Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennének a helyemben?
Figyelt kérdés
Párom 2 hónapja kikattant, elköltözött 7 év után, majd 3 hete visszaköltözött, hogy mennyire megbánta. Nos amióta visszaköltözött sorra derülnek ki a dolgok. Megismerkedett egy nővel különlétünk alatt, de a nő pár hét után rövidrezárta, akkor jött vissza hozzám. Erős gyanúm, hogy ha komolyra fordult volna köztük, akkor nem költözött volna vissza hozzám. Beszéltünk erről sokszor, de azt mondja ez nem igaz. Pár napja egyik ismerősöm küldte, hogy fent van Tinderen párom, nem rég elérhetőként. Ezt is hozzávágtam azt mondta amikor visszajött hozzam törölte az appot. Na de akkor, hogy lehet, hogy nem rég volt elérhető? Nem értek a társkeresőkhöz, sosem voltam fent ilyeneken. A legdurvább számomra pedig tegnap történt. Nagyon ritkán ülök laptop elé, szinte mindent telefonon intézek, viszont tegnap olyan dolgom volt amit csak ott tudtam elintézni. Be akartam jelentkezni az e-mail fiókomba, de az övébe már be volt, na egyből meg is láttam amit lehet sosem akartam volna látni…Szex kapcsolatok.hu Nem hittem a szememnek, hogy tényleg ide süllyedt le, hogy ilyen nőket nézegessen, keresgéljen. Oké nem voltunk abban az időszakban egy pár, de engem ezek borzasztóan kiakasztanak. Nem ilyen embert ismertem meg benne, hatalmasat csalódtam. Nem tudom mitévő legyek, hogyan szóljak neki, hogy tudok erről is. Hatalmas cirkuszt levágna, ha mondanám hogy megnéztem a fiókját, akkor is ha nem direkt volt. Elkezdtem undorodni tőle, nem tudom még mi derülhet ki róla, nem látom értelmét a folytatásnak. Bizalom nulla..2022. júl. 26. 10:52
11/11 anonim válasza:
Téged csak kihasznál.
Aztán fel le vesz mint egy használt ruhát amit otthon koszos munkára még lehet használni.
Ne légy ostoba, ne legyél gyenge és szánalmas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!