Jobb lenne, ha szakítanék vele?

Ha mindketten szenvedésnek élitek meg, hogy lépjetek, akkor ez mégsem akkora szerelem, hidd el!

Mi ugyanebben a cipőben voltunk és tudtuk, hogy meg akarjuk oldani, mert nagyon szeretjük egymást. Két évig éltünk távkapcsolatban, majd hosszas mérlegelés után én költöztem el a nagyvárosból, ahol születtem és világ életemben laktam. Borzasztóan megkínlódtam az ottani élet első pár hetével/hónapjával. Voltak végigsírt éjszakák, mert nagyon hiányzott a saját lakásom, a saját életem, család, barátok. Mégis maradtam, mert tudtam, hogy az elvesztése még annál is jobban fájna. Szépen lassan kialakult a közös életünk és közben úgy alakult, hogy egy harmadik városba fogunk költözni, ami mindkettőnk lakásától messze van. De tudjuk, hogy amíg együtt vagyunk, élhetünk bárhol, a lényeg, hogy egymást ne veszítsük el.

Tehát. Egyikotok sem akar máshol lakni, de szakítani sem. Ez elég patthelyzet, nem?

Én szerintem ebben a helyzetben szakitanek. A kapcsolat elején ez nem volt probléma ? Mert nekem volt, hogy elkezdtem hasonlóan ismerkedni egy sraccal és hiába kedveltek egymást amint kiderült, mennyire mások a tervek, inkább hagytuk az egészet, mert egyikünk sem akart kompromisszumot kötni. Itt is ez a helyzet, előbb utóbb szakítás lesz ebből akkor is, ha az egyik fel alkalmazkodik a másikhoz.

Sosem tudhatod mit fog hozni a jövő. Amikor én mentem egyetemre, eleinte el se tudtam képzelni, hogy ne a nyüzsgő nagyvárosban éljek. Vidéki kisvárosból költöztem fel, és akkoriban örültem, hogy szabadulok és végre nagyvárosban élhetek. Imádtam, úgy gondoltam soha nem fogok visszavágyni, viszont később ez jelentősen csökkenni kezdett. Plusz megismertem a páromat is és összeköltöztünk egy kertvárosi részen.

Ugyanakkor lehet párod is változni fog még. Biztos, hogy a családi vállalkozást akarná tovább vinni? Akkor minek ment máshova tanulni? Sok a kérdés.

Azt se tudjuk mióta vagytok együtt.