Újrakezdés vagy szünet, netán csendes beletörődés?

Sajnos nem nyitott a kommunikációra, hogy úgy mondjam az a "székely" típus, aki 19 éve már mondta, hogy szeret, és majd szól, ha változik. De igazából nyilván változnak a dolgok, a viselkedés, a beleszürkülés. Sokat dolgozik, szereti a pénzt számolgatni. Úgy érzem, hogy a kapcsolatunk egy érdekszövetségben kimerül, általa jobban élek, én pedig segítek neki pl. adminisztratív dolgokban, mert a számítógéphez nem ért. Amúgy esténként ha van is diskurzus akkor az ebben kimerül.

Szex azt hiszem ennyi idő után nem is tud igazán jó lenni, nem tudom már mivel is lehetne feldobni ezt annyira, hogy egy kicsit is érdekeljen :D Bezzeg az a bizonyos plátói fellángolás megmozgatta a fantáziám, tehát működik még minden, csak vele nem igazán. Egyszerűen úgy érzem, a sok sértés, bántás ill. közönyösség kiölte belőlem az iránta nagyon sokáig érzett első időkben rajongást, majd tiszteletet, megbecsülést. Lehetetlen vele pl. vitatkozni, más állásponton lenni, általában ráhagyni lehet a dolgokat, nem tudja elismerni hogy a másiknak is lehet igaza.

Az érdeklődési körünk teljesen eltér.

Sokan kérdezhetitek hogy akkor erre miért most jövök rá, de mikor már az embernek kisgyerekei vannak, akkor nem a saját boldogsága a legelső, hanem az hogy a gyerekekkel viszonylag minden rendben legyen. Ezt úgy láttam,hogy inkább ebben a félig-meddig de nagyjából funkcionáló családban biztosított, mint ha egyedül neveltem volna fel őket. Akkor még a külön költözés lehetősége sem volt meg.

Azt gondolom, hogy ha most külön költöznénk, akkor én is rájöhetnék, hogy ezt én végig tudom-e csinálni egyedül is a továbbiakban, vagy annyira társfüggő vagyok, hogy inkább vele, mint egyedül. Ill. arra is hogy most tényleg nem szeretem, vagy csak a plátói szerelem lecsengése utáni kiüresedés, és kvázi "utálat" vett rajtam erőt. Mert szegényre ránézek, és az összes eddigi sérelem ott van az agyamban. Hozzá se tudok momentán érni, rá se tudok nézni.

5+6-os: aranyos vagy, köszi. A szex szerintem valami bensőséges szeretetből kell hogy fakadjon, most ez az ami hiányzik. Úgyhogy az élvezetek minél változatosabb hajszolása nem nagyon tud segíteni. Biztos, hogy ebben mindketten hibásak vagyunk a párommal. Talán a külön költözés segít értékelni/meglátni azt, amit így természetesnek veszünk. Amolyan újratervezés. Persze lehet, hogy számomra ez egy igen nagy pofára eséssel fog végződni, de most egyre inkább hajlok arra, hogy ez valamiféle lelki megnyugvással járna nekem.

7: köszönöm, tegnap délután biztos forrásból megtudtam, hogy ő is ilyesmin töri (v. pár hete biztos hogy törte) a fejét, ill. te is ebben erősítesz meg, hogy meg kéne próbálni külön. A szakítás egy erős kifejezés, tehát szelíden "tennék pontot" ennek az ügynek a végére, kissé nyitva hagyva a végét. Azért az együtt töltött időnek nem tud hátat fordítani az ember, talán lehet ezt szépen is. Bár ha én hozom ezt elő, akkor abból részéről tuti sértődés lesz, hiába gondolkodott ő is ezen (ill. amellett, hogy tudom mástól, hogy gondolkodott rajta, nekünk is mondta már, hogy elköltözik a f.szba - egy pár konflikt alkalmával volt már ilyen mondása)