Jogosan akadtam ki rá vagy nem?

"azért én is meg szoktam beszélni a férjemmel, hogy nekem mire van programom, arra ő nem tervezett-e valami közöset..."

És ha tervezett? Akkor lemondod az anyádat? Nálunk ez úgy működik, hogyha adódik egy programom (mondjuk egy közös fagyizás az anyámmal, gyerekemmel, barátnőmmel stb) és nem tudok róla, hogy akkor más programom lenne, akkor igent mondok. Ha utóbb kiderül, hogy a férjem is tervezett valamit, de nem szólt, akkor így járt, áttervezi másik időpontra. Nyilván vannak kivételek, de általánosságban így van. Megőrülnék, ha mindent előre egyeztetnem kellene, hogy neki az megfelel-e. Nyilván nem egy hétvégéről beszélek, de egy fagyizást, kávézást vagy sétálást had ne kelljen már előre egyeztetni.

13-as, nem értek veled egyet. Igaz, nekem gyerekeim is vannak (kicsik), de természetes, hogy ha munka után pl. fodrászhoz mennék (tehát nem rögtön haza), akkor megkérdezem, hogy a héten melyik nap az, amikor szükséges, hogy mihamarabb hazaérjek, és mikorra lehet szervezni más programot. Pedig nem fagyizásokat szervezek ilyenkor, hanem vagy időpontot egy szolgáltatóhoz (fodrász, kocsimosás, autószerelő), vagy egyéb szükséges dolgot, vagy maszek munkát. Elég kellemetlen lenne, ha bejelentkeznék mondjuk kocsit mosatni, a feleségem meg mondaná, hogy aznap délután később ér haza, nekem kell menni a gyerekekért. Ott nem mondhatom neki, hogy "így járt", hanem nekem kéne lemondanom a szolgáltatóval a megbeszélt időpontot.

Szerintem az a normális, ha nem egymás mellett, hanem együtt élünk, és megbeszéljük az efféléket. A kisgyerek nyilván rá is kényszeríti erre az embert, de szerintem anélkül is hasonlóan kéne viszonyulni egymáshoz, már csak a másik iránti tiszteletből is.

"13-as, a kérdező lefixálta a pasijával az intim hétvégét. A pasi erre rászervezte anyukától a kislányt. Mivel ostoba ahhoz, hogy értse, ilyet nem tehet a párjával, azt érdemli, hogy amit főzött, egye meg, a gyerekkel kettesben kell hagyni."

Azért az nyilván kitűnt a válaszomból (külön ki is emeltem), hogy nem a hétvégéről beszélek.

"Szerintem az a normális, ha nem egymás mellett, hanem együtt élünk, és megbeszéljük az efféléket. A kisgyerek nyilván rá is kényszeríti erre az embert, de szerintem anélkül is hasonlóan kéne viszonyulni egymáshoz, már csak a másik iránti tiszteletből is."

Elfogadom a véleményedet. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy én nem tisztelem a férjemet, ha hazamegyek és bejelentem, hogy holnap később jövök, mert fodrászhoz megyek és nem kérdezem meg előbb. De nekem (már) nincs kisgyerekem, ahogy a kérdezőnek sincs. És nem is arról beszéltem, hogy én nem beszélem meg ezeket. De nem várom meg, hogy jóváhagyja. Nyilván a ti helyzetetek más, és nyilván másként működött ez akkor, amikor még a mi gyerekeink is kicsik voltak. De mondok egy példát rá, hogy mire gondoltam. Munka közben megbeszéljük a kollégákkal, hogy beülünk egy akármire a szomszédos presszóba. Felhívom a férjemet, hogy egy órával később megyek emiatt. Ha azt mondja, hogy hú, én akartam veled fagyizni, akkor nem fogom lemondani a kollégákat, hanem megyünk azt követő nap. De ezek mi vagyunk, ehhez kell az, hogy ez mindkettőnknek jó legyen így.

18: "Munka közben megbeszéljük a kollégákkal, hogy beülünk egy akármire a szomszédos presszóba. Felhívom a férjemet, hogy egy órával később megyek emiatt. Ha azt mondja, hogy hú, én akartam veled fagyizni, akkor nem fogom lemondani a kollégákat, hanem megyünk azt követő nap."

Igen, ezzel egyetértek. #16 vagyok.