Folyamatos rettegés van bennem, hogy elhagy a barátom. Mit tegyek?

Ez tinikoromra nyúlik vissza. Anyám úgy van vele, hogy csak szerezni kell egy okos és pénzes férjet, aztán akkor jó életem lesz. Úgy motivált erre, hogy ha valami nem tetszett neki rajtam, elmondta, hogy senkinek nem fogok így kelleni, a fiúknak nem tetszik ez meg az. Aztán lett egy barátom, aki egyetemre járt, na akkor anyám nagyon boldog volt, hogy teljesül ez a vágya, de azért még mellette bántott mindennel, akkor már őt hozta fel, hogy nem lesz büszke rám a barátai előtt, meg vajon meddig lesz így velem. Ezek amúgy mindig külső dolgok voltak, testalkat, hajviselet, ruhák. Végül én szakítottam a sráccal, mert a kapcsolat rossz volt egy idő után. Amikor mondtam neki, teljesen kétségbe volt esve, azt mondta, soha senki nem fog engem így szeretni, meg most nagy hibát követtem el. Akivel utána jártam, rossz tanuló volt, őt nem is szerette.

Már felnőtt vagyok, de hordozom ezeket magammal, minden kapcsolatomban féltem, hogy mikor dobnak ki, szingliként féltem, hogy soha nem lesz senkim. Most vagyok a legkomolyabb kapcsolatomban, együtt is élünk. Amikor bemutattam anyámnak, hozta a formáját, kibeszélt neki, ami miatt én szinte egész idő alatt a fürdőben sírtam, nagyon féltem attól, hogy most kiábrándul belőlem, kidob. Nem történt ilyen, de én tényleg minden nap ezen gondolkozom, hogy bár jó a kapcsolatunk, de nem vagyok szép, úgyhogy biztos talál jobbat, meg hiába mutatja ki, néha nehezen hiszem el, hogy szeret, hiszen anyám megmondta, hogy az első barátomtól volt a max amit kaphattam szeretetből, ami amúgy elég rossz volt.

Hogy tudnám ezeket leküzdeni? Az a baj hogy rámegy a kapcsolatomra, ha ezen agyalok...