Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, hogy a baràtnőm ne legyen ennyire féltékeny és ne kapaszkodjon ennyire rám?
A helyzet a következő:
Barátnőmmel 8 hónapja vagyunk együtt.
Ezalatt az idő alatt konkrétan a szabadidőm 95%át vele töltöttem.
5 hónapig nem volt munkám, de 3 hónapja lett. Már minden bajom volt, hogy nincs pénzem és amint lett munkám bevállaltam mellette még egyet. Viszonylag sokat dolgozom, 240 óra a minimum (vagy 12 vagy 24 órában) és mellette bevállaltam egy másik munkát is emellett, szóval van, hogy 24 után megyek 6kor haza, 7kor meg este 6ig dolgozni fizikai munkát.
Már ez nagyon zavarta, hogy 240 órát dolgozom, de az, hogy bevállaltam mellé egy másik munkát az már mindennek a teteje volt. Megkaptam, hogy én a pénzt választom helyette, neki nem elég az, hogy csak esténként találkozunk és szinte aludni járok haza. Hiàba mondtam neki, hogy vannak terveim és azokat máshogy nem tudom megvalósítani, nem akarok egy dologra évekig gyűjtögetni 130 ezerből. Meg ha szeretné, hogy elvigyem ide oda, akkor ezt muszáj vagyok csinálni. Nagyon nehezen megértette (szerintem csak elnyomta magában vagy nem tudom).
Amikor a gyerekkori legjobb baràtommal vagyok óránként hívogat, hogy mikor megyek haza. Ha velem jön ki úgy, hogy 3-an vagyunk, akkor egy idő után kérdezgeti, hogy mikor megyünk már. Mondtam neki, hogy nekem erre szükségem van, hogy mással is töltsek időt ne csak non-stop vele. Egy ideig amiatt is problémázott, hogy haverommal vagyok helyette (hozzáteszem abban az időszakban azért is mentem ki, mert ő tanult reggel 6tól éjfélig, a gépet nem tudtam használni, zenét nem hallgathattam).
Múltkor mondtam neki, hogy legalább 2 napot legyünk már külön, hogy mind a kettőnknek legyen egy kis magánszférája és tudjunk magunkkal is foglalkozni, és megsértődött meg elkezdett sírni, hogy szarul esik neki, hogy neki soha nincs olyan érzése, hogy már sok lennék neki nekem meg van. Hozzàteszem heti 7napból 6ot együtt töltünk szinte amióta együtt vagyunk persze mikor nem dolgozom.
Úgy érzem, hogy megfojt és nem érti meg. Éjszaka, ha épp nem ölelem át az a baj, ha nem feküdhet a vállamra mert úgy fáj, hogy leszakad az a baj. Valamelyik nap beszéltem messengeren egy tetováló csávóval, mert szeretnék csináltatni egyet és este ért rá, akkor az volt a baj, hogy miért nem vele foglalkozom.
Múltkorában ültünk közterületen egymás felé fordulva és jött 2 csaj, bevallom csúnya dolog megnézni mást de ösztönösen jött, el sem jutott a tudatomig, de egy pillanatra (tényleg egy pillanat volt az egész) átnéztem a válla mögött és hetekig hallgattam miatta.
Aztán jött, a nyomozás, megnézte az összes ismerősöm meg az összes profilt amit követek és összeveszett, hogy én miért lájkolgatom más nők képeit. Meg, hogy akkor biztos megnéztem mást is, meg, hogy őt ez akkor is nagyon zavarja, mert ezeknek a nőknek az a célja, hogy felkeltsék a figyelmem és ez sikerül is nekik, meg lejàtszódik a fejében, hogy milyen gondolatmenet lehet az én fejemben. Hiába mondtam neki, hogy engem nem érdekel senki más csak ő, akkor is kaptam az ívet meg bőgött. Meg szünetelni akart.
Ez miatt vagdosta is magát 2x is.
Egyszer amikor már meguntam, hogy megbeszéljük és tart max 1 napig aztán megint a fejemhez vágja gúnyosan mondtam, neki, hogy úristen lájkoltam egy képet, akkor kikarmolta magát.
Ha van valami probléma, akkor àltalában nem tudunk közös nevezőre jutni, mert ő sem enged és én sem és én meguntam azt, hogy mindenre rábólintsak. Van, hogy valami nem tetszik és nagyon besokallok màr, akkor elkezd sírni, hogy nem akar elveszíteni, akkor 2 napig visszafogja magát. Napi sokszor elmondja, hogy szeret, ha nem mondom én is vissza, akkor megkérdezi, hogy te nem?
Ha valami nem úgy van ahogy ő akarja, akkor megsértődik, és elvárja, hogy ölelgessem meg mindig nyugtassam.
Egyelőre ennyi jutott az eszembe, ha van még valami majd leírom.
Szerintetek?
21/F
19L
Köszönöm a válaszokat.
2-es nagyot tévedsz. Mivel nem tartom megoldásnak, hogy egyből szakítsak, ha van valami probléma és mivel szeretem, nem is tudnám dobni ezért próbálok megoldást találni.
Természetesen nem csak rossz tulajdonságai vannak. Nem csak árnyoldala van az egésznek. Ezek ellenére próbál mindig a kedvemben járni, takarít azok ellenére, hogy azt mondtam nem kell . Ha kérem megmasszíroz. Jókat tudunk beszélgetni meg sokat nevetni. Van neki esze. Mindig jön és ölelget, puszilgat.
Csak ezek a rossz tulajdonságok, amiken valahogy remélem lehet valamit javítani, mert ha ezek nem lennének tökéletes lenne a kapcsolat.
Ja és jut eszembe. Megtiltotta, hogy pornót nézzek, mert zavarja . 🫠
Ha ennyre durván ragaszkodik hozzád,akkor ennek valami sokkal korábbi oka van. Szülei nem váltak el? Nem csalták meg? Lehet ez egy trauma is neki.
Én szt tudom javasolni,hogy fokozatosan próbáld leépíteni magadról. Már mint úgy,hogy ne azt érezze,hogy neked hirtelen minden fontosabb,hanem kicsinyenként próbálj tőle elszabadulni.
Nagyon rendes toled, hogy nem akarsz szakitani, de muszaj lesz. Igy is ugy is szakitani fogtok, ez ezer szazalek.
En is szorongoan kotodo tipus vagyok, de nem igaz a fenti valasz, miszerint ez igy marad! Viszont 10 evembe telt, abbol 7 ev terapia :D
Es tudod mit? A legnagyobb loketet a ket utolso SZAKITASOM adta, mert belattam, hogy ez a minta az en hozott mintam, es egy kapcsolatom sem fog mukodni, ha ez igy marad. Ha a kapcsolatban maradtam volna, meg mindig ugyanolyan lennek, csak kikeszitettuk volna egymast, akarcsak ti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!