Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek a férjemmel?
Sziasztok!
Előre leszögezem, hosszú lesz.
De tanacstalan vagyok. Komolyan csak bőgök, és nem tudom mi lenne a legjobb megoldás.
Van egy férjem, akit leszögezem, tiszta szívemből szeretek. 3 éve házasok vagyunk, 7 éve együtt. Van egy fiunk, 3 éves, lányunk pedig 9 hónapos.
Tavaly sikerült megvenni a saját házunkat. Mindenünk megvan ami kell igazából. Akár boldog is lehetnék.
Férjem eddig sem vitte túlzásba a gyerekeket. Elvan velük, elhalmozza őket mindennel. De vele nem tudom hagyni őket pl. Mind a 2 ordít, ahogy elmegyek. Már emiatt is kezdek besokallni, hogy 0 énidőm.
Ezt eddig bemagyaráztam magamnak azzal, hogy őt az apjától tiltották, nem volt elötte sosem egy apakép. Hogy nem tudja igazábol mit is kellene tennie, ezert is van az, hogy élmények, közös idő helyett inkább az elhalmozással fejezi ki a szeretetét.
De ami a legjobban fusztrál.
Itt a településünkön megismerkedett egy sráccal. 20éves. Viselkedésre is kisgyerek hozzánk képest (férjem 35 én 33).
Azóta amióta vele jóban van (durván 2 hónapja) azota teljesen kifordult magából. Azóta csak a Janika (igen, már itt is kicsinyítve becézgeti) létezik.
Komolyan nincs olyan nap, hogs a janika ne lenne itt nálunk. Hol kocsit szerelni, hol beszélgetni, hol csak mert erre járt.
Ha épp nem ő jön, férjem megy hozzájuk.
Mi azóta le vagyunk tojva, és ha ehhez nem vágok jó pofát még ő sértődik meg.
Van egy régi barátja. 7 éve készülnek pecázni vele. Eddig sosem jutottak el
Amióta janika a képben, 2 honap alatt vagy 15x voltak. Ők elmennek kettesbe én meg oldjam meg továbbra is az életem a 2 gyerekkel.
Ahogy a srácról beszél, eskü látom körülötte a rozsaszín felhőket. En anno anyamnak áradoztam így kapcsolatunk hajnalán.
Tegnap pl fodrászhoz kísérte el. En amiota megvannak a gyerekek, magamnak vágom, mert nem jutok el, de ő a haverját el tudta kísérni.
1 hete nagyon összevesztünk. elmondtam neki, hogy nekem ez így nem megy. hogy én lassan nem vagyok más, mint egy bejarónő a szemében, aki a gyerekeit neveli meg ha eszebe jut megkettyinthet
Hogy legyen többet velünk és tudjon nemet mondani. 3 napig duzzogott ezen, majd mikor látta rajtam, hogy nem engedek ebből, megígérte hogy valtoztat. 3 napig meg is változott. aztán jött a janika es kezdtük előről
Most vasárnap elhívtak minket barátnőmék fürdőzni. ven egy csaladi jegyünk, használjuk fel most, úgyis ritkán tudunk talalkozni. megbeszéltünk, hogy sajna hiaba a jegy, kell tankolni, kaját venni, ez így hó végén nem fér bele (vállalkozó, ebben a honapban nem dolgoztak, így nagyon most bevétele nem volt).
Erre ma jön, hogy a janika kitalálta, menjünk el vele pecázni, vasarnapra egész nap. Én kijelentettem, nem megyek. A 2 gyerekkel egész nap a parton ülni, hogy ők jól érezzék magukat én nem fogok. ráadásul délbe el se lehet árnyékba vonulni, hogy gondolja ezt? Meg miből? ha barátnőmékre nincs, akkor a janikara van?!
Meg miért üldögeljek egy szamomra unszimpatikus ember mellett egész nap? mert ő bírja, az nem azt jelenti, hogs én is. .
Most én vagyok a vilag legönzőbb embere, mert ő szezvez csaladi programot, én meg csak duzzogok.
2 Hónappal elöttig totál jól megvoltunk. Azóta úgyérzem romokban a házassagunk. Ő szerinte minden a legnagyobb rendben, csak én "menstruálok már megint" emiatt duzzogok.
Mindtam neki en is, régi barátai is, hogy megvaltozott, hogy ő nem latja jól a dolgokat. megsértődik mindenkire ennyi a válasz.
Ott Tartok, ha ez igy marad komolyan elválok. Szeretem, imádom, tényleg eddig mindent meg tudtunk beszélni.
De most csődöt mondok és lassan ott tartok, hogy nem is akarok küzdeni érte.
Nem is is tudom, hogy ezt minek írtam ki. hogy tanácsot kapjak vagy csak kiirjam magamból.
De hátha tud valaki valamit, legalább 1 jo szot írni, ha már itthon mostanába arra se futja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A kérdező férjével csak annyi történt, hogy rájött, hogy mennyi felelősséggel jár a két gyerek nevelése.
Ő meg köszöni szépen, de kéri vissza a "szingli pasik" életét, amit számára Janika testesít meg. Ha Janikával van nem kell felelősséget vállalnia hanem lehet szabadon iszogatni, pecálgatni stb. Összességében elmondható, hogy a kérdező férje jelenleg felelősséget hárít.
Sokszor előfordul az, hogy egy nő a kilenc hónap várandóság alatt felkészül a gyermekvállalásra, de a férj ebből csak annyit lát, hogy helyes anyukák cuki kisbabákat tologatnak a babakocsiban, ahol éppen mindig alszik a gyerek, biztos ilyen apának lenni. Csakhogy amikor megszületik a saját gyerekük azzal bizony van sok munka, és lemondás éjjel-nappal. És ilyenkor vége a gondtalan "legényéletnek". Hiába is mondja, hogy akarta a gyereket, nem tudja hogy mire vállalkozott. És menekülne vissza a "Janika féle gondtalanságba", amit persze már nem tehet meg, mert van két gyereke akikért felelősséggel tartozik. Azért van sokat Janikával, mert addig ezt a felelősséget elfelejtheti.
A kérdező pedig valójában egyedülálló anyaként funkcionál.
Le kellene ülni és komolyan elbeszélgetni ezekről a dolgokról. Nem arról van szó, hogy ne legyen a férjnek énideje, hanem arról, hogy vegyen részt a gyerekek nevelésében, így a feleségnek is marad ideje magára.
Az hogy baj van, olyankor szokott leginkább megmutatkozni, ha az anyával történik valami, kórházba kerül (ne történjen ilyen) és apukának gőze sincs, hogy mit kell csinálni a gyerekekkel, a háztartással. Ezt hosszú távon nem szabad így csinálni.
Ha meg nincs összefogás, nincs változás, akkor sajnos csak a válás marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!