Társas magányban élek mit tehetnék, hogy ez változzon? Külső szemlélőként van még remény?

Mióta a párom 12 órában dolgozik nagyon durva velem. Eleinte csak elhanyagolta a testi igényeimet (már több mint fél éve hozzám se ért) azt hittem a terhességem miatt. Utána kezdődött a többi ma már eljutottunk arra a szintre 0 szeretetet ad nekem. Nem foglalkozik velem, nem beszélget, nem csinál semmit. Persze nekem kikell szolgálnom mert ha nem akkor hallgatom, hogy ne pofázzak mert ő hajt egész nap én csak itthon döglök. (Veszélyeztetett terhes vagyok előtte én is dolgoztam.) Haza ér és egyből befekszik az ágyba a konyhába nem hajlandó kimenni enni, nekem kell behordani az ételt hogy egyen valamit. Mostmár szabadnapokon is ez van. Amikor dolgozik aznap már úgy kelt, hogy kötekszik velem, idegesít direkt. Próbálom elengedni de nem megy, mert sokszor megbánt. Azokon a napokon hozzám vágja hogy utál, elege van, ha lenne hova mennie (nálam lakunk) már rég elment volna. Utána persze bocsánatot kér. De már egyre kevésbé bírom hogy se testi se lelki alapon nem elégíti ki az igényeim. A munkahelyét nem hajlandó megváltoztatni mondván kevesebbet keresne pár tízezerrel (egyáltalán nem befolyásolna semmit), ez csak egy kifogás mert nem nélkülözünk.

Meddig legyek türelmes? Mit tehetnék?

Tudom, hogy nem gondol semmit komolyan és szeret csak a munkahelyi stresszt rajtam vezeti le. NEM függök tőle semmilyen szinten, csupán nem akarom elhagyni mert tudom hogy csak én vagyok neki...