Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem engedi, hogy adjak magamra?
Egy mások által talán viccesnek vélt sztori, de nem vicces egy csöppet sem!
A párom mellett nem érzem magam nőnek, sőt még esélyt sem ad.
Többször mondtam neki, ha megkapom a fizetésemet akkor szeretnék ruhákat és cipőket vásárolni, és talán némi sminket is. Határozottan mondta jól van majd veszek én is magamnak valamit, majd együtt megyünk.
Ő pár nappal előbb kapja a fizet készpénzben én is úgyszintén .
Amint megkapja a pénzét azonnal elveri játékoknál és más dolgokkal.
Gondolom gondolván, hogy tőlem úgyis lehúzza!
Végül én fizetem a számlákat! A többit ugyanúgy elkölti.( saját házunk van, vagyis az én hazám, örökölt)
170 e a fizetésem nem sok, az övé kb pár ezerrel több. De még mielőtt össze költöztünk egyezés volt, hogy fele én fele ő, a többit magunkra költjük.
Én megelégedek a használt ruhákkal is( sőt szép darabok vannak ha jól körülnézek).
Én nem miattam, ő miatta szeretnék új ruhákat venni, hisz látom, hogy hogyan nézi a jólöltözött dísz**ákat
Én meg vagy már 6-7 éves ruhákkal, kabátokat viselek.
Legtöbb vagy 10 szer volt újrafoltozva.
Sajnos, ötletem nincs, hogy hogyan vegyem rá, hogy újítsam meg a ruhatáramat.
Itt van karácsony, nincs egy normális göncöm. Farmer és és néhány pulóver?! És egy vans cipő és egy 10 éves bakancs
Kész röhej az egész. És még neki álla feljebb amikor reggel felöltözök, hogy úgynézek ki mint egy koldus, vegyek fel valami mást!!
Látom, hogy szégyell velem akárhová menni, de nem az én hibám.
Ha esetleg felhozni merem a témát hozzam vágja a pénzemet és marssal üvölt, hogy akkor a számla nem lesz fizetve.
"Úgy volt, hogy fele fele a számla, kaját én veszek egy fél hónapra és a másikat ő veszi."
De nem úgy lett. Mindent te veszel.
"De ő inkább elkölti a saját pénzét majd elkezdi az enyémet nyelni."
Hogy adhatod oda a te fizudat is???!!! Eszednél vagy?
Mi az oka, hogy nem dobtad még ki a házadból?
#22
Szerinted itt ebben a sztoriban is ki tűri el ennek a barom pasinak a hülyeségeit? Na? Egy lúzer nő.
Figyelj, ez az ember nem szeret téged, csak kihasznál. Kihasználja, hogy a te lakásodban lakhat, hogy eltűröd a költéseit, a bunkó viselkedését, azt, hogy lehúz érzelmileg és megaláz.
Szabadulj meg ettől a senkiházitól, mert jobbat érdemelsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!