Úgy érzem, minden "mérföldkövet" tönkretett nekem a férjem, és már sose fogok tudni teljes szívvel boldogan ezekhez hozzáállni. Túlreagálom? Tanácsok, hogy hogyan lendüljek túl ezen?

Bocs, de ő is írhatná, hogy tönkretetted a "mérföldkövét." Most jutottatok a KÖZÖS házhoz, nyilván az első napot, közösen akarta veled ott tölteni, mondjuk meg is ünnepelhettétek volna. Erre te elküldöd egyedül. Hát, nekem is az jutott volna eszembe, hogy ennyi erővel egyedül is vehettem volna. Ez olyan, mintha vajúdnál a közös gyereketekkel és közölné, hogy menj egyedül a kórházba, neki most nincs kedve, majd megnézi jövőhéten a gyereket. Tök mindegy, hogy épp mennyire veszünk össze, vannak dolgok, amit akkor is együtt kell megélni, ha abban a pillanatban pont meg tudnánk folytatni egymást egy kanál vízben.

(Nő vagyok.)

"Lánykérés szintén vita hevében történt, egyszerűen mielőtt kiviharzott az ajtón, hozzámvágta a dobozt a gyűrűvel."

És te ezek után hozzámentél. Edd meg, amit főztél, kérdező.

Nem sokáig fogja meghagyni az önbizalmad. Hamarosan azt fogod megkapni tőle, hogy örülhetsz, hogy egyáltalán valaki feleségül vett, mert annyira borzasztó ember vagy. Természetesen ő tökéletes, neki nincs egyetlen hibája sem.

Abban az egybem igaza van, hogy az első közös nap a házban valóban ünneplésre ad okot. Nyűgös ember nem mindig könnyen elviselhető, ezt magamról tudom, de ha ő annyira azt akarta, hogy mindketten menjetek, akkor előbb felvidít téged és utána irány a ház.

Válj el tőle minél hamarabb, vidd a ház felét és adjátok el. Ha nem tud kifizetni kénytelen lesz megválni tőle, de az eladást ne ő intézze. Az sem baj, ha az ingatlanügynök tudja, hogy válófélben vagytok, így arra sem tud hivatkozni, hogy a feleségem ezt meg azt mondta.

Sok boldogságot kívánok.