Mikor kezdted érezni,hogy a kapcsolatod tönkrement és mi volt az oka?

Nálam is hasonló volt, mint az elsőnél. Pedig együttműködőnek tűnt, még ő maga is felajánlotta, hogy beszéljük meg, de amikor már tettekre volt szükség, nem pedig szavakra, akkor elapadt a nagy lelkesedés.

Azt nem tudom, hogy nála is képességeket haladt-e meg, vagy csak egyszerűen ennyire biztos pontnak érzett. Én arra gondoltam, hogy simán csak nagy ívben tesz arra, hogy én szenvedek, miközben ő változatlanul megkapja tőlem, amit akar. Viszont egyformán fájdalmas az is, ha nem tud változni, meg az is, ha nem érsz neki ennyit.

Nem lakunk amúgy túl messze egymástól, és bár a közösségi médiában tiltva van, hallomásból, illetve néha látásból tudom, hogy alakul az élete. Most már a kedvére lehet tesznye. Még jobban elhagyta magát, amióta ott hagytam, pedig már a kapcsolatunk utolsó 1,5-2 évében is elindult a lejtőn.

3# nekem valahogy fájóbb az ha nem tud, mint az hogy nem akar.

Az utóbbinál csak arrol van szó hogy nem érek neki annyit nem jelentek neki annyit, vagy netán nem szeret egyértelmu hogy mehet akkor a f.rncba.

De amikor erőn felül próbál valaki érted változni, amikor szívét lelkét apait anyait belead érted, es tudod hogy szeret, a mindene vagy, és küzd harcol, de nem megy, na ezt elengedni szerintem bőven nehezebb. Nagyon ritka az, aki úgy szeret, hogy meg önmagát is le akarja küzdeni a másikért, ha kell tűzbe is menne a másikért stb.

Miközben az aki nem méltat arra sem, hogy érted bármit is tegyen, vagy csak kihasználna nem szeret, vagy nem erdekli hogy neked mi tetszik mi nem, abbol rengeteg van. Szórni is kell őket kifelé lazán.

Én most érzem azt.

Valahogy nem érdekel mi van vele. Ha hív vagy ír nincs kedvem vissza írni vagy felvenni a telefont.

Szexuálisan sem kívánom már.

Ellaposodott kiégett a kapcsolat. Pedig még mindig jó pasinak tartom és jó vele lenni de mint egy baráttal.

Sok a probléma és ez kicsinált lelkileg mindkettőnket. Nem egymás közötti gondok, egyéb okokból eredőek, amik mérgezik a boldogságunkat. Illetve a jövőnkre is kihatással bírnak.

Most kért egy kis időt, hogy összeszedje a gondolatait, mert fizikailag és lelkileg is gyenge, egészségügyi okok miatt. Az a kérdés, hogyan és merre tovább. Nekem pedig beleszakad a szívem, de kénytelen vagyok ezt tiszteletben tartani.

Amikor már 110%-ot fektettem a kapcsolatba, de nem voltam elég.

Nem voltam hajlandó elviselni a bunkó beszólásokat, az arroganciát, a mérhetetlen egót. Aztán még a volt nőjét is bevonta a képbe, mert szerinte tök rendben van ha néha meglátogatják egymást és tartják a kapcsolatot.

Mikor kimondtam a szakítást, 2 hétig csend volt, aztán most már a csillagokat is leígérné. Valószínűleg koccolta a nő, gondolom. Most pedig otthon ül tök egyedül, nincs aki ellássa a napi dolgokat és akin levezetheti a hatalmas egóját. Persze mindenkinek azt vezette fel, hogy mekkora egy ótvar vagyok, mert 'megcsaltam', azért léptem le.

Nagyon kiábrándultam és csalódott vagyok, mert nem tudom mivel érdemeltem ezt ki. Csak szerettem, ez minden hibám.

Akkor voltam benne 100%-ig biztos, amikor azt éreztem, hogy más fiú felkelti az érdeklődésemet.

Folyamatosan éreztem, hogy csúszunk lefelé, de ekkor lettem biztos. És ki is mondtam, hogy vége.