Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos a meglepettségem?
Barátnőmmel lassan 5 éve élünk együtt, de 7éve vagyunk együtt. Ő költözött hozzám, 45km a táv a szüleitől.
Most beszélgettünk és azt mondta ő sohasem fogja azt a várost otthagyni,meg ő ezt sose mondta h otthagyja..( én úgy gondoltam h ha vkihez költözök aki a párom akkor az a hely az új életem és oda rendezkedek be). Meg hogy ő egyedül van itt, magára maradt mert neki nincs itt rokona.
Mondtam neki hogy ha anno úgy gondolta ide tervezi/ szervezi az életét ahol én élek, akkor miért az a fő hogy oda menni kell,át az elsődleges, és nem az ahol az életét éli..
Persze látogassa a családját ezzel nincs baj, de ha vlmi miatt nem tudja beszorítani, mert mondjuk itt osszejöttek a dolgai akkor ne tragédia legyen h most pont nem ment haza.
De ezzel h ő sose mondta h ott hagyja azt a várost ahol élt, akkor nem értem miért költözött ide és próbált kialakítani vlmit,illetve h miért tervez így gyereket?
Még ő mondja h gyerekes vagyok meg nem tudok elszakadni a családomtól mert minden nap látom őket..
Erre mondtam h ez nincs így mert hiába 4kmre vannak, így is van h egy hétig nem beszélünk v találkozunk..bezzeg ő meg ha ég a földdel osszeer akkor is havonta kell hazsmenni, még az itteni dolgai rovására is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Lehet, hogy azért, mert ott végre rendesen alávág valaki, te meg évek óta hozzá se nyúlsz.
Esetleg azért, mert neki is kezd letisztulni, hogy ilyenkor előveszed a gyerekkártyát, de se gyerek, se házasság ebből nem lesz. Mondjuk ha tudja, hogy hogy készül a gyerek, szerintem előbb is leeshetett volna, mert nagyjából azóta nem szexeltek, hogy ő közölte, hogy gyereket akar és letette a fogamzásgátlót.
Esetleg azért, mert anyád utálja, kezdettől csak a családi vagyont félti tőle, és ki akarja túrni.
Vagy talán mert tisztában van vele, hogy egyszer vissza fog költözni, és feléd se néz többet, nem hogy a városodra. Ha talál ott munkát, vissza is fog költözni, mert hozzád már semmi nem köti. A műkörmös vállalkozás meg befuccsolt, nem?
Kihagytam valamit?
Te meg olvasgass a bántalmazó a kapcsolatokról, hátha magadra ismersz. Nem akarsz ettől a szerencsétlen buta nőtől semmit, csak végre szabadulni, de azért vágjon el minden szálat, és csak rád koncentráljon. Miért is? Se eljegyzés, se gyerek, egész nap kötekszel, ha nem épp itt szidod, a szerelmet meg hagyjuk is, az sose volt részedről. Mi köti hozzád? Konkrétan hozzád. A közös lakcím.
Úgy vissza fog költözni, mint a sicc! Főleg, ha végre a szeretője is elválik....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem is próbálj empatikusabban hozzáállni.
Havi egy alkalom, aránylag kevés találkozó. Illetve lehet, hogy odaköltözött hozzád, de ezek szerint ez nem jó megoldás. Ha neked nem olyan fontos, hogy havi egyszer mindenképp találkozz a szüleiddel, akkor költözzetek olyan helyre, ahonnan az ő szülei könnyen elérhetők.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyáltalán nem jogos, mert szinte szó szerint ugyanezt már kérdezted, hetekkel ezelőtt.
Csak keress vissza a saját kérdéseidnél, 300-360 oldalt visszamész, és valahol ott lesz.
Amúgy meg ideje Cavintont szedni. Az se jó jel, ha arra nem emlékszel, amit a csajod ezerszer elmond. De hogy arra se, amit te ezerszer leírsz...?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"én úgy gondoltam h ha vkihez költözök aki a párom akkor az a hely az új életem és oda rendezkedek be"
Oké, oké, túl azon, hogy ez azért távolról sincs így... az ugye megvan, hogy egy pár két tagból áll? És miért mindig a nő alkalmazkodjon a férfi után? Mondhatnánk azt is, hogy akkor költözz a barátnődhöz, hiszen egy pár vagytok, és ha valakihez költözöl, akkor az új hely az életed, és oda költözöl be.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!