Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elfogadnád indoknak hogy miért nem történt meg ennyi idő elteltével sem az eljegyzés?

Figyelt kérdés

Mindig azt mondtam h ne kidobjuk, javitsuk meg, hátha menthető a kapcsolat.


Több éve élünk együtt. Amit nem értek benne hogy miért teszi, és ezért sem kértem meg a kezét:

- mert kettőnkre sokszor annyi mindent vesz ami felesleges mert nem fogy el, és nem esik le neki hiába mondtam már

- sok alapanyagot vesz h majd elhasználja de ez nem történik meg ( el is felejti h vett)

- olyanból is vesz magának amit nem kóstolt rögtön 4 5 csomaggal, és persze ott marad mert nem ízlik neki, pedig mondtam vegyen egyet kóstolja meg és ha ízlik akkor következőre vesz..tehát a pénzkezelés..de ezekkel a példákkal sem esik le neki a monddndóm mert újra ezeket csinálja.


Sokszor úgy érzem mintha nekem lenne egy gyerekem akit tanítanék h h gondolkodjon okosan, és ésszerűen


Úgy érzem nem tudok rá támaszkodni mert az én kérésem, gondom ha megkérem is vlmire megoldatlan marad ha rá is ér és pár perc lenne akkor is. Míg tőlem kér, elintézem, besűrítem a napomba.


Annyira nyűgöt lát mindenben h már rég nem kérem meg semmire mert elég a saját dolgait osszerendezni emiatt.


Olyan nehezen viszi a munkát háztartást párhuzamosan h félek még rosszabb lenne gyerekkel, holott kiveszem a részem és nem a nyakába szakad az egész. Főzni ügyet intéznie nem kell..


2022. jún. 21. 16:22
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
Öööö mindenkiben van valami, ami idegesítő. Olyan nőt biztos nem találsz, akivel az ilyen apróságban is egyet értesz, hogy mit szabad a konyhapulton hagyni vagy ugyanazt nézzük a tévében vagy ki mennyire fázós. Kb. ilyesmi amiket most leírtál. Ha nem akarod őt elvenni, pedig ez a vágya, akkor engedd, hogy találjon olyat, akivel lehet családja. Az élet nem végtelen.
2022. jún. 21. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
50%
Szerintem teljesen érthető, hogy emiatt kétség van benned, ami miatt meg érthető, hogy nem kérted meg a kezét. Amin dolgozni kellene, hogy ez viszont így nem fog vezetni sehova. Mert a leírásod alapján nem arról van szó, hogy nem is akarsz megházasodni. A barátnőd nem fog megváltozni a semmiből, legalábbis kétséges, hogy úgy, ahogy te szeretnéd vagy sem. És ez az időhúzás az, ami értelmetlen a részedről, ezt próbáld megoldani.
2022. jún. 21. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%
Neked valami súlyos mentális problémád van :(
2022. jún. 25. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Te ezt magadnak akarod bemesélni, vagy neki? Mármint, hogy ezért nem akarod elvenni...
2022. júl. 6. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!