Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Függő lehet a férjem? Mit tegyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Függő lehet a férjem? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Miután összeköltöztünk nagyon furcsa volt nekem, hogy csak heti egyszer kíván szexelni. Ha éppen mindketten sokat dolgoztunk, csak két hétben egyszer csináltuk. Volt, hogy szerettem volna többször, de arra hivatkozott, hogy fáradt, kimerült( sofőr volt) elfogadtam, hogy neki ennyi az igénye.

Nemrég úgy adódott, hogy itthonról kellett dolgoznunk, szóval nagyon sokat voltunk együtt és így kiderült, hogy rendszeresen maszturbál. Olyankor is mikor otthon voltam, épp rajta kaptam. Modellekre, akiket a közösségi oldalakon talál.

Beszéltünk róla nyíltan, eléggé szégyellte magát de azt mondta, hogy feszültséglevezetésként használja, nyugtató hatása van számára. A szex sok energiába kerül és így hamarabb végzett.

Mondanom sem kell szíven ütött, gondolom emiatt kívánta mindvégig csak heti egyszer a szexet. Azt olvastam ha a szorongás levezetésére hasznàljàk könnyen függő lehet valaki… mit tegyek?😢


2023. márc. 3. 16:03
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
55%
Hogyha több szexuális együttlétre van szükséged, akkor probléma. Meg kell beszélni, mi hiányzik neki és érdemes e folytatni a kapcsolatot, mert neked nem lakótársra van szükséged hanem férjre. Hogyha mégis maszturbálást választja, el kell dönteni, hogy így is jó vele, avagy inkább keresel mást, akár felvetheted neki, hogy más szexpartnert keresel, nyíltan, őszintén, ő pedig mehet Márok marcsához.
2023. márc. 3. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Azt elfogadtam /volna hogy ekkora a libidója, mert amúgy tényleg jó férj . De így, hogy magának csinálja és velem nem, nem normális és néha szívre veszem, hogy velem van a gond… de aztán eszembe jut mennyi udvarló volt és mai napig kapok bókokat, úgyhogy szerintem más örülne nekem.


Ő teljesen a stresszre fogja, hogy csak amiatt csinálja. Eleinte nyomasztotta, hogy nincs sok pénzünk, miből lesz jövőnk, most az új munka és elmondása szerint, ha faradt +stresszes akkor nincs kedve szexhez. De én teljesen kifogásnak érzem ezt… létezik ilyen, elfogadható indok? Mindenki életében megvannak ezek a problémák, attól még szerelmeskednek

2023. márc. 3. 17:06
 13/16 anonim ***** válasza:
81%
Stresszlevezetésre jó a maszturbálás persze, de a szex a feleséggel, akit szeret egyenesen nirvana. Én vagy tartanék szeretőt, vagy elválnék azt nyugodtan verje ki továbbra is de úgy, hogy le is essen neki. 🤣
2023. márc. 3. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
81%

Tuti ultimátumot adnék neki. Elmegy egy szakemberhez, akivel rájönnek a probléma gyökerére és változtat vagy elválsz.


Ha most belegondolsz, ha nem történik változás (amihez az kell, hogy ő is akarja természetesen), le tudnád élni így az életed még több évtizeden keresztül?


Természetesen Te érzed, milyen módon szeretnéd az értékes időd/éveid eltölteni.

2023. márc. 3. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
56%
Miért írod ki megint a kérdést? Legutóbb kaptál rá elég választ.
2023. márc. 3. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Rúgd t*n párszor, ammikor épp rajtakapod.
2023. márc. 3. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!