Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Változott a véleményed a gyerekvállalásról a kapcsolatod alatt?
Tudom ezt meg kell beszélni még a kezdetekkor. De sokszor sokminden változhat még akkor is ha egyeznek az elképzelések.
Mennyire normális ez?
azt mindig is tudtam, hogy a határozatlan jövőben valamikor majd szeretnék, de a kapcsolatunk előtt borzasztóan távol éreztem magamtól.
de aztán találtam egy enyémhez hasonló világnézeti/nevelési elveket valló párt, aki ráadásul eléggé egy hullámhosszon van a gyerkőcökkel és sok olyan örömforrásra fel tudta hívni a figyelmemet, amit magamtól nem igazán vettem volna észre, az nagyot dobott rajta, hogy hamarabb megjöjjön a kedvem a gyerekvállalás témához
A gyerekvállalásról nem, csak a páromról. Éreztem pár hónap együttélés után, hogy vele biztosan nem. Így szakítás is lett a vége. Akkor és ott komoly tragédiának éltem volna meg, ha teherbe esek. Nyilván tettem érte, hogy ez ne fordulhasson elő.
A szakítást is ez mozdította előre, hogy gyereket azért szerettem volna (majd egyszer). Ha vele semmiképpen, akkor meg nyilván mással. Tanultam a hibákból, okosabban választottam párt. Azóta már két gyerekünk is van, és boldog a házasságunk is.
A volt páromé változott, elején tisztáztuk h senki nem akar semmilyen körülmények között.
Aztán teltek az évek és ahogy minden szépen alakult még is megváltozott benne...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!