikor még mindig fel tud idegesíteni, hogy a sárkány mással van. Még mindig szarul tud esni.. És ezt persze mostani barátnőm is látja rajtam, szarul esik Neki, úgy könyveli el, hogy még mindig szeretem az exem. Annyira félek ettől, hogy néha már elhiszem. Annyira félek attól, hogy nem szeretem a mostani barátnőm, hogy már gondolkozni se tudok máson. Eszméletlen bűntudattal fekszek s kelek, hogy vajon most átverem? Nem akarom átverni. Ő a legjobbat érdemli, ez kérdésen felüli.. Nagyon szeretném szeretni, mert Vele aztán tényleg megfognám az isten lábát.. Most komolyan.. Mit tegyek? Hogy szakadjak el végérvényesen a sárkánytól? Hogy bizonyosodjak meg arról, hogy szerelmes vagyok?
A válaszaitokat előre is köszönöm..
a szívnek nem lehet parancsolni,ha nem tetszik úgy is rájössz.nem lehet hogy túl hamar ugortál bele egy kapcsolatba?gondold végig hogy mit akarsz.mert mi ezt nem érezhetjük helyetted.
22lány
korai volt belemennetek a kapcsolatba
még nem vagy túl az exen
ilyenkor kell idő, hogy feldolgozza az ember a szakítást
Nem vagy szerelmes az exedbe,csak szétvet a méreg hogy megcsalt.és ö nem szenved hanem juhuj....érted?
Elmúlik.
A másik..a férfi -nö "barátság" nem igazi..az egy félbeszakitott udvarlás.
Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!