Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, ez érintené az önbizalmatokat?
Tavaly ősszel észrevettem hogy a párom sokkal kevesebbszer kezdeményez, a hétköznapokban sem ér hozzám úgy ahogy előtte,nem úgy néz rám.( Konkrétan a tizedére csökkent az együttléteink száma, sokszor egyáltalán fel sem tudtam izgatni akármit csináltam)
Nem sokkal később az instagram beajánlott követésre renszeresen egy fiókot 0 közös pont nélkül. 100+ onlyfansos làny, semmi más követés. Egyértelműen a pàromé. Kizárólag egy típusú lány, természetesen a közelében sem vagyok a típusnak. Korábban, és ezt követ más dolog kapcsán többször mondta hogy neki aztán soha nem lenne instagramja, minek az.
Hónapok teltek el így, egyre kevesebbet kezdeményezett, én pedig egyre kevésbé éreztem magam nőnek, többször említettem is. Majd kiderült, hogy hónapok óta pornót néz miután elmegyek otthonról, éjjel míg alszom mellettem/ a mosdóba kijàrva bővíti a követett lányok körét. Mindeközben alig ér hozzám, akkor is leginkább úgy, mint egy guminőhöz. Azóta ezt " megbeszéltük",vagyis főleg a szőnyeg alá soportük azzal, hogy " nem csinalja többet".
Nekem viszont nem az a problémám hogy pornót néz.Csinàlja nyugodtan. Egyszerűen szép lassan leépült az önbizalmam attól a tudattól, hogy inkább ezt választja mint a szexet, közben elhanyagol, és nem utolsó sorban anélkül hazudozik erről, hogy egyáltalán kérdeztem volna, teljesen magától állt neki. Úgy éreztem hogy nem vagyok elég jó, ez az oka mindennek. Azóta egyszerűen nincs libidóm, ha hozzám ér nagy ritkán mindig azt érzem, hogy kényszerből teszi.
Most megkaptam, hogy a saját hibàm hogy nincs önbizalmam, sőt mi több nem is az a probléma amin összeveszünk amikor veszekszünk, hanem az hogy nincs önbizalmam.( Pl hazudik hetekig, kiderül, veszekszünk, és az az álláspont, hogy nem azzal kéne foglalkozni ami konkrétan történt, mert az nem probléma, csak az a baj hogy nincs önbizalmam)
Illetve hogy az csak kifogás, hiszti, meg provokáció, hogy én amiatt a pár hónap (fél év) miatt érzem azt hogy nem vagyok elég jó, mert valójában annak semmit sem kéne jelentenie.
Tehát a kérdésem lényegében: valóban én vagyok beteg, amiért ez az időszak azt eredményezte, hogy kevesebb az önbizalmam, vagy más nőket is rosszul érintene?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Természetesen minden a te hibád, az hogy ő így kezelt, az teljesen rendben van. (Irónia)
Érthető, hogy nincs önbizalmad ezek után, fél év pedig borzasztó hosszú idő. Ami rontja a helyzetet, hogy a bizalomnak is vége szakadt.
Szerintem csak a saját lelkiismeretével próbál meg így elszámolni, hogy rád tolja a felelősséget.
Nem látok indokot, hogy miért maradnátok tovább együtt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Érthető hogy ez a helyzet nem tetszik. Az a baj hogy láthatóan ö nem akarja megoldani a dolgot.
Szerintem kezd el tervezni hogy hogyan tovább nélküle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!