Ha szerelem van, bulik, barátok, kialakul az együtt élés ritmusa, minden a sínen, akkor mi hiányzik nekik amiért lelépnek?

Így van, #13.

Tudnak a férfiak is szerelmesek lenni, hogyne tudnának... De van, hogy csak fellángolás van a részükről, mint ebben az esetben amit írtál. Majd lesz, aki igazán szeretni fog.

Hogy mi okozza ezt? Több dolog egyszerre…

Az első a depresszió. Amikor látod a másikon, hogy ő boldog, vagy örül, viszont te erre nem vagy képes az adott pillanatban és elkezded ezeket megjátszani. Egy idő után viszont kiégsz ebben az árnyék személyiségben, aki a kapcsolatban mosolyog, otthon viszont folyton kerülgeti a sírógörcs.

A másik a reakciók/azok hiánya. Amikor egy idő után minden haver és azoknak a problémája fontosabb, mint a tiéd, plusz azoké valahogy mindig átélhetőbb, te a sajátjaidra egy vállrándítást kapsz, mindenkinek mindent számon lehet tartani, a te eseményeid folyton el vannak felejtve a nagy flow-ban, az nagyon meg tudja tépázni az ember önbecsülését.

Amikor te adsz fel több dolgot a kapcsolat miatt és cserébe azt kapod, hogy a partnerednek mindenhol második vagy. Amikor be van ígérve az összes csillag az égen és az első mélypontodnál mégis ultimátum elé vagy állítva, hogy vagy rosszul érzed magad egyedül, vagy viselkedsz a papírforma szerint. Amikor ezután már úgy érzed, hogy csak lehúzni tudnád a másikat a fantasztikus életében, egy kolonc vagy a nyakán és eltávolodsz tőle, kizárod szépen lassan az életedből, míg azokat az embereket elkezded beengedni, akik egy kis impulzust, vagy visszajelzést adnak neked (általában későbbi csikicsuki toxikus kapcsolatok).

Amikor nem tölthetsz minőségi időt a partnereddel, mert mindig van fontosabb, szórakoztatóbb társaság, egy idő után egy nem kívánatos idegennek fogod érezni magadat a saját kapcsolatban.

Amikor idegenektől több visszajelzést kapsz és akkor tudatosul benne, hogy a kapcsolatodban alig kapsz, vagy nagyon keveset, akkor ezek felértékelődnek, a kapcsolatod nem.

Amikor szeretnéd ugyanazokat a dolgokat átélni, mint az elején, de sajnos már más nyelvet beszéltek a partnereddel és ezt egyedül új emberektől kapod meg.

Amikor egyszemélyes kapcsolatban vagy saját magaddal, mert rád nincsen odafigyelve a nagy “buli, zenehallgatás, barátok” mellett.

Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt hidegülünk el, ghostingolunk, mélyülünk el még jobban a depresszióban, múlik el a varázs és esetenként éled fel valaki mással. Mással, aki bár toxikus, legalább impulzusnak nincsen híján, ahogyan ti vagytok.

"Kb úgy lubickoltok a szerelemben, mint hal a vízben.

Kocsiban zene, rengeteg barát, kikapcsolódás, szeretitek egymást, kialakul a munkával is párhuzamban az egy életritmus, együttélés, közös élet, szülők, karácsony(ok), gyakorta adtok a megjelenésetkre is kb egymáshoz öltöztök, egy a stílus, az életritmus, az élet szeretete is."

Ez idáig rendben van,csakhogy ez az életünk legkisebb részét teszi ki. A szürke hétköznapokban együttműködni, az a kihívás.

Persze amíg kitart a kezdeti fellángolás, az a bizonyos kémiai folyamat az agyban, ami már-már egy bódult állapotot idéz elő,amit szerelemként nevezünk,addig könnyű, addig csak a szépet jót látod,minden happy, még van motiváció a csillagokat is lehozni az égről. Na ez az ami megszűnik idővel,és az emberek ezt az állapotot szeretnék ha állandó lenne. Nem lesz az. És ez nem azt jelenti,hogy innentől nem szereted a másikat,csak sokkal tudatosabb letisztult lesz az egész,ami unalmas/rossznak tűnik. Ez a pont minden kapcsolatban egy vízválasztó rész,itt hal be a legtöbb.

17-es

Teljesen egyetértek. Azt leszámítva, hogy sajnos tényleg ezt a heves rózsaszín kodos valamit nevezik szerelemnek. Pedig szerintem ez sokkal inkább a fellángolás része, a tudatosabb, nyitottabb szemuseg pedig a szerelem.