Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem akar lefeküdni?

Figyelt kérdés
A kérdés kicsit összetett. Exbarátnőmmel pár éve szétmentünk, neki lett valakije, akinek gyereket szült, de a srác otthagyta a terhesség közben. Amikor 5-6 hónapos volt a pici, akkor megkeresett úgy, hogy azelőtt egy évig nem beszéltünk. Azóta majdnem mindennap ír, többször áthívott, volt, hogy hajnalig ott voltam. De többször közölte, hogy nem akar már kapcsolatot velem, és ha bárhogy közeledtem, azt is elutasította és mondta is, hogy ne próbálkozzak. Azért nem értem, mert tudom, hogy a szex fontos neki is, és ez az egy volt, ami mindig működött köztünk, és tudom nem szép, de még az új pasi mellett is volt, hogy áthívott 1-2 alkalommal az elején. Az is lehet, hogy van neki erre más, de akkor meg furcsa, hogy többször áthív, meg azt gondolnám, kisbaba mellett azért nem egyszerű ez annyira, és jobb olyan, akit már ismersz, megbízol benne, de lehet férfiként gondolom rosszul. Vagy az is lehet, hogy a baba mellett nem is kívánja, de egy csók, ölelés akkor is jólesne neki.
2023. jan. 10. 12:40
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
79%
Párkapcsolati problémák kategória eléggé hibás ebben az esetben, szó sincs párkapcsolatról.
2023. jan. 25. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
37%

Es ezt kinek a lakasaban ?? Szuleihez ment a csaj a gyerekkel?


Mekkora mar kivulrol h hol ezt viszi haza hol azt. 🤣🤣


Eeees most engem meg lehet koronazni a baber koszoruval.

2023. jan. 25. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
79%
Lehet te vagy az apa 🤣🤣🤣 es tenyleg.
2023. jan. 25. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
62%
Valószinűleg apukát keres elsősorban, n szexpartnert. Ha majd úgy érzi, elfogadod más gyermekével együtt hosstú távon, akkor fog punit adni.
2023. febr. 2. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
0%
Figyeljél ide. Ha már összejártok mi lenne ha legalább egy faja kelkáposztát, vagy egy jó adag becsinált levest főzne neked, és akkor legalább a gyomrod nem korogna állandóan.
2023. febr. 2. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%
Keress mást, csak ki akar használni.
2023. febr. 2. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
89%
Hát, sztem is állandósagot keres benned a gyerek miatt. Neki ez a fontos nem te. Kihasznál. Csak fokozatosan építi fel. Okos nő, és ha bedőlsz, igaza volt.
2023. febr. 2. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 Kései Sirató ***** válasza:
72%
Miért nem beszélsz vele nyíltan, én neki tenném fel ezt a kérdést.
2023. febr. 10. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
72%
Ma van egy hónapja, hogy kiírtad a kérdést. Nem gondolod, hogy fel kéne adni és más nőkre koncentrálni? Vagy az a gond, hogy más nő mégcsak figyelembe se vesz? Ez a nő sem csak szólok.
2023. febr. 10. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 NTBS ***** válasza:
100%
Szerintem ne menj át. Keress mást.
2023. febr. 10. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!