Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van értelme újrakezdeni ?
Kb fél éves kapcsolaton vagyunk túl az exemmel. Szeretjük egymást még most is, s szeretné újra kezdeni, én pedig a kettő között állok. A probléma az volt, hogy sok volt a feszültség kettőnk közt és a viták veszekedések. Sajnos Ő nagyon irányító típus, mindig megakart mondani mindent, hogy mit hogy csináljak. Nekem is vannak hibáim ez tény, azonban én próbálkoztam mindig tenni ellene, mindig próbáltam megfelelni neki, s kicsit lassabban is ment a fejlődés vagy előrejutás akkor is próbáltam tenni érte. Nagyon jól megértettük egymást általában viszont a veszekedések es viták miatt én már kikészültem idegileg, sajnos Ő nagyon hirtelen ember, meggondolatlanul beszél olykor, s nem gondolja át mik lehetnek a mondatainak a következményei, míg én egy nagyon nyugodt ember vagyok, ezáltal ami nekem veszekedés az neki még közelében sincs. Többször is szét mentünk aztán újra kezdtük a kapcsolatot, aztán most úgy néz ki véglegesen is. Viszont a napokban megkeresett hogy, megbánta ahogy viselkedett és bocsánatot kért ahogyan én is az általam okozott sérelmekért, s szeretné újra kezdeni, mert hogy egy kapcsolatban vannak problémák, s megkell beszélni azokat, változtatni kell rajtuk. Azonban a fent említettek miatt, különböző személyiség, nem lehettem önálló mellette úgy éreztem, mindent megakart szabni, mindenbe belekötött, nem tudom hogy az alaptermészetén tudna-e változtatni (természetesen nekem is kell változtatnom a hibáimon) és hogy ez működhetne köztünk hosszú távon. Úgy éreztük, hogy mi összetartozunk, és egymásnak lettünk teremtve, legalábbis eleinte. Szóval a kérdésem az lenne hogy többszöri neki futásra ez mennyire működhetne ez, van értelme újra belekezdeni ebbe az egészbe ? Azt érzem hogy már belefáradtam az állandó vitákba és veszekedésekbe, de nagyon hiányzik és legszívesebben vele lennék, de ha nem változik semmi, már pedig a viselkedésén azt látom, hogy nem, akkor csak fájdalmat okozunk egymásnak újra és semmi értelme próbálkozni.
Köszi a válaszokat!
Köszönöm a válaszokat mindenkinek. Sajnos én is ezt látom, hogy ez nem
változna, de már annyira belém beszélte, hogy ha szeretjük egymást akkor mindent meglehet oldani és beszélni, és hogy túl könnyen dobom el ezt az egészet ezek miatt az “apró dolgok” miatt, hogy elkezdtem kétségbe vonni magam.
Még annyiban egészíteném ki az eddig leírtakat, hogy ha mind a ketten azt várjátok, hogy a másik majd változni fog, akkor nem is szeretitek igazán egymást. Megérdemelsz egy olyan kapcsolatot, amiben nem irányítanak, hanem egyenrangú félként kezelnek, és amiben úgy szereted a párodat, hogy semmit sem változtatnál meg rajta. Létezik ilyen, nem szabad ennél lejjebb adni.
Semmiféleképpen nem mennék vissza olyan kapcsolatba, amilyet fent leírtál. Szomorú, hogy még mindig akkora hatással van rád, hogy a saját jól meghozott, értelmes döntésedet is megkérdőjelezed. Valószínűleg igazán jó a manipulációban, de nem szabad hagyni.
Én nagyon szeretem a páromat. Vannak dolgok, amik zavaróak benne, de nem érzem, hogy szeretném őket megváltoztatni, mert hiába bosszant az pl., hogy rengeteget készülődik és mindig várni kell rá, olyannak szeretem, amilyen. Ilyen kis szétszórt, bamba, "ráérünk még arrának". Természetesen, ha ő azt mondaná, hogy szeretne olyan ember lenni, aki gyorsabban elkészül, akkor teljes mellszélességgel segíteném ezt a műveletet, hiszen ő szeretne ebben fejlődni. De én miért akarnék bármit is megváltoztatni rajta? A fontos dolgokban tökéletesen passzolunk, ezért ő a párom, és nem valaki más, akiről csak szeretném, hogy olyan legyen, mint ő.
Ha együtt vagyunk valakivel, akit meg szeretnénk változtatni, az azt jelenti, hogy nem őt szeretjük. Szerethetjük azt, amit látunk benne (például nyitott arra, hogy mi meg szeretnénk változtatni, befolyásolható), szerethetjük azt, amit látni szeretnénk benne, és szerethetünk belőle darabokat, de nem ő magát, komplex egészként.
Azoknak a kapcsolatoknak nincs értelme, amik nem őszinte, tiszta szereteten alapulnak. Ahol nem lehetünk önmagunk, üvegszilánkokon lépdelünk, ahogy próbálunk megfelelni a másiknak. Mi van, ha te nem olyan irányba akarsz fejlődni, amilyenbe ő akar fejleszteni téged? Mi van, ha azt hiszed, olyanba akarsz, de csak mert átmosta az agyad a folyamatos manipulációval, és összességében egy számodra sokkal kevésbé szerethető ember leszel, aki majd visszasírja a régi önmagát?
Fejlődj önmagadért, ne másért. Ne hidd el, hogy valaki neked akar jót, amikor meg szeretne változtatni. Magának akar jót, és ha követed az általa kialakított ösvényt, akkor sokkal nehezebb kimászni belőle később, és megtalálni önmagad. Te vagy a fontos, és az, hogy Te mit szeretnél önmagadtól, az élettől. Ha pedig meg leszel békélve önmagaddal, találni fogsz majd valakit, aki tényleg szeret téged, és segít még inkább önmagadra találni.
A leírás alapján, ahogy többen írták is, az exed betegesnek tűnik. Tényleg olvass bántalmazó kapcsolatokról, nárcisztikus emberekről, rá fogsz ismerni az exedre.
Újra ez lenne - majd újra, stb.
Miért vergődsz? Engedd már el, főleg, hogy szros hat hónapig voltatok együtt, és ha már most ilyen, akkor szerinted mi lesz ebből?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!