Nem vonzódom a partneremhez, pedig elméletileg minden rendben van. Ha voltatok már hasonló helyzetben, mi lett a vége?

Sziasztok,

Nagyon köszönöm a válaszokat, megnyugtattatok némiképp.

5-ös (és egyben 8-as gondolom..?), nagyjából szerintem ugyanezt érzem, mint amit te éreztél azzal a bizonyos férfival kapcsolatban. Emberileg nem taszít, sőt, rendes és kedves, emiatt is vagyok szomorú, hogy valamiért mégsem érzem azt, amit kellene. Külsőre sem az esetem egyébként, ráadásul ami főleg frusztrál, hogy ő így teljesen odavan értem, beszélgetünk teljesen hétköznapi dolgokról (mindezt írásban értem, home office-ban dolgozunk, ezt a körülményt "okolom", hogy egyáltalán belementem ebbe, ha minden nap látom bent a cégnél, és érzékelem, hogy nem működik a kémia eléggé, biztos, hogy el sem jutunk idáig), és így a semmiből bedurrantja, hogy mennyire kíván, alig várja, hogy újra érezzen, stb, én meg teljesen lefagyok, vágok egy fintort, és általában még hangosan fel is nyögök, hogy jaj légyszí nee...

Megkérdezhetem, kedves 5-ös, hogy te végül hogy építetted le? Mennyire voltál vele őszinte? Vagy csak hagytad elsikkadni a témát?

10-es is teljes mértékben azt írta a válaszában, amit én érzek és gondolok. Kérlek, írd le te is, hogy hogy vetettél véget a kapcsolatnak!

Köszönöm a többiek válaszát is, mindenkinek ment a zöld!

Köszi, 13-as, a részletes leírást.

Teljesen igazad van, a hagyom elsikkadni módszer igazából nálam sem vált be kb soha, hiába próbálkoztam meg vele gyáva módon néhányszor... igazság szerint én az a típus vagyok, akinél viszont működne, még ha nagyon fáj és maradnak is bennem kérdések, észreveszem, mikor kezdenek el ghostingolni, és azonnal le is húzom a redőnyt inkább én is (nyilván azért ismerem fel elég korán és reagálom le így, mert én is előszeretettel próbálnám alkalmazni...).

Igen, ez a házinyúlra lövés nem volt a legjobb ötlet, sőt. Az egész egy nagy baromság volt így visszagondolva, már az első alkalommal éreztem, hogy nem az a kellemes izgatottság és bizsergés van bennem, amikor készülődtem, hanem már akkor nyűgnek éreztem, indokolatlan idegességgel.

Deklarálva nem lett semmi, azt beszéltük meg több havi intenzív kommunikáció után, hogy ültessük gyakorlatba itt a sok szexet, amiről egy ideje csak a billentyűket koptatjuk (nem feltétlenül szexchat volt ez, de elég sokat beszéltünk róla, főleg régebbi tapasztalatokról, ki mit szeret, stb). Valószínűleg ez is hiba volt, bár én a korábbi ilyen jellegű "kapcsolataimat" alapul véve sosem beszéltem meg semmit, max a férfiak kezdeményezték, hogy de ez csak szex lesz, én meg mosolyogva nyugtáztam, hogy tiszta sor, nem kell aggódni.

Igazság szerint a végkifejlet nyitva maradt, de szerintem azért az én viselkedésemből neki lejött az elejétől (nem akarok ott aludni, nem találkozunk ezen kívül, csak nála vagy nálam, néha bent a cégnél találkozunk, de én ott elvagyok a kolléganőimmel, akiket ritkán látok, szóval velük "bandázom"), bár néha bepróbálkozik, hogy hoz nekem enni, vagy ilyesmi, de ezeket offolni szoktam.

Szerintem keresztbe nem tenne nekem, tényleg rendes srácnak tűnik (amit már mondtam, hogy ezért is érzem magam szarul), és ő sem jönne ki belőle jól, elég jóban vagyok a főnökével. Emiatt nem aggódom.

Mindenképp megírom, hogy sikerült a dolog, elvileg a hét elején mennék hozzá, bár nem fixáltuk még le, de lehet, hogy megmondom neki, hogy nincs kedvem és nem érzem azt, hogy folytatnunk kéne. Még őszintén szólva szerettem volna pár "bőrt lehúzni" a dologról, mert tényleg rég volt utoljára szexpartnerem (normális kapcsolatról ne is beszéljünk), de tényleg annyira nyűg és egész nap ahogy teszek-veszek itthon, feszít a dolog és ahogy eszembe jut, elfancsalodik a képem, hogy jajne, semmi kedvem... szóval pontot kell tennem a végére, igazad van.

Köszönöm az új válaszokat! A kérdést többek között azért is emeltem ki, mert pontot tettem a dolog végére, bár sajnos nem annyira korrekt módon, ahogy terveztem (illetve ahogy a srác érdemelte volna). A kérdés kiírása óta egyébként nem találkoztam vele, csak munkahelyen, ott viszont erősen kerültem. Egyszer-kétszer még próbálkozott vele, hogy találkozzunk, de mondtam, hogy nincs kedvem és/vagy nem érek rá. Ezt egy kicsit zokon vette, mondhatni duzzogott, ami igazából egy lökést adott nekem, mert arra gondoltam, hogy miért is kéne egyáltalán egy szexkapcsolatnak sem nevezhető dologban nekem magyarázatot adnom, ha nincs kedvem vagy nem érek rá, vagy egyáltalán miért kéne nekem deklaráltan heti 1-2-3 alkalommal is rendelkezésre állni (ahogy írtam korábban, semmit nem beszéltünk meg, nem csak a kapcsolatot nem címkéztük, de nyilván nem tértünk rá arra sem, hogy most akkor ez innentől megszokott lesz, vagy hogy akkor hétfőnként meg csütörtökönként összejárunk, stb). Természetesen éreztem, hogy ezzel csak magamat mentegetem, mert nem arról volt szó, hogy épp fájt a fejem vagy barátokkal találkoztam, hanem arról, hogy napról napra egyre inkább irtóztam a gondolattól is, hogy még egyszer hozzám érjen.

A vége az lett, hogy miután pár nap irodában töltött alkalommal nagyon feltűnően ignoráltam (sokan vagyunk a csapatban, szóval másoknak ez egészen biztosan nem tűnt fel), írt, hogy eljöhet-e hozzám kicsit dumálni munka után valamikor, és akkor erre megmondtam neki végül, hogy egyrészt nem érek rá (ez így is volt, volt programom aznap estére), másrészt meg szeretném, ha ezt befejeznénk, mert úgy érzem nem tudom folytatni, saját magam miatt - kicsit ragoztam még, de a lényege ez volt. Hazudni nem akartam, hogy mondjuk van más vagy ilyesmi, az igazságot meg nyilván nem terveztem a képébe vágni, ráadásul akkor már annyira kínlódás volt rágondolnom is, hogy ezt még szépíteni se tudtam volna sehogy).

Nagyjából egyébként 15-ös, bár nem pont emailben, de írásban fejeztem be én is, és bánom kicsit, de ugyanezen okokból, amiért te is így döntöttél: annyira lelkes meg ilyen túlzóan repeső volt mindig, hogy tudtam, hogy ha személyes találkozóra fogom hívni, azt fogja gondolni, folytatjuk végre a szex részt. Illetve attól is féltem, bár ez biztos az én gyávaságom, hogy majd nekiáll rábeszélni meg esetleg hisztizni, de én ennél a pontnál már olyan szinten belehergeltem magam az ellenérzésekbe is, hogy nem lett volna jó vége, ha felidegesít. Azzal győzködöm magam, hogy bár mindenki megérdemli az igazságot, ez rajta nem segített volna, mert nem tudnék neki építő kritikát adni. Azon, hogy rosszul voltam az illatától és nem esett jól az érintése, és idegesített, ahogy egyfolytában a fülembe duruzsolt meg fogdosott meg túlfűtötten b.szogatott, már elnézést, semmi nem segít, és ez nem egy olyan dolog, amit bárhogy is meg tudok fogalmazni.építő jelleggel. Más nőnek majd bejön úgy egészében ahogy van, és megbecsüli, de velem nem passzolt és kész.

Megértette egyébként a dolgot, lelkiismeret-furdalásom is volt persze nagyon, meg sajnáltam is, de hihetetlen könnyebbség volt, hogy véget vetettem neki.