Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik szakítottak, majd újra össze jöttek, hogyan léptek túl ezen a sérelmen?
Anyukámmal pont ez történt, hogy apukámmal szakítottak talán az első 3-4 évükben, majd újra össze jöttek és azóta együtt vannak. Sajnos ők nem tudnak ebben választ adni, mert egyikük kerüli a témát, másikuk pedig nem emlékszik.
Velem és a párommal is (együtt élünk másfél éve) ez történt, közel három év utan szakított velem egy veszekedés közben, majd rá 3-4 órára ismét össze jöttünk, mert elgondolkodott azokon a dolgokon, amiket mondtam neki. Sajnos küzdök több féle mantalis problémával, emiatt pedig nehezen birkózom meg a sérelmekkel. Azóta azon rettegek, hogy egy veszekedés és újra elhagy. Nyilván volt több vita azóta, de minden alkalommal nyitott volt a megoldásra. Azóta többször feljön bennem az a nap, ilyenkor leginkább elhúzódom, hogy ne vonjam bele őt is. A mai pont egy ilyen nap és nem tudom rendbe tenni magam. Akivel esetleg hasonló történt, hogyan tettétek túl magatokat egy ilyen bizalmi, önbizalmi törésen? Nagyon szeretjük egymást és szeretnék túl lenni ezen. Nem azért tervezzük együtt a jövőnket, hogy folyamatosan a múltban éljek.
Köszönöm,
24/n
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!