Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem akar a párom képet kitenni rólam social mediára? Ezt most én szúrtam el?
Sziasztok.
Több, mint fél éve együtt vagyunk már a párommal, és nemrég mikor közös fotót csináltunk, akkor megkérdezte tőlem, hogy kiteheti-e instagram sztoriba. Először kitérő választ adtam neki, mert nem szoktam magamról képet megosztani, és váratlanul ért a dolog. Bár tagadta, de láttam rajta, hogy szarul esett neki, úgyhogy végül megbeszéltem vele, hogy ha szeretné, akkor nyugodtan tegye ki, de nem tette.
Azóta ahányszor szép helyen járunk, mondom, hogy csináljunk képet és nyugodtan ossza meg, de sosem szokta. A képet megcsináljuk, boldognak is tűnik, de utána eszébe sem jut kirakni, pedig más dolokgról simán tesz ki (szép házak, utcakép, stb).
Mostanában ráadásul többször szokott sztorikat megosztani, mindenről csak kettőnkről nem. Úgy érzem engem akar ezzel büntetni, és kezd rosszul esni. Most tényleg ennyire megsértődött ezen? Próbáltam beszélni vele, de mindig csak annyit mond, hogy nem fontos neki képet kirakni, meg hogy ő sem szokott sok képet megosztani magáról. Utána eltereli a témát.
Felajánlott valamit, te visszautasítottad. Még látta is rajtad, hogy az neked nem tetszik. Megbeszélted vele, hogy a múltbéli visszautasításod és nemtetszésed ellenére nyugodtan tegye azt, amit eredetileg felajánlott neked. Már-már erősködsz, és még neked esik rosszul.
Erről egy kifejezés jut eszembe, ami úgy hangzik, hogy „elszállt a varázs”. Ne érts félre, mert nem hozzád nincs kedve, csak az eredeti ötletéhez. Tudod, ő a kedvedben akarna járni, de így valószínűleg már rosszul érezné magát.
Inkább próbálj meg te is kedveskedni neki valamivel! Ha ő nem akarja kirakni, akkor kérdezd meg tőle, hogy te kirakhatnád-e helyette! :D
Most ez hülyén hangzik,de pont az ilyen kis gyerekes hülyeségek lehetnek árulkodó jelek..
Nem rak ki veled közös fotót,magyarul nem vállal fel..még ha eleinte ki is kérte a véleményed.
Ha alapból nem vagy olyan fotózkodós típus,tudhatta is,hogy mi lesz a válaszod.
Mellesleg aki minden szart mindig kipakol,de akivel van,na róla soha semmit,az egyrészről nem akarja valamiért teljes mértékben felvállalni a partnert,kettő feltűnési viszketegsége is van...
Az a baj, hogy ez úgy működik, hogy először kiszerette volna rakni, de nem engedted. Hiába mondtad neki utána hogy nyugodtan tegye ki, soha nem fogja már. Tudja, hogy valójában nem akarod hogy kitegye, csak azért engedted meg neki hogy jobban érezze magát.
Ha valaki azt mondja nekem ne csináljak mákostésztát mert nem szereti, de én nyugodtan csináljak magamnak, nem fogok. Mert én olyan ételt akarok csinálni amit mindketten megeszünk. És aztán felőlem mondhatja hogy megeszi ő is, akkor sem fogom megcsinálni már. Mert tudom hogy csak azért fog enni belőle hogy ne érezzem magam annyira szarul.
Mi 4 éve vagyunk együtt, egyikünk sem tett fel közös képet.
N
Köszönöm az összes eddigi választ! Érdekes különböző perspektívákat olvasni.
Annak, aki azt írta, hogy nem vállal fel: facebookon fel van tüntetve, hogy kapcsolatban vagyunk, és azt is ő kezdeményezte, szóval nem hinném, hogy ez a helyzet. Meg egyébként ismerem a családját és az összes közeli barátját, szóval ha nem akarna felvállalni, akkor szerintem nekik sem mutatott volna be, meg akkor nem is kérdezte volna meg, hogy kiteheti-e azt a képet, amiről írtam.
Ezen kívül ő sem szokott állandóan kipakolni mindent, facebookon például csak a profilképe van fent, instagramra is ritkán posztol, és akkor is inkább csak tájképeket vagy épületeket. Sztorikat szokott gyakrabban, de akkor sem szelfiket. Ezért is lepődtem meg először, hogy ki akarta rakni a képünket. Tudom, hogy nem reagáltam jól, de szeretném helyrehozni, és olyan frusztráló, hogy ő nem partner benne. :(
Mi 5 éve együtt élünk, de még csak annyi sincs kint sehol, hogy kapcsolatban lennénk egymással
Ha téged ennyire frusztrál ez az egész, akkor rakjál ki te magatokról képet. Mondd el neki, hogy a múltkori óta úgy gondolod mégiscsak jó lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!