Ilyenkor mit lehet enni?

Amit mindenképp tegyél meg, hogy ezt elmondod neki! - már csak azért is, hogy legyen esélye eldönteni, így is akarja-e a hosszú kapcsolatot... mert amennyire neked nem fontos, lehet neki épp annyira az! Az egyenes beszéd a legjobb! Egyébként nem hiszem ,hogy ez szakításra adna okot, lehet kompromisszumot kötni - itt a szabadtéri, szép szertartásra gondolok, így meg lesz a szép fehér ruhás, meghitt esküvő is ( mégsem egy rideg házasságkötő terem) , és templomba sem kell menned.

Ismerős a helyzet egyébként, a párom már volt nős, emiatt nem esküdhetünk templomban sajnos - mart ahogy szinte minden lánynak, nekem is "álmom" a templomba bevonulás fehér ruhában :) - természetesen emiatt nem úszik el a kapcsolatunk, de megbeszéltük párszor, és tudja, hogy nekem fontos lett volna, de nem annyira mint ő! - és itt a lényeg, hogy kibeszéltem magamból, nem úgy volt, hogy kész tények elé lettem állítva, ami miatt elnyomva érezném magam! Nálunk az lett a kompromisszum, hogy ha esküvőre kerül a sor, lehet nagy lakodalom ( amit ő már szintén nem igazán akart, de értem belement) , és így én sem maradok ki belőle, és az egyházi dolog is megoldódik.

Teljesen egyetértek az előző válaszadóval abban, hogy nincs más hátra, amikor legközelebb ez szóba kerül, a lehető legdirektebb módon, teljesen egyenesen és őszintén kell közölnöd vele, hogy kizárt nálad a templomi esküvő, és azt is, hogy miért. Én maximálisan megértem a helyzeted, én is masszív ateista vagyok, így azokkal a szélsőséges ellenérzésekkel is tisztában vagyok, amit a templomi esküvő gondolata kivált belőled. A korábbi válaszoló, aki szerint ez az egy órát kibírod, sajnos nem értheti, mit jelent ez számunkra. Viszont az is igaz sajnos, hogy igazságtalan dolog lenne egyoldalú követeléseket megfogalmazni, kompromisszum kell. Ezért szerintem jó ötlet lenne olyan megegyezésre törekedni a kedveseddel, hogy legyen egy nagyon szép polgári esküvőtök, és mondjuk 3-5 év után rendeztek egy külön templomi esküvőt, második nászúttal. Tudom, akkor is a hideg futkos majd a hátadon, tudom és megértem, de így legalább az első esküvő lehet polgári, és ha tényleg jól működik minden, akkor néhány évvel később könnyebben meg tudod ezt érte tenni, ráadásul a második esküvő és nászút gondolatának romantikája talán még tetszik is neki.

Ettől függetlenül szeretném megjegyezni, még ha nem is kérdezted, hogy szerintem egy év borzasztóan kevés annak eldöntésére, lesz-e házasság valamikor a dologból, még ha csak beszédtémaként is merül fel mostanában, akkor is várnék még kicsit. Három év után már lehet tervezni.

Ez rendben van, de nem értem, hogy mi, ha nem ellenérzés, amit a templomi esküvőről írtál? Persze, hogy nem magával a templommal van a bajod, hanem a fogadalomtétellel. Ez magától értetődő. Viszont ez a templomhoz kötődik, az egyházi esküvők - talán jobb is ezt a kifejezést használni - ott történnek, ezért is írtam úgy, ahogy.

Ha tényleg ennyire hajthatatlan vagy az egyházi esküvővel kapcsolatban, amennyire egyébként én is lennék, akkor a "Mit lehet ilyenkor tenni" kérdésre roppant egyszerű a válasz: Amennyiben a kedvesed ugyanannyira ragaszkodik az egyházi esküvőhöz, mint Te a mellőzéséhez, akkor nem lesz esküvő egyáltalán, és nem vagytok egymáshoz valók. Bocsánat, ha ezzel megbántalak, de ha két, elveihez ragaszkodó és világnézetileg ennyire különböző ember kerül párkapcsolatba, akkor ennek ez a vége. Azt is számításba kell venni, hogy a házasság után lesznek gyerekek is, akikről el kell dönteni, hogy vallásos nevelést kapjanak-e.

Mi az, hogy ateista létemre én nem értem? Hogy tudsz ilyen evidens fogalmazást félreérteni? Hányszor mondjam, mennyire megértem a dolgot, mennyire egyetértek, és mennyire képtelen lennék magam is az egyházi fogadalomtételre? Olvasd már vissza, amiket írtam, nem értem, hogy tudtad pont az ellenkező következtetést levonni. Én pusztán azt mondtam, hogy persze, hogy így érzel, de ez mi más, ha nem ellenérzés? Ellenérzésnek hívják azt, amit érzel, pusztán ez rá a helyes kifejezés.

A többi megjegyzéseddel egyetértek, és ezt majd az idő úgyis igazolja.