Mit tegyek, ha rájöttem rosszul választottam?

14 évesen ismerkedtem meg a 2 évvel idősebb párommal. Már akkor se nézte senki sem jó szemmel a kapcsolatunkat.

-Családi helyzete katasztrófa (édesanyja korán elhunyt, édesapjával nem beszél és új családja lett, testvérei és ő is össze-vissza laktak a rokonoknál)

- 8 általánosa van csupán, nincs tanulás iránti vágya

- a tudatmódosítószerek rabja volt éveken át

- nincs bejelentett munkája, pár hónap után újra munkát keres

- a segélyekből élő rokonaival tölti minden szabadidejét és együtt soponkodnak

Ahogy a szüleim és baráti köröm gondolta: nem lehet rá családot és biztos jövőt építeni. Viszont én szerelmes voltam és ő volt az egyetlen párom (nem is volt előttem jó példa se szülő, se tágabb család terén)

Elvoltunk ketten (végül a családomhoz költözött és 6 éve együtt is éltünk a "gyerekszobámban"). Azt fontos tudni, hogy egy 3000 lelkes településen nőttem fel és a párom is. Nem is tervezünk innen elmenni, bár arra nem futja hogy házat vegyünk és még fel is újítsuk. Szóval a helyzet kilátástalan, de majd lesz valahogy... A környező megyeszékhelyre járunk dolgozni.

Már 11 éve együtt voltunk amikor megkérte a kezemet és rá 6 hónapjára összeházasodtunk (nem titok, hogy hitelek és családtámogatások miatt, másrészt én úgy gondoltam jól megvagyunk).

Pár hónapja volt az esküvönk, persze nászútra nem telt. Így az általános iskolás barátnőmékhez mentünk el egy hosszú hétvégére (ő is ugyanott nőtt fel mint én, csak ő egyetem miatt Budapestre ment). A párja törzsgyökeres pesti, így ő is ott ragadt.

Voltunk 4-en is itt-ott, illetve a baráti körükkel is sokat voltunk. Annyira más életet élnek, sokkal jobb anyagi helyzetben, konkrét világos tervekkel és stabilitás jellemzi az életüket anyagi, érzelmi szempontból egyaránt. A szó pozitív értelmében élvezik az életet. Mindegyikük diplomás, olyan fizetéseik vannak, mint párom és nekem együttvéve. Olvasottak és tényleg inteligensek. Megtaláltam velük a közös hangot és jó volt végre másról beszélni az aktuális segélyezi lehetőségek helyett.

De párom nem tudott velük szót érteni és butaságnak/nagyképünek tartja az ő gondolkodásmódjukat. Nem beszélve arról, hogy hogyan bánnak a párjaikkal (gesztusok, a nőnek is van szava, szenvedély és közös jövő tudat stb). Párom végig csak hűmöggöt, és hiába nyitottak felé a többiek, ő hárította őket.

Hazamenet a vonaton döbbentem rá, hogy vétek volt megragadni az első szerelemnél. Visszahúz engem egy primitiv sehova se haladó irányba. Amit eddig is tudtam, csak abban reménykedtem, hogy én majd felhúzom őt. De tévedtem, hatalmasat... Hiszen nincsen benne kitörési szándék: "menjünk haza, ott a mi helyünk"

Aki volt ilyen helyzetben, nagyon hálás lennék tanácsért