Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek féltenem kell a páromat ettől a nőtől?
Négy éve vagyunk együtt a párommal, én 25 éves vagyok, ő 26. Tavasszal eljegyeztük egymást. Nagyon szerencsésnek éreztem eddig magam, mert intelligens, határozott, vicces, törődik velem és helyes is. Viszont van egy törzshelye ahol néha délután beugrik egy kávéra. Most már minden egyes nap odamegy, van hogy reggel is munka előtt. Nyár elején elkezdett ott dolgozni egy idősebb nő, 28 éves. Párom nagyon összehaverkodott vele, pedig neki is van barátja. Néha elmegyek én is a párommal és látom, hogy a párom évődik vele, piszkálja, a nő is visszaszól neki egy mondatba aztán lerázza. Nem tudom hogy viselkednek ha ketten vannak. Kezdtem féltékeny lenni és ezt megemlítettem a páromnak. Ő erre felkapta a vizet és mondta akkor most menjünk el oda és majd látom, hogy nincs köztük semmi. Elmentünk és ott előttem mondja a nőnek hogy szerintem ők kavarnak és nyugtasson már meg. A nő eléggé ledöbbent, annyit mondott hogy van barátja és esze ágában sincs megcsalni. Meg kérdezte, hogy mégis hogy gondoltam, talán ott a pulton kefél a párommal ha ő van műszakban? Kínos volt.
De azóta a párom ugyanúgy megy mindennap, ha felhívom délután munkából hazafelé hogy hol van, szinte mindig a kávézóban van. Ha ketten megyünk oda meg se vár, több lépéssel vagyok lemaradva és úgy sietek utána.
Nem vagyok olyan szép, mint ő. Kb ugyanolyan magasak vagyunk de én duci, barna hajjal szemmel. Nem sminkelem magam, ő igen. Vékonyabb nálam, vörös a haja ami szerintem kicsit közönséges. Néha észreveszem, hogy úgy néz mintha sajnálna. Ettől még rosszabb de más párom biztos nem lenne ezután, nem az a fajta nő vagyok akiért sorban állnának.
De szerintetek el akarja csábítania páromat?
16 minden szavával egyetértek.
Én is vendéglátó helyen melózok beb*szja, ha minden csávó nője bejönne a cirkuszukkal. Isten mentsen ikyenektől mint ti. A csávód iszonyat gáz, hogy két nőt is megalázott. Kéne a francnak ilyen..
#23
Köszönöm a válaszod. Ilyenkor áldom az eget, hogy milyen normális velem a párom, mekkora mázlista vagyok. És én még azért szoktam vele vitázni mert a koszos zoknit az ágy mellé dobja 😂 megyek és bocsánatot kérek.
"Elmentünk és ott előttem mondja a nőnek hogy szerintem ők kavarnak és nyugtasson már meg."
Képes voltál így megalázni magad és még azóta is oda jársz?
Én biztos nem mennék oda soha többé a helyedben, de nem is hívogatnám a páromat, hogy hol jár...
A pincérnőnek az a dolga, hogy kiszolgáljon minden vendéget. Az olyan kreténeket is, mint a párod. Azt mondtad, intelligens. Ha az lenne, nem csüngene a pincérnőkön, akiknek ráadásul párja van.
4 éve együtt vagytok? Talán itt az idő szakítani. Ebből házasság nem lesz.
Eddig szeretett a pasid a féltékenységed ellenére, ezért maradt veled. De úgy tűnik, hogy szépen, lassan kiölted belőle az érzelmeket a folyamatos féltékenykedéseddel.
A külsődet hozod fel kifogásként, hogy te ducibb vagy a másik nő karcsúbb. Nem a külsőddel van a baj, a fejecskédben belül van a baj. Az önértékeléseddel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!